A világtörténelemben is minden esemény, még ha folyton ismétli is önmagát, volt valamikor egy első alkalom, amikor először történt meg. Nem csak arról beszélünk, amikor feltalálták az első számítógépet, de az első szelfit, az első karácsonyfát a Rockefeller Centernél, sőt az első percet is megemlíthetjük, amikor a nőknek joguk volt motorbiciklit vezetniük. Évek múltán, ha a dédunokáink meglátják az első képet a hadronütköztetőről vagy a 3D nyomtatóról, biztosan meglepődnek majd, milyen régen is találták fel ezeket. Összegyűjtöttünk 17 ilyen híres „első pillanatot” a történelemből. Az utolsó pont a gyűjtemény gyöngyszeme!

1. Az első Tesla, 2008

A Tesla Roadster, más néven a „Dark Star”, vagyis a Sötét Csillag a Tesla Motors első elektromos járműve. A gyártását 2012-ben állították le, ám ígéreteik szerint 2020-ra újraindítják a modellt.

2. Éjjeli kávézó, 1888

Ez volt Vincent van Gogh első festménye, melyen csillagos eget ábrázolt. A kávézó a való életben is létezik a franciaországi Arles-ben található Place du Forum téren.

3. Az első mesterséges szív, 2015

Az AbioCor készítette el az első teljesen mesterséges szívet. Újratölthető energiaforrás működteti, s az AbioCor már 15 páciensen tesztelte, a cég azonban leállította a termék gyártását.

4. Az első mobiltelefon, 1973

Ez a készülék több mint 1 kilogrammot nyomott, az akksija mindössze fél órát bírt, s 10 órába telt, hogy feltöltsék. Azon a napon, amikor Martin Cooper feltalálta a világ első mobiltelefonját, felhívta az egyik konkurens társaságot, és elmesélte nekik, hogy épp a mobiltelefonjáról hívta fel őket.

5. Az első szelfi, 1839

Robert Cornelius tovább fejlesztette Louis Daguerre technológiáját, és ennek eredményeképpen készítette el ezt a képet. Ez nem csak a világ első szelfije volt, de a történelem első fotográfiai portréja is.

6. Az első színes fénykép, 1861

Az első színes fényképet James Maxwell készítette, miközben egy tri-color technológián kísérletezett. A fénykép egy skót mintás masnit ábrázol.

7. Az első villámlásról készített fénykép, 1882

Elsőként William Jennings-nek sikerült felvételt készítenie erről a természeti jelenségről. Jennings célja az volt, hogy megtudja, vajon a villámnak tényleg cikkcakk alakja van-e.

8. Henry Ford első autója, 1896

Az első autót, amit Henry Ford tervezett a garázsában, Ford Quadricycle néven ismerték. Benzinnel működött és 4 biciklikeréken gurult. Sikere után Henry Ford úgy döntött, megalkotja a Ford Motor Company-t 1903-ban.

9. Annie Edson Taylor, 1901

Annie Edson Taylor azért lett kalandor, hogy megpróbáljon vele pénzt keresni. Célja az volt, hogy egy hordóban keljen át a Niagara-vízesésen. Sikerült neki. Még különlegesebbé teszi, hogy 63 évesen ő volt az első, aki megcsinálta ezt a bámulatos „mutatványt.”

10. Az első karácsonyfa a Rockefeller Centernél, 1931

A Manhattanben található Rockefeller Centernél először 1931-ben állítottak karácsonyfát. Dobozokkal, játékokkal és tőzegáfonyával díszítették. 1933 óta hagyománnyá vált, s minden év kora decemberében állítják fel az évről-évre egyre szebben díszített karácsonyfát.

11. Sally Halterman, 1937

Sally Halterman volt az első nő Washingtonban, aki megszerezte a jogosítványt motorkerékpárra. Sally-nek sokan mondták, hogy túl fiatal, ám többször is átment a vizsgákon, harcolt a jogaiért, és végül megszerezte a jogosítványt.

12. Las Vegas első neon fényreklámja, 1941

A fények városában, Las Vegasban először az El Rancho nevű kaszinó tetejére helyeztek el neon fényreklámot.

13. A bikini első nyilvános viselete, 1946

Az új stílusú úszóruhák a Bikini Atoll után kapták a nevüket, ahol négy nappal korábban az USA nukleáris teszteket végzett. A modern bikinik megalkotójának a párizsi divattervezőt, Louis Reard-ot tartják. Először Micheline Bernardini, a Casino de Paris egyik táncosa viselte először nyilvánosan 1946-ban.

14. Az első McDonalds’s étterem, 1948

Az első McDonald’s étterem San Bernardino-ban található. Richard és Maurice McDonald eleinte barbecue fogásokat árultak, ám később újranyitották éttermüket, s ekkor már sült krumplit, narancslevet, hamburgert és Coca-Colát kínáltak vendégeik számára. Manapság már nem csak az első McDonald’s étterembe térhetünk be San Bernardino-ban, de egy múzeumot és egy ajándékboltot is megtekinthetünk.

15. Az első robot, 1957

A vezérlőpulttal ellátott, 2,5 méteres, Cygan-nak elnevezett robotot „univerzális robotként” reklámozták. Felhasználható például mérgező és robbanó anyagokon végzett kísérletek során, valamint otthoni segítőként is alkalmazható.

16. Szputnyik-1, 1957

A Szovjetunió 1957-ben juttatta a világűrbe első műholdját.

17. Az első Apple számítógépe, 1976

Az első Apple számítógépet Steve Wozniak fejlesztette ki, a nyilvánosságnak pedig Steve Jobs mutatta be. Egyetlen egy ember vásárolt belőle: Paul Terrel. A bemutatást követő napon Jobs mezítláb jelent meg Terrell számítógép boltjában, a The Byte Shop-ban, s eladta az első terméket az Apple történetében.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer és a NJD fordításában.

Érdekes volt? Kövess a Facebookon!

Köszönjük szépen!

4 HOZZÁSZÓLÁS

    • A cikk nem azt állítja, hogy Ford tervezte az első autót, hanem azt, hogy ez volt az első autó, amit Ford tervezett.

  1. ‘1886: Gottlieb Daimler és Karl Benz szabadalmaztatja autóját’

    Ennyit az első Fordról… nem kellene csak ameriaki híreket átvenni

  2. Kedves Laca és Lui!

    A képen Henry Ford első autója szerepel, ezért a szöveget most átfogalmaztam úgy, hogy az lehetőleg így senkinek ne legyen félreérthető, hanem egyértelműen arra utaljon, hogy ez nem az “első autó”, hanem a Henry Ford által épített első autó.

    Akit érdekel, annak itt van pár évszám a Wikipédiáról:

    1821: Julius Griffith gőzgéppel hajtott postakocsit készít
    1862: Beau de Rochas négyütemű gépet fejleszt ki
    1876: Nikolaus August Otto megépíti az első működő négyütemű motort
    1886: Gottlieb Daimler és Karl Benz szabadalmaztatja autóját
    1892: Rudolf Diesel kifejleszti a róla elnevezett motort
    1894: A Michelin gyár megszerkeszti Dunlop szabadalma alapján az első pneumatikus gumiabroncsot
    1896: Henry Ford megépíti első autóját

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here