Egy tanulmány szerint az egyedülálló anyák által nevelt gyerekek éppen olyan jó esélyekkel indulnak, mint azok, akik teljes családban nőttek fel. Kétség sem férhet hozzá, hogy az anya és az apa szerepét egyszerre betölteni embert próbáló feladat. Viszont segít abban, hogy elszakíthatatlan kötelék alakuljon ki anya és gyermeke között.

Amikor egy gyermek azt látja, hogy az anyukája egyedül vészeli át a nehézségeket és segítség nélkül neveli fel őt, motiváltabb lesz az életben. Megtanulja, hogy ha önálló és szorgalmas, akkor bármit elérhet.
A szuperhős anyukákat mi is csodáljuk, így a következő 8 sztár édesanyját is, akik egyedülálló anyaként nevelték fel mára híressé vált gyermekeiket.

1. Irmelin Indenbirken – Leonardo DiCaprio anyukája

A hollywoodi sztár szülei már akkor elváltak, mikor ő még csak 1 éves volt. Édesanyja így egyedül nevelte fel, Leonardo ezért “két lábon járó csodának” is szokta nevezni. Anya és fia elképesztően közel állnak egymáshoz, több mint 2 évtizede Leo szinte minden fontos eseményre magával viszi az édesanyját. Egyszer azt mondta, sikerét nem másnak köszönheti, mint az anyjának: “Nem állnék most itt, ha ő nem lenne.”

Egyértelmű, hogy Irmelin mindig is központi helyet fog elfoglalni Leo szívében, ezt a helyet pedig semmilyen másik nő nem veheti el tőle. Amikor egyszer megkérdezték a színészt, mikor vett utoljára nőnek gyémántot, azt felelte: “Az anyukám az egyetlen ember, akinek ilyesmit vennék.”

2. Mary May Smith – Pierce Brosnan anyukája

A 69 éves színész egyszer úgy fogalmazott, ő “a széthullott család egyetlen gyermeke”. Elmesélte, hogy apja nagyon korán kiszállt a család életéből, anyja pedig 4 éves korában a nagyszülőkre hagyta őt. Később visszatért, ezután Londonba költöztek. Brosnan szerint anyukája mindig is támogatta őt, és arra biztatta, hogy kövesse az álmait.

3. Judith Ann Hawkins – Halle Berry anyukája

A színésznőt és testvérét édesanyjuk egyedül nevelte, miután apjuk elhagyta őket. Berry elmesélte, hogy az anyukája mindig azt mondta neki, hogy ne a külsejével foglalkozzon elsősorban: “Az legyen szép, amit teszel.” Erősnek és függetlennek nevelte, hogy képes legyen szembenézni az élet kihívásaival anélkül, hogy másokra támaszkodna.

4. Janice Combs – Sean Combs anyukája

A híres rapper, ismertebb nevén P. Diddy szintén egyedülálló anya mellett nőtt fel, miután 5 éves korában elvesztette az édesapját. Náluk is jól látszik a szétszakíthatatlan kötelék.

Anyukája 80. születésnapján Sean egy fotót posztolt Instagramra a következő aláírással: “Csak emiatt a gyönyörű, szorgalmas, szerető, zseniális Fekete Istennő Királynő miatt létezhetek!” Arról is szóltak a hírek, hogy ajándékként egy 1 millió dolláros csekket adott át édesanyjának a jeles nap alkalmából.

5. Terria Joseph – Alicia Keys anyukája

Az énekesnő-dalszerzőt a kezdetektől édesanyja nevelte, apukája sosem volt mellette. Nem csoda, hogy nagyon szoros kapcsolat alakult ki anya és lánya közt, Keys pedig többször is hangsúlyozta, hogy milyen végtelen hálát érez édesanyja iránt.

Születésnapjára ezt írta: “A legkülönlegesebb nő, akit ismerek. Az életed elmondhatatlanul értékes nekem. Te adtál nekem mindent. Én mindennel tartozom neked.”

6. Shelly Kearns – Christina Aguilera anyukája

Az énekesnő 7 éves volt, mikor a szülei elváltak, ezután az apukáját nagyon ritkán látta. Aguilera elmesélte, hogy az anyukája ereje segítette át a nehézségeken egész életében. Bevallotta, hogy őt is az tette sikeressé és erőssé, hogy látta édesanyját, ahogyan leküzdi az összes akadályt.

7. Cora Blige – Mary J. Blige anyukája

Az énekesnő-dalszerzőt is egyedül nevelte az anyukája, az életük pedig nem volt egyszerű. De szerencsére túl tudtak jutni a nehéz időszakokon. Nyilvánvaló, hogy Mary J. nagyon szoros kapcsolatot ápol az édesanyjával, és a közösségi oldalán gyakran ki is fejezi az iránta érzett csodálatát. Születésnapjára így írt: “Annyira szeretlek, nagyon hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetért, amit adsz nekem!”

8. Marcheline Bertrand – Angelina Jolie anyukája

Marcheline 26 éves volt, mikor egyedül maradt 2 gyerekkel a válása után. Angelina szerint anyukája nagyon gyengéd és törődő volt, ennek következtében ő ugyanígy bánik most a saját gyerekeivel.

Jolie a 30-as éveiben járt, mikor elveszítette az anyukáját. Nyíltan beszélt erről: “Bármit megadnék, hogy velem lehessen. Gyakran beszélek hozzá magamban, és próbálom kitalálni, vajon mit mondana, mit tanácsolna nekem.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét