Ha tavasszal és nyáron sikerült a virágaidat a legjobb formában tartani, télen sem szabad félvállról venned a gondozásukat. A hideg évszakban némi extra támogatásra van szüksége a szobanövényeknek, illetve azoknak a fajtáknak, melyek a melegebb időben boldogan élnek a kertben, de az első fagyok előtt már be kell őket költöztetni a lakásba. A következő tanácsok abban segítenek, hogy az otthonod télen is zöldellhessen!

Megváltozott fényviszonyok

A természetes fény mennyisége a téli hónapokban drasztikusan lecsökken. A nappalok rövidebbek és a nap egyébként sem tűz úgy, mint nyáron, így a szobák a nap nagy részében félig sötétek lehetnek. Fontos, hogy ismerd a növényeid fényigényét! Ha tudod, hogy az adott fajta imádja a napfényt, télen is próbáld meg olyan helyiségbe tenni, ahol télen is jó pár órán át élvezheti a napsütést.
A növények kevés kivétellel elegendő fényhez a szobában csak akkor jutnak, ha az ablak közelében helyezzük el őket. Ez a távolság 1, 1,5 m-nél ne legyen nagyobb.

Csökkenő hőmérséklet

Nem biztos, hogy lakásod minden helyisége egyformán melegszik fel és hűl le a téli hónapokban. Biztosan észrevetted már, hogy egyes helyiségek hűvösebbek a többinél, különösen igaz ez a régebben épült házak esetében. Ha a meleg kifejezetten kedvelő szobanövényeid – trópusi, egzotikus fajták – vannak, figyelj arra, hogy 15 foknál alacsonyabb hőmérsékletnek ne tedd ki őket. Válaszd számukra a melegebb szobát, ugyanakkor nagyon magas hőmérséklettel ne zavard meg a pihenésüket.

Megfázás

Lehet, hogy a növényt már beköltöztetted a házba, de nem mindegy, hogy annak melyik részén helyezted el. A lakásnak is vannak ugyanis olyan pontjai, ahol a növény nincs kellőképpen védve a kinti hidegtől. Ha pl. az előszobába, az ajtó közelébe teszed a növényt, számolj vele, hogy minden egyes ajtónyitáskor megcsapja a hideg levegő, ami idővel biztosan kárt okoz neki. Ugyanez érvényes a szigetelés nélküli ablakokra is, melyeken folyamatosan áramlik be a hideg levegő.

Fűtés

Kint az idő lehűl, te pedig a lakásban fűteni kezdesz. Ez jelentősen megváltoztatja a benti növények számára a viszonyokat, hiszen egy fűtött lakás levegője jóval szárazabbá válik. Hogy a kellő páratartalmat biztosítsd számukra, még inkább figyelj oda a locsolásra és a a virág földjére, hiszen sokkal hamarabb fog kiszáradni, mint a fűtést megelőző időszakban.

Locsolás

Általánosságban elmondható, hogy a szobanövények tavasszal és nyáron élik az aktív időszakukat, azaz ősszel és télen nyugalmi fázisba érnek. Ilyenkor kevesebb vízre van szükségük, hiszen nem növesztenek sem leveleket, sem virágokat. A legjobb, ha langyos vízre váltasz öntözéskor, ezzel elkerülheted, hogy a növény a gyökerénél megfázzon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét