Egy indiai közmondás szerint: “Foglalkozz a gyerekeddel úgy, mint egy otthonodba betérő vendéggel: etesd, tanítsd, majd hagyd elmenni.” Ezzel pedig csak egyetérteni lehet. Már korai gyermekkorban meg kell tanítani neki bizonyos dolgokat, hogy felkészítsd erre az elengedésre. A következő tippekkel segítheted gyermekedet az önállóságban.

16. Az olló helyes tartása

A gyerekek gyakran elfelejtik, hogyan is kell az ollót helyesen tartani. Hogy segíts neki emlékezni arra, hogyan fogja az ollót, hogy elkerülje a sérülést, rajzolj a hüvelykujja körmére egy mosolygó arcot, és emlékeztesd rá, hogy vágás közben ennek mindig kell rá mosolyognia.

15. Saját feladatok megtanítása

Egy egyszerű módszerrel megtaníthatod neki, hogy ne feledkezzen meg azokról a feladatokról, amiket saját magának kell elvégeznie.

  • Fogj egy A4-es lapot, és hosszában hajtsd félbe. Az alsó felén készíts bevágásokat.
  • Ragassz matricákat az alsó és a felső felére is.
  • Mindegyik kis “ablakba” írj egy feladatot, pl. ágyazás, fogmosás, edzés stb. Ragassz vagy rajzolj képeket is az egyes feladatokhoz illusztrációnak.
  • A papír hátuljára rajzol zölddel pipákat, melyek mutatják, hogy a feladat végre van hajtva.

Ezt a listát helyezd el a gyerekszobában, hogy emlékeztesd a gyermekedet a mindennapos feladataira, és megtanítsd, hogyan tartsa magát a napirendjéhez.

14. Cipőfűző megkötése

Nem is olyan egyszerű feladat ez. De ha rajzolsz egy cipőt egy keményebb lapra, készítesz rá kis lyukakat a cipőfűző helyén, és fűzöl is bele egy zsinórt, máris könnyebb lesz. Ezzel a módszerrel azt is elkerülheted, hogy a gyerek szanaszét hordja a cipőket a házban, mikor a cipőfűzőkkel akar játszani.

13. Gombolás

Mókás játékká teheted a gyerek számára a ki- és begombolás elsajátítását. Színes papírból vágj ki egy kukacot, varrj rá gombokat, és puha anyagból ragassz rá ruhát.

12. Az óra ismerete

Egyszerű, ámde zseniális trükk az idő megtanítására.

  • Végy 2 papírtányért. Írd az egyikre ötösével a perceket, ahogyan az órán látható, majd a másikra 1-12-ig az órákat. Az órákat mutató tányéron készíts bevágásokat minden számhoz, majd tedd alá a perceket mutató tányért.
  • Papírból vágj ki egy nagyobb és egy kisebb nyilat, az egyikre írd rá, hogy “percek”, a másikra, hogy “órák”. Majd egy tűvel rögzítsd az órákat mutató tányér közepére a nyilakat.
  • Változtasd a nyilak helyzetét, és kérd meg a gyereket, hogy olvassa le, mennyit mutat az óra.

Így könnyebben el tudod magyarázni az órák és a percek közötti kapcsolatot. Csak hajtsd be az órákat mutató tányéron a bevágást, hogy alatta láthatóvá váljanak a percek.

11. Asztali illemszabályok

Sok tányér törhet össze, mire sikerül megtanítanunk a gyereknek, hogyan egyen és viselkedjen az asztalnál. Hatékony módszer a balesetek elkerülésére, ha két tapadókorongot a tányér aljára ragasztunk, vagy más módszerrel rögzítjük a tányért.

10. Számolás

A számokat a gyerek akár legó kockák segítségével is megtanulhatja.

  • Készíts papírból kártyákat, és írj rájuk számokat.
  • Mindegyik kártyára rajzolj színes tornyokat annyi kockából, amennyi megfelel a kártyán lévő számnak.

A gyereknek ezután annyi kockából kell tornyot építenie, ami a kártyán szerepel. Ezzel a módszerrel az elméleti matematikát a gyakorlatba ültetheted át.

9. Évszakok

Ennek a kézzel készített játéknak a segítségével a gyerek könnyebben tanulja meg az évszakokat.

