“Túl bomlasztó” – ez volt a hivatalos ok, amiért annak idején Leonardo DiCapriót kirúgták a Játszószoba című gyerekműsorból. Innen hosszú út vezetett a csúcsig. Többször visszautasították, többször elbukott, de azt sosem hagyta, hogy a kudarcai vegyék át felette a hatalmat. Egyetlen lehetőséget hagyott magának: elérni a sikert. Bár sokat tett le az asztalra, továbbra is az az egyszerű és tisztelettudó ember, aki törődik a körülötte lévőkkel és a környezettel is. Érdemes tanulni tőle, ha te is hozzá hasonlóan erőssé és sikeressé szeretnél válni.

  • Az emberek 97%-a, akik túl korán feladták, annak a 3%-nak az alkalmazásában áll, akik sosem adták fel.

  • Pusztítsd el sikerrel, és temesd el mosolyogva.
  • Csakis és kizárólag te vagy képes megváltoztatni a saját helyzetedet. Ne hibáztass érte senki és semmi mást.
  • Mindenki átment olyan dolgokon, amik úgy változtatták meg, hogy többé soha nem lesznek azok, akik korábban voltak.

  • Mosolyogj, bólogass, érts egyet, és tedd, amit egyébként meg akartál tenni.
  • Sikerült ésszerűnek maradnom és tiszta fejjel gondolkodnom ebben az iparágban, mert a kamerán kívül még mindig egy gyerek vagyok.
  • Ahhoz, hogy élvezd annak a bizonyos 1%-nak a kiváltságát, meg kell tenned, amit a 99% nem fog.

  • Üdv az utálóimnak! A java még csak most jön!
  • Ha azt csinálhatod, amiben a legjobb vagy és amitől boldog vagy, már most többre jutottál, mint az emberek többsége.
  • Szeress bele abba az emberbe, aki szereti az őrültségedet. Ne egy olyan idiótába, aki arra akar kényszeríteni, hogy normális legyél.

  • Szükséged van a szülői irányításra, és nekem nagyon jó dolgom volt anyámmal és apámmal. Szakítottak, mikor megszülettem. Anyámmal maradtam, de mindketten nagy részt vállaltak a nevelésemben.
  • Addig dolgozz, míg a bankszámládon lévő összeg olyan hosszú nem lesz, mint egy telefonszám.

  • Mindannyiunkat a fiatalkori élményeink formáltak azzá, akikké váltunk.
  • 97%-ig biztos vagyok benne, hogy nem kedvelsz engem. De 100%-ig biztos vagyok benne, hogy engem ez nem érdekel.
  • Fordíts különös figyelmet azokra az emberekre, akik nem tapsolnak, mikor te nyersz.

  • Szeretek olyan dolgokat csinálni, amik megrémítenek. Ezért is bungee jumpingoztam, de a skydiving azért nagyon beteg dolog.
  • Azt akarom, hogy saját magadat szorítsd a sarokba, hogy semmi más választásod ne legyen, mint a siker. Hagyd, hogy a kudarc következményei olyan szörnyűvé és elképzelhetetlenné váljanak számodra, hogy ne legyen más lehetőséged, mint megtenni mindent a sikerért.
  • A kapcsolatok olyanok, mint az elektromos áram. A rossz kapcsolatok megráznak egy életre, de a jóktól egy életen át ragyogni fogsz.

  • Köszönet azoknak, akik kételkedtek bennem.
  • A testvéreknek nem szükséges bármit mondaniuk egymásnak. Ülhetnek egymás mellett egy szobában néma csendben, és akkor is jól érzik magukat.
  • Légy hálás a nehéz időkért, mert azok formáltak téged.

  • Tényleg szeretem azt, amit csinálok. Tudom, hogy minden karrier mulandó, és lesznek olyan időszakok, mikor nem kapok olyan lehetőségeket, mint most, ezért ezekből kovácsolok előnyt magamnak.
  • Nem vagyok az a fajta ember, aki megpróbál menő vagy trendi lenni. Én egyedi vagyok.
  • Ha megtetted, amit csak tudtál, az aggódástól nem lesz jobb. Ha sikeres akarsz lenni, egy szabályt tarts be: Sose hagyd, hogy a kudarc átvegye feletted a hatalmat.

  • A divathoz kevés érzékem van, és az igazat megvallva, nem is nagyon érdekel. A lehető legkényelmesebben öltözöm. A legtöbb ruhám fekete, szürke vagy