Az igazi házi csontleves sokak szerint olyan, mint egy varázsfőzet. Rajongói szentül hiszik, hogy csodákat tesz a testtel, erősíti az immunrendszert, és még a bőrt is fiatalítja. Most utánajárunk, hogy a nagyi utánozhatatlan levesét csupán legenda lengi körbe vagy tényleg fantasztikus hatásokkal bír-e.

A csontleves első ránézésre éppen olyan, mint egy közönséges leves, ami csontból és zöldségekből készül. Szakértők segítségével vizsgáljuk meg közelebbről, hogy milyen hatásai vannak testünkre, mi az, amire tényleg képes és melyek azok a mendemondák, melyeket az egymást követő generációk köré szőttek az idők során.

Kollagén tartalmával tényleg javítja a bőr állapotát?

A kollagén a testben legbőségesebben megtalálható fehérje. Jelen van az izmokban, csontokban, kötőszövetekben, a bőrben. Biztosítja az ízületek könnyű mozgását és feszesen tartja a bőrt. A csontlevesről úgy tartják, hogy az állati csontokból származó kollagén révén kiemelkedőt nyújt ezen a téren.

A szakértő szerint azonban ez az állítás nem feltétlenül állja meg a helyét. Volt ugyan olyan kutatás, melynek eredménye azt mutatta, hogy a kollagén elfogyasztása javítja a bőr állapotát, erre azonban még nem lehet alapozni. Ezenkívül a kollagén önmagában nem csodaszer, ami biztosítani tudná a bőr állapotának helyreállítását, regenerálódását. Sokféle tápanyagra van szükség – E- és C-vitaminra, cinkre, antioxidánsokra, omega-3 zsírsavra –, hogy a bőr egészséges regenerációja és megújulása végbe mehessen.

A csontlevesben nagy mennyiségben találhatók aminosavak és fehérjék?

A szakértő azt mondja, a csontlevesben nincs olyan aminosav, amihez máshonnan ne juthatnánk hozzá könnyűszerrel. A szervezetnek gyakorlatilag nincs szüksége arra, hogy számára az aminosavakat a csontlevesből biztosítsuk. Számos más élelmiszer van, amiből pótolhatjuk őket. Fehérjék tekintetében pedig a kutatások kimutatták, hogy a csontban lévő protein nem oldódik ki a csontlevesben.

Ideális helyettesítője a sportitaloknak edzés után?

Ennek van némi alapja. A csontleves ugyanis valóban felhasználható arra, hogy pótoljuk vele az elveszett elektroliteket egy kimerítő edzés után. Valószínűleg jobb választás, mint a szintetikus sportitalok, mivel nem tartalmaz cukrot és hozzáadott anyagokat.

Erősíti az immunrendszert?

Lehetséges. Egy tanulmány szerint a csirkehúsból készült leves valóban jó hatással van védekezőképességünkre, de ez a hús, a csont, a zöldségek és a belőlük készült folyadék összességének köszönhető.

Összefoglalva

Nagyon keveset tudni arról, hogy tudományos alapokon értelmezve a csontleves milyen hatást gyakorol az egészségünkre. A szakértő szerint nem biztos, hogy egészségünket egyetlen levesre kellene alapozni. Gazdagítsuk leveseinket minél több pozitív hatású fűszerrel és zöldséggel, hogy növeljük gyulladásgátló és immunerősítő hatásait!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét