Forró napokon mennyei egy pohár jéghideg víz. Másodpercek alatt jobban érzed magad tőle. De eszedbe jutott-e már, hogy nem biztos, hogy a szervezeted is ennyire örül neki? Most megtudhatod, miért idd ezentúl jégkocka nélkül a vizet még a legnagyobb hőségben is!

Mit tesz a testeddel?

A hideg víz az emésztőrendszered számára a legártalmasabb. Amikor étkezés után nagyon hideget iszol, az erek összehúzódnak, ez pedig megnehezíti az emésztést, valamint gátolja a megfelelő hidratációt. Ahelyett, hogy a szervezeted a bevitt táplálék megemésztésével és a tápanyagok hasznosításával lenne elfoglalva, arra fordítja minden energiáját, hogy szabályozza a testhőmérsékletet. Ez pedig a hidratálás helyett éppen, hogy vízveszteséget fog okozni. Az étkezés után elfogyasztott jéghideg víz nyáktermelődéshez is vezet, ami rontja az immunrendszer működését, így fogékonyabb leszel a megfázásra és más fertőzésekre. Ha rögtön evés után vagy már evés közben iszod meg a nagyon hideg vizet, az elfogyasztott zsírok szilárd halmazállapotúak lesznek, így nehezebben tudod megemészteni őket.
Sokan úgy hiszik, a hideg víz éppen azért segíti elő a fogyást, mert keményebb munkára készteti az emésztőrendszert. Ám a célunk soha nem az, hogy az emésztésünket “kínozzuk”, hanem az, hogy amennyire csak lehet, megkönnyítsük az emésztőrendszer dolgát.

A jéghideg vízzel szemben a szobahőmérsékletű vagy annál melegebb víz fogyasztása azonban bizonyítottan több előnnyel is szolgál. Gyorsabban megoldhatod vele a hidratálást, könnyebb lesz az emésztés és sokan arról is beszámoltak, hogy a meleg víz ivásának hatására csökkent a cukor iránti sóvárgásuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét