Nyáron időnként megengedjük magunknak, de az év legtöbb napján biztosan elengedhetetlen viseletünk a melltartó. Pedig a tudósok ma már egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy ez a szokás kifejezetten káros.
A melltartó elsődleges célja, hogy tartsa a mellet, egy helyben tartsa, kis- és nagymellűek számára egyformán tartogat előnyöket, hiszen optikailag sokat javíthatunk vele az összképen. Ám egészségi szempontból nem sok pozitívuma van, ahogyan azt egy 15 éven át tartó kutatás bizonyítja. 330, 18-35 év közötti nő részvételével végeztek megfigyelést, melynek eredménye egyenesen sokkoló. A vizsgálat szerint a melltartó semmit nem tett annak érdekében, hogy tartsa a mell szöveteit, megelőzze az idő előtti megereszkedést vagy segítsen a hátfájáson.
Orvosi, élettani és anatómiai szempontból a melleknek semmilyen előnyük nem származik a gravitáció megtagadásából. Éppen ellenkezőleg, melltartó viselés mellett sokkal inkább lógni fognak. A vizsgálatban résztvevő, melltartó viselését abbahagyó nőknél a mell 7 mm-es megemelkedését figyelték meg!
A tudósok azt állítják, a melltartó semmilyen módon nem támogatja a melleket, nélküle sokkal inkább el tudjuk érni céljainkat és meg tudjuk előzni a megereszkedést. Fiatal nőknél a mellek szabadon hagyása fokozott kollagén termelődéshez vezet, ami növeli a rugalmasságot. A kutatók azt is állítják, hogy a melltartó akadályozza a mellben az egészséges keringést és rontja a mell tónusát.
Mindazonáltal, a melltartó fontos alapdarab a gardróbban, melyet nemcsak azért viselünk, hogy tartsa a melleket. A legtöbb esetben jobban mutatunk vele a ruhákban és a nők túlnyomó többsége ízlésesebbnek is érzi nem a maga teljes valójában megmutatni melleit a ruhán keresztül a nagyvilágnak. Ám a mellre gyakorolt káros hatásai miatt a melltartóviselés szokását lehet, hogy mégis jobb lenne átgondolni.
Na az a 7mm nem sok emelkedés, ha a gravitáció már lefelé húzta őket!?
Ejj, ezek a huncut tudós bácsik, azért beleszőtték, hogy “fiatal nőknél” 😀 😀
Na ja és bugyit hordhatnak a fiatalok?
Ha a bennszülött nőket nézem, akik nem ismerik ezt a ruhadarabot, akkor inkább a melltartó mellett szavazok!
Jogos!!!!!
Akkor én a világ leg szerencsésebb embere vagyok.
Ha vansebaj hanincsse…
Éppen jó….
Biztosan mind férfi volt a “tudós”?Egyébként be ne nyeljétek már ezt a hülyeséget!Természetesen kell a melltartó viselése,hogy szép és formás maradjon 40 év fölött is a mell!
Inkább az gáz, h. állítólag a melldaganat kialakulásába is belejátszhat a melltartó nyomása.
Teljesen egyetértek! Szerencsés génjeim vannak, hogy 60 évesen is tudom mellőzni.
Többször volt mellműtétem, jóindulatú csomó miatt. A sebészorvosom szigorúan rám szólt, hogy még éjszaka is legyen rajtam melltartó. Na persze nem a divatos ilyen olyan erősítésekkel ellátott, hanem könnyű, kellemes tiszta pamut.
Szóval, betöltöttem a 76. évemet, semmi baja Istennek hála a mellemnek, állandóan melltartót hordok, csak itthon nem. a 10 évvel fiatalabb rokonom akinél alvó vendég voltam- hölgy- mikor átöltöztem, rácsodálkozott milyen szép még mindig a mellém. / ővé sajnos nem volt az, mutatta, és írigykedett, de nem rosszból/ Én inkább a dezodorokról hallottam, hogy mell rákot indikálnak. Érdekes , valahogy ösztönösen soha nem használtam, inkább hintőport, igaz, fiatal koromban nem is izzadtam.
Én egyet értek azzal, hogy ne használjunk melltartót. 63 éves vagyok és csak akkor vagyok hajlandó felvenni, ha vékony blúzt kell felvennem. Sokkal kényelmesebb melltartó nélkül.
Akinek kis melle van, többnyire tudja nélkülözni, akinek nagy, az nem. Ráadásul korral változó az állapot. Ilyen egyszerű.