“Olyan fáradtnak tűnsz!” Ez az a mondat, ami soha nem akarunk hallani. Néha azonban nem tudjuk elkerülni és ennek nem mindig a valódi kimerültség az oka. Időnként sajnos előfordul, hogy a tükör előtt nem voltunk olyan ügyesek, mint kellett volna, és elkövettünk olyan sminkhibákat, melyektől még rosszabbul néztünk ki, mint sminkelés előtt. Segítünk, hogy többet ezekbe a hibákba ne futhass bele!

1. Nem hidratálással kezded a sminkelést

Hidratálás nélkül a bőr mindig szárazabb, még akkor is, ha kifejezetten nem ebbe a bőrtípusba tartozol. Sok alapozó és púder pedig még inkább szárítja a bőrt, amitől az apró vonalak, ráncok is jobban látszódnak. Megviseltnek fogsz tűnni, ha nem a hidratálást választod sminkalapnak! A legjobb, ha a hidratálást és fényvédelmet egyszerre elvégzed fényvédős arckrém segítségével.

2. Rosszul viszed fel az alapozót

Túl sok viselsz, egyáltalán nem teszel fel, nem a megfelelő árnyalatot használod – ezek a leggyakrabban elkövetett hibák az alapozóval kapcsolatban. Ha más sminket használsz, pl. szempillaspirált vagy pirosítót, de az alapozót kihagyod, olyan lesz az arcod, mintha a sminked felszívódott volna. Ha alapozó nélkül használsz porpúdert, akkor pedig a ráncok lesznek sokkal látványosabbak.

3. Nem használsz pirosítót

A szín nélküli arc megviselt, fáradt, öreg és durva. Még ha nem is teszel fel semmilyen más sminket, sem alapozót, sem a szádat, a szemedet nem emeled ki, pirosítót akkor is használj! Hogy mely részeket emeld ki vele, az az arcformád határozza meg.

4. Túl sok szemceruza

A szemceruza nem megfelelő használatával a szemed fáradtabbnak, karikásnak és kisebbnek is tűnhet. A nem megfelelően elmosott, éles határral rendelkező vonalak a szemed körül pedig bohóc smink hatását kelthetik. Hogy frissebb hatást érje el, egy kevés fehér szemceruzát is érdemes használnod a barna vagy fekete mellé.

5. Nem frissíted a sminkedet napközben

A szemceruza idővel elmosódik, a pirosító felszívódik, az alapozó pedig foltosodhat a nap során. Ha legalább egyszer-kétszer nem ellenőrzöd a sminked napközben, kellemetlen helyzetbe kerülhetsz. 30 másodperc elég ahhoz, hogy a sminkedet néhány ecsetvonással megújítsd!

5 hozzászólás

  1. Hogy ez mekkora butaság volt! Miért kellene mindenkinek alapozót és pirosítót viselnie? Vannak olyan arcok, bőrök, amik sokkal jobban mutatnak ezek nélkül. Nem értem, miért kell azt népszerűsíteni, hogy egy nő csak sminkben lehet nő.

  2. Akkor én most meg fogok halni???? 🙂
    Sosem sminkelek, max. szempillaspirált használok….a többit hírből sem ismerem…..JÁÁÁÁJJJJ…. :-)))
    Hagyjuk már ezt a sok smink szarságot…….ettől nem leszel nő…

  3. Kedves Nőtársaim!
    Ez a cikk nem arról szólt, és főleg nem azoknak akik nem n, hanem azoknak, akik igenis.
    Az én munkám pl. megköveteli, de amint hazaérek mosom le magamról.
    A másik dolog, ha nem sminkelsz, miért olvasol el egy tanácsadó cikket, hogy mit- hogyan?
    Nem várok választ. Elég volt a komment.

  4. Hm.. hasznos tanácsnak tűnnek.. eddig is ilyesmiket olvastam máshol, profiktól is… én néha sminkelek, ugyan túlzásba nem viszem, és diószedésnél sem szoktam, vagy itthon, miközben mondjuk főzök..:) de elolvasom, ha tehetem a tanácsokat, mivel én is nő vagyok, sminkelek is néha, aztán mérlegelek, nekem az ok lesz-e, vagy nem… Hölgyek! Soha semmit nem kötelező elolvasni az interneten, és sehol máshol. Korábban, amikor ilyen kommenteket olvastam, még utaltam volna az évek óta siralmas állapotban lévő szövegértésre, stb.. Most nem teszem. csak én is úgy gondolom, nem arról szólt a cikk, hogy mitől nő egy nő…

  5. Nagyon-nagyon jó ha kapunk tanácsot. Hisz ez is egy foglalkozás amit tanulnak és gyakorolnak. Tehát Nem lehetünk ebben profik. Nekem van ismerősöm aki még a szemetet sem viszi le smink nélkül, természetesen nem fellépő sminkről van szó. Szívesen vennék minden tanácsot, főleg ha még személyre szabott is lenne.
    köszi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét