Kevés szebb dolog van a természet körforgásában, mint amikor a fák színesbe öltöznek ősszel. Ám akinél az udvaron fák vannak, azt is tudja, hogy a dolognak van hátulütője is. A lehullott falevelekben térdig járhatunk, ha nem gereblyézzük össze őket. Ez egy darabig nagyon romantikus, de amikor a lehullott levelek elkezdenek rothadni és esős, sáros időben bennük kell gázolnunk, mindennek nevezhetjük az érzést, csak felemelőnek nem. A gereblyézést pedig nem érdemes összecsapni, mert bár a világ legegyszerűbb műveletének tűnhet, valószínűleg, eddig te is rosszul csináltad!

Várd meg, amíg minden levél lehullik!

A természetet siettetni nem lehet. Elkezdheted a gereblyézést már akkor, mikor az első levelek lehullottak, de felesleges munkát végzel, mert a levélhullás akár egy hónapig vagy még tovább is eltarthat. Sokkal egyszerűbb, ha megvárod, míg fáid teljesen lecsupaszodnak és ezután gyűjtöd össze az alattuk képződött avart.

Készülj fel a piszkos munkára!

A levelek összegereblyézése bizony nem leányálom. A nedves, sáros, rothadásnak indult, bogarakkal és más apró élőlényekkel teli levélhalmokat összegyűjteni sok piszokkal járó munka. Készülj fel rá kesztyűvel, olyan ruhával, amit nem sajnálsz és vízálló cipővel, gumicsizmával. Hogy tovább bírd, gereblyézz minél egyenesebb testtartással, így a vállaidat kevésbé fogod megterhelni.

Használj megfelelő gereblyét!

Nem biztos, hogy a fészerben található, nálad jóval öregebb gereblye a legjobb eszköz a levelek összegyűjtésére. Szerezz be a munkához lombgereblyét, aminek hosszú, keskeny fogai pillanatok alatt összegyűjtik a leveleket.

Szélirányban

Az őszi szelet is hasznodra fordíthatod a gereblyézés során. Gyűjtsd a leveleket ugyanabban az irányban, ahogyan a szél fújja őket. A szellő segítségével az apróbb leveleket is könnyebben összeszedheted és kisebb az esélye, hogy gereblyézés után itt-ott elszórtan még maradnak levelek a fűben.

Sorban

A gereblyézést ne úgy végezd, hogy a leveleket egy kupacba próbálod összehúzni. Sok energiát pazarolnál el ezzel. Egyszerűbb, ha sorokban húzod össze a leveleket, mégpedig úgy, hogy négy részre osztod képzeletben az udvart. Minden részen egy sornyi levelet gyűjts össze, az elejétől a végéig haladva. Így az avar zsákba gyűjtése is egyszerűbban kivitelezhető.

Azonnal zsákold be!

A levelek összegyűjtésével sajnos még csak a munka felén vagy túl. Ugyanis nem hagyhatod a kertben, hiszen az első szél összekuszálja a levélhalmokat és semmissé teszi az elvégzett munkádat. Rögtön gereblyézés után gyűjtsd zsákba a leveleket, hogy ne szóródhassanak szét.

Eső előtt gereblyézz!

Ha egy kiadós eső után fogsz neki a gereblyézésnek, dupla annyi erőfeszítéssel sem fogsz tudni fele olyan hatékony lenni. A nedves levelek ugyanis tapadnak a fűhöz és egymáshoz is, így sokkal többet kell bajlódni az összegyűjtésükkel. A legjobb a napos száraz idő ehhez a kerti munkához.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét