Szüleink régen mindig ránk parancsoltak, hogy igyuk meg a tejet. Azóta azonban sok mindenről bebizonyosodott, hogy nem olyan egészséges dolog, mint annak idején hitték. A tejjel kapcsolatban most igencsak meg van zavarodva az emberiség. Egyre több vizsgálatot folytatnak és tanulmányt készítenek azzal kapcsolatban, hogy kell-e tejet innunk, van-e belőle hasznunk vagy csak ártunk vele magunknak. A kérdéseket egyértelműen eldöntő eredmények még váratnak magukra, az azonban biztos, hogy ha felfüggesztjük a tejtermékek fogyasztását, nagy változások történnek a testünkben.
Ezek a változások mind pozitívak, de azt se felejtsük el, hogy a tejtermékekben rengeteg tápanyag van. Kitűnő fehérjeforrások, jót tesznek a vérnyomásnak, magas a D-vitamin és a kálcium tartalmuk. Azonban egy 6 hétig tartó kísérletben a tejtermékek kiiktatása egyeseknél 2 hét alatt 7 kg fogyást eredményezett, volt, aki a derékbőségéből 6 hét alatt 18 centit tudott leadni. A hatások szinte azonnal jelentkeznek, megszűnik a puffadás és a has is kisebb lesz.
Fogyni kezdesz
Egy tanulmányban 12.000 gyereket vizsgálták és azzal ellentétben, amit sokszor lehet hallani, hogy a tej elősegíti a fogyást, kivétel nélkül azt tapasztalták, hogy a gyerekek minél több tejet ittak, annál inkább hízni kezdtek. A legújabb álláspontok szerint pedig a sikeres fogyókúrának az egyik alappillére a tejtermékek teljes elhagyása. A vegán étrend ehhez megfelelő alternatíva, hiszen a tej tápanyagait növényi forrásokból segít pótolni.
Javul az emésztésed
Az emberek 60%-a szenved laktóz intoleranciától, ami számos emésztési zavart okoz. Amikor a szervezet nem képes megemészteni a laktózt, az puffadással, hasmenéssel, hasgörcsökkel járhat. Ha elhagyjuk a tejtermékeket, mindez megszűnik. A legújabb feltevések szerint a laktóz intolerancia a szervezetünk védekezőképességének részét képezi. A laktóz megemésztésre képtelen embereknél kisebb eséllyel alakul ki a mell-, a petefésze- és a tüdőrák, feltehetően azért, mert kevesebb tejterméket fogyasztanak.
Kitisztul a bőröd
A méregdrága kozmetikumok helyett az is jó megoldás lehet, ha nem fogyasztasz tejterméket. Sok bőrgyógyász ajánlja a tejmentes étrendet akné és ekcéma esetén is. Sokan számolnak be arról, hogy a korábbihoz képest bőrük mennyit javul, miután elhagyják a tejtermékeket.
Erősödnek a csontjaid
Várjunk csak… Hiszen a tejfogyasztás legfőbb előnyeként szokták megnevezni a csonterősítést. Akkor hogy is van ez? Egy 2014-es kísérlet során azt tapasztalták, hogy a résztvevők minél több tejet ittak, annál nagyobb eséllyel szenvedtek csípőtörést. Ez azonban csak a tej esetében bizonyosodott be. A joghurt erősíti a csontokat, feltehetően azért, mert kisebb laktóztartalommal rendelkezik.
Csökken a cukorbetegség kockázata
Ha csökkentjük a zsírbevitelt, kisebb eséllyel leszünk cukorbetegek. Választhatunk ugyan zsírszegény tejterméket, de ne higgyük, hogy ez egészséges választás. Minél több zsírszegény tejterméket fogyasztunk, annál nagyobb lesz a cukorbetegség esélye, feltehetően azért, mert a gyártók a hiányzó zsírt cukorral pótolják. Ha tehát zsírt és cukrot szeretnénk csökkenteni az étrendünkben, a zsírszegény tejtermékek nem jelenthetnek erre megoldást.