  • Különböző színű papírlapokból vágj ki 5 kört. A fehér kör lesz az alap. Ragaszd rá a barna színű fatörzset. A maradék köröket hajtsd félbe.
  • Végy egy kört, és az egyik felét ragasztózd be, majd ragaszd a fehér körre.
  • Az utolsó kört a fehér alap körre ragaszd, így fogsz egy lapozgatható könyvet, kis füzetet kapni.

Mindegyik kör egy-egy évszakot fog jelölni, ennek megfelelően rajzold rájuk a fa lombját. Például télen a faágak csupaszak és havasak, tavasszal rügyek és virágok vannak rajtuk, nyáron zöld levelek, ősszel pedig színesek.

8. Igazságosság

Ahol két gyerek van egy családban, nehéz lehet elmagyarázni, mit jelent az igazságosság, és miért nem lehet egyedül megenni az összes édességet.

Fogj egy vállfát, és két kisebb dobozt vagy papírpoharat vagy üres üdítős dobozt. Csinálj két lyukat a dobozokra, fűzz át rajtuk egy zsineget, és erősítsd a vállfára. Mindkettőt töltsd meg csokival, cukorral, többféle édességgel, és próbáld meg kiegyensúlyozni a kettőt. A gyerekek így meg fogják ismerni a megosztás fogalmát, és nem vitatkoznak azon, hogy kié a több cukorka.

7. Öltözködés

A megfelelő hozzáállással ez akár még jó móka is lehet. Készíts fotókat egy-egy ruhaösszeállításról, és kérd meg a gyereket, hogy a képen látható holmikat keresse elő, és vegye fel. Így a mindennapos unalmas feladat detektívesdivé változhat.

6. Emlékeztesd a reggeli feladatokra

Tedd a fogkrémet, a fogkefét, a törölközőt és a fésűt különböző poharakba, és számozd meg őket. Így biztos lehetsz benne, hogy a gyerek a reggeli feladatai közül egyet sem fog elfelejteni.

5. Rendszeres fogmosás

Minden szülő tudja, hogy mindent könnyebb megtanítani a gyereknek, ha játékként adjuk elő. Az unalmas fogmosást is lehet izgalmasabbá tenni!

Keress egy képet az interneten, vagy rajzolj egyet saját kezűleg a fogmosás napirendjéről. Ragaszd a fürdőszoba falára, és a közelbe tegyél színes filctollakat is. Kérd meg a gyereket, hogy minden fogmosás után színezzen ki egy-egy ábrát: a napot a reggeli, a holdat az esti fogmosást követően.

Ezzel a módszerrel a gyerek könnyebben megszokja a mindennapos fogmosást. Hónap végén akár egy különleges jutalmat is kitalálhatsz neki.

4. Az otthon tisztán tartása

A gyerekek szeretik szanaszét szórni a játékokat a lakásban. Próbáld ki a következő módszert! Jelölj ki egy helyet, ahol a gyerek játszhat. Ezt a területet ragasztószalaggal jelöld körbe. Magyarázd el, hogy mostantól új szabály van: a vonalon kívülre egyetlen játék sem kerülhet.

3. A ragasztó használata

Amikor a gyerekek kézműveskednek, általában az egész tubus ragasztót elhasználják 5 perc alatt, és mindent beragasztóznak maguk körül. Hogy ezt a kellemetlen helyzetet elkerülhesd, végy egy kis műanyag tálat, tegyél bele egy nedves szivacsot, és nyomj rá egy kevés ragasztót. A gyerekeknek így nem lesz más dolguk, mint a ragasztani kívánt papírt rányomni a szivacsra.

2. Apró játékok gyors összeszedése

A legók és más apró játékok sok galibát okozhatnak. A szülők folyton rájuk lépnek, állandóan szedegetni őket pedig több mint energiapazarlás. Fogj egy szemétlapátot, és mutasd meg a gyereknek, hogy néhány mozdulattal milyen könnyen összeszedheti a legkisebb játékot is.

1. Ragaszkodni az időbeosztáshoz

Egy óra és néhány színes filc segítségével megtaníthatod a gyereknek tartani magát az időbeosztáshoz. Különböző színekkel színezd ki az órán azokat a részeket, amikor a programok vannak. Például: 5-6-ig házi feladat megírása, 6-7-ig vacsora stb. Ha így szemlélteted, egyszerűbben megtanulja majd a napirendet.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét