Legtöbbször a hagyományos növényi olajokat használjuk sütéshez. Ez már megszokás, ugyanakkor ezek az olajok semleges ízük miatt is ideálisak erre a célra, nem utolsó sorban pedig olcsók, ami fontos szempont a nagy mennyiséget igénylő sütéseknél.

Az olívaolajat elsősorban hidegen használjuk vagy nagyon kis mennyiségben sütünk vele. Az elmúlt időben sokat lehetett olvasni arról, hogy szakértők szerint nem is szabad sütéshez használni, hiszen az olívaolaj magas hőmérsékleten rákkeltő anyagokat bocsáthat ki. Füstpontja ennek az olajfajtának nagyon alacsony, fajtától függően 165-190 Celsius fok. Nemcsak egészségi szempontok szólnak ellene, de ki szeretné, ha az olívaolaj viszonylag intenzív és jellegzetes ízét átvennék az ételek?

Az élelmiszerekről a főzés iránt valamit is érdeklődő ember ma már sokat tudhat. Ettől viszont még nem leszünk szakértők, azonban az is igaz, hogy a tudomány álláspontja is sokat változhat akár egyik évről a másikra egyetlen kérdéssel kapcsolatban. Így van ez az olívaolaj sütésre történő felhasználásával kapcsolatban is. Vélemények olvashatók pro és kontra. Sok helyen állítják, hogy olívaolajjal sütni egyszerűen nem egészséges, ám egyértelmű tudományos bizonyítéka ennek nem található. Hogy az olívaolaj rosszabb lenne, bármelyik olajnál sütés szempontjából, tehát nem jelenthető ki.

Ha az információk alapján nem tudtuk eldönteni, hogy használjuk-e sütéshez, még mindig dönthetünk egy másik fontos tényező, az íz alapján. Az olívaolaj sajátos, erős ízét a benne sült ételek bizony átveszik. Ez jól is jöhet, ha mediterrán jellegű ételt készítünk vagy zöldségeket készítünk benne, de ha teljesen más ízvilágot szeretnénk elérni, akkor az előnyből rögtön hátrány lesz.

Összességében elmondható, hogy ha van otthon olívaolaj és éppen sütni készülünk, nyugodtan megtehetjük, nincs egyértelműen bizonyított oka, amiért mellőznünk kéne az olajoknak ezt a fajtáját a sütésnél.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét