Cindy Crawford maga a szupermodell megtestesítője. De sajnos a modellekkel kapcsolatban sokaknak még mindig irrealisztikus elvárásaik vannak, főleg ahogyan öregszenek. Cindy Crawford visszautasít mindenfajta elvárást az életkorával kapcsolatban, és néhány bölcs gondolatot is megoszt azokkal, akik tartanak az öregedéstől.

Cindy Crawford határozta meg a ‘90-es években a szupermodellek korszakát.

Amikor a ‘90-es évek szupermodelljeire gondolunk, az egyik első név, ami eszünkbe jut, biztosan Cindy Crawfordé. 1990-ben szerzett magának hírnevet, mikor a Brit Vogue címlapján szerepelt Naomi Campbell, Linda Evangelista és Christy Turlington mellett. Azóta a legnagyobb divatházak bemutatóin és számtalan fotózáson vett részt.

2000-ben, pontosan 10 évvel karrierje beindulása után, 34 évesen Cindy felhagyott a profi modellkedéssel. Azóta írt egy könyvet, számos márka nagyköveteként dolgozott, és még saját bútormárkát is indított. Bár modellkedéssel már több mint két évtizede nem foglalkozik, Cindy Crawford még mindig szembesül azokkal az elvárásokkal, melyeket sokan támasztanak a modellek iránt.

Az öregedést először nehezen fogadta el.

Ahogyan belépett az 50-es éveibe, elkezdett apró változásokat észrevenni magán: “A bőröd, a hajad, a tested. Foglalkozom magammal, de tisztában vagyok vele, hogy egy 51 éves nő vagyok.”

Mostanra rájött, hogy aggodalmainak oka nagyrészt az emberek valótlan elvárása volt vele szemben. “Jól akarom végezni a munkámat, de tudom, hogy amit most tudok adni, az egészen más, mint amit 25 évesen tudtam.”

Az egykori szupermodellt az idő múlása miatt online is sokat bántották. “Nincs szükségem arra, hogy Instagramon mindenki megjegyezze, hogy nem úgy nézek ki, mint 20 éves koromban. Hiszen én is tudom.” De végül sikerült elfogadnia magát, és ebből mindannyian tanulhatunk.

Cindy Crawford ma már ünnepli az életkorát, és nem is akar visszanézni.

Egy idő után elfogadta, hogy az időt nem lehet visszaforgatni, és vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. “Mindegy, hogy mit csinálok, nem fogok többé sem 20, sem 30 évesnek kinézni. Csak egy csinos 50-es szeretnék lenni. Van egy nyomás a nőkön, hogy teljesítsék a teljesíthetetlent. De a lényeg az, hogy minden életkorban jól nézz ki, mindegy, mennyi idős vagy.”

Elutasítja a kortalanság gondolatát is, és szeretné, ha ezzel mások is felhagynának. “Nem helyes, ha azt mondják, hogy kortalan vagyok. Különösen azért, mert amúgy is nehéz az öregedés, hiszen az egész kultúránk a fiatalságot élteti.”

Végül kifejezetten büszke lett a korára, hiszen ez tükrözi minden eredményét. “Nem vagyok 25 éves, miért is próbálnék 25-nek látszani? Miért akarjam, hogy összetévesszenek egy 25 évessel? Gyerekeim vannak és rengeteg élettapasztalatom.”

Egyetértesz Cindy Crawforddal? Mit gondolsz az öregedésről?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét