Napjaink egyik legismertebb írója, Frédéric Beigbeder 1997-ben jelentette meg A szerelem három évig tart című könyvét. Ebben azt az elméletet fejti ki, miszerint a szerelem érzése egyes hormonokhoz kapcsolódik, melyeknek azonban van egy “szavatossági idejük”. A könyvnek rengeteg rajongója és követője lett, főleg a fiatalok körében, akik elvesztették hitüket abban, hogy találkozhatnak azzal az igaz szerelemmel, amiről a tündérmesékben olvastak. De a világon rengeteg olyan pár él, akik saját példájukon keresztül bizonyítják ennek az elméletnek a helytelenségét. Közöttük nem veszett el a szikra – sokszor még 50 vagy több év után sem.
Most ezekből az életvidám párokból ismerhetsz meg néhányat, akik bizonyítják, hogy a szerelem képes mindent túlélni, és még idős korban is kitartani. A végén pedig bebizonyítjuk, hogy a sztároknál sem lehetetlen a hosszútávú szerelem.

1. “Így ünnepelték a nagyszüleim a 60. házassági évfordulójukat.”

2. Az esküvőjük napján és 60 évvel később.

3. “A nagyszüleim azelőtt a ház előtt állnak, amit 58 évvel ezelőtt építettek. Augusztusban ünnepelték a 60. házassági évfordulójukat.”

4. 60 év után

5. “Nagyszüleim az esküvőjük napján. Ma, 52 évvel később még mindig boldog házasságban élnek.”

6. 70 éve együtt

7. 50 év után még mindig szerelmesek egymásba.

8. Az esküvőjük napján és 60 évvel később.

9. 60 év boldogság

10. “A 90 és 93 éves dédszüleim most ünnepelték a 70. házassági évfordulójukat. 10 gyerekük, 28 unokájuk, 60 dédunokájuk és 2 ükunokájuk van. Még mindig boldogok.”

11. “62 évvel ezelőtt a nagyszüleim Mexikóba szöktek, mert a családjaik azt mondták, ebből úgysem lesz semmi.”

12. 53 éve együtt

13. “60. házassági évfordulójukon a nagyszüleim visszamentek abba a városba, ahol a mézesheteiket töltötték.”

14. “Én küzdök azért, hogy 66 napig fenn tudjak tartani egy kapcsolatot, miközben itt vannak a nagyszüleim – 66 évvel az esküvőjük után.”

15. Már 60 éve házasok.

16. “50 év házasság után a nagyszüleim éppen úgy vágták fel a tortát, mint azon a bizonyos nagy napon.”

17. “Az 50. házassági évfordulójukon. Remélem, egy napon én is annyira szerelmes leszek és olyan boldog, mint ők.”

18. A szalagavatón és 60 évvel később.

19. Az 57. házassági évfordulójukon.

20. “A nagyszüleim most ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat. Ez egy gyönyörű fotó az esküvőjükről.”

BÓNUSZ: Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye Smith 25 éve boldogok együtt.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

7 hozzászólás

  1. Aki élt már házasságban az tudja az igazat. Minél tovább élt benne annál jobban tudja. Egy fénykép kedvéért amit majd őrizgethet a család tovább még mosolyogni is képes minden pár. Nincs ez másképp 40 vagy 50 év házasság után sem. De hogy mit érez az ember azt csak saját maga tudja.

    • Nagyon nehéz elképzelni 60 év után is az egymásra mosolygást ? Valóban nem csak mosoly az egész, de van mosoly, igenis van ! Akinek nem adatott meg, az ne próbálja másét letagadni.

  2. Én csak 29 évig éltem boldog házasságban,,megözvegyültem,,máig nem feledem a férjem,,királynő voltam mellette.

  3. Mi “csak” 35 éve vagyunk házasok a férjemmel, de a mai napig boldog minden együtt töltött percünk. Tökéletesen kiegészítjük egymást. Mindig és mindenben számíthatunk egymásra. Mi vagyunk egymásnak az alfa és az omega. Lehet ezt így is. Igaz, a választásban némi szerencse is kell, nekünk sikerült.

  4. Tavaly karacsonykor voltunk (23-an) 50 eves hazasok Fiamek iden 25 Csaladi tradicio kitartunk joban rosszban ahogy meg igertuk regen a pap elott

  5. 49 év után vált el tőlem a férjem.30 évig jól voltunk, aztán jöttek a nők.Már nem is beszélünk. Külön lakik 8 éve.Az osztozkodást nem akarja. Mindent tőlem kapott, de még ki is semmizne.A bírósági tárgyalás még tart, pedig senki nem visz semmit a másvilágra.Inkább egyedül, mint folytonosan azt hallgatni, nem kellessz, nemszeretlek.Bár előbb elváltunk volna.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét