Celine Dion-t aggasztóan sok tragédia érte egyszerre. Néhány nappal férje, René Angélil halála után, akivel 21 évig voltak házasok, Celine elvesztette bátyját, Daniel Dion-t is.

Daniel-t folyamatosan terjedő rákkal diagnosztizálták, mely megtámadta az agyát, a nyelvét és a torkát is. Mindössze 59 éves volt, amikor meghalt.


A sors különös fintora, hogy Daniel hasonló rákban szenvedett, mint René, aki torokrákban hunyt el.

Celine számára biztosan szívfacsaró lehetett szinte egyszerre elveszíteni férjét és bátyját. Mindketten közel álltak hozzá már fiatal kora óta, hiszen Daniellel együtt éltek, a férjével pedig 12 éves korában találkozott.

René jelzálogot vett fel a saját lakására, hogy kifizethesse Celine debütáló albumát. A pár 1994-ben házasodott össze, miután Celine sikeres és híres énekesnővé vált, melyet főként René támogatásának köszönhetően érhetett el.

René Celine menedzsereként dolgozott egészen 2014-ig, amikor a betegsége miatt be kellett fejeznie. Celine szünetet tartott a munkájában, hogy a férje mellett legyen a nehéz időkben.

Celine kétségtelenül a családi szeretetre támaszkodva vészelte át ezt az időt. Sajnos azonban a régóta szeretett férje elvesztése után egy újabb tragédiával kellett szembenéznie.

Daniel Quebec-ben hunyt el szerettei körében.

Celine-nek és Daniel-nek 12 testvérük volt, rengeteg családtagot hagyott hátra, beleértve két lányát és két unokáját is.

Daniel jóval visszafogottabb, zárkózottabb volt, mint híres húga. A család tapintatosságot és a magánélet tiszteletben tartását kérték a rajongóktól a gyász szomorú időszakában.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét