A világon minden szülő számtalan nehézséggel szembesül, és ez alól Madonna sem kivétel. Az énekesnő elismerte, hogy anyának lenni “a legnehezebb dolog, a legkeményebb csata” az életében. A 64 éves popikon egy interjúban őszintén beszélt azokról a kihívásokról, melyekkel 6 gyermekes anyaként kell szembenéznie.

Amikor Madonna 5 éves volt, elvesztette az édesanyját, aki mindössze 30 évesen, rákban hunyt el. Ő maga 38 évesen lett először anya, ekkor született legidősebb lánya, Lourdes. Kevesebb mint 4 évvel később világra jött fia, Rocco. Később még 4 gyermekkel bővült a család, örökbe fogadta Davidet, aki most 17 éves, a 16 éves Mercyt, valamint a most 10 éves ikreket, Esterét és Stellát.

Bár már évtizedek óta gyakorolja az anyaságot, a szupersztár bevallotta: “Még mindig küzdök azzal, hogyan legyek anya.” Másrészt viszont azzal is tisztában van, hogy a gyerekeknek sem könnyű egy olyan anyával, mint ő. “Egy olyan anya mellett felnőni, mint én, igazi kihívás.”

A Grammy-díjas énekesnő hozzátette: “Bárki is vagy, a gyereknevelés igazi művészet.” Madonna szerint a legnagyobb nehézség a szülőségben az, hogy senki sem ad hozzá útmutatót. “A saját hibáidból kell tanulnod. Ez egy olyan hivatás, ami nagyon sok időt vesz igénybe. És nagyon kimerítő, hiszen sosem pihenhetsz.”

Annak ellenére, hogy számára a 6 gyermek nevelése folyamatos küzdelem, az anyaság rengeteg örömet is ad neki. “A boldogságom nagyrészt belőlük jön.” Hozzátette azt is: “A legboldogabb akkor vagyok, amikor látom, hogy mindegyikük felfedezi a saját kreativitását.”

Gyermekeire nyilvánvalóan hatással van édesanyjuk kreativitása és tehetsége, Madonna sosem próbálta meg őket bizonyos irányba terelni. “Sosem biztattam Lolát a zenélésre vagy Roccót a festésre. De a művészet és a zene mindig is körülvette őket, én pedig boldog vagyok, hogy megtalálták a módját az önkifejezésüknek.” A büszke anyuka azt is elmondta: “Tisztelem és csodálom őket azért, amit csinálnak.”

Talán küzd az anyasággal, de látszik, hogy fantasztikus munkát végez.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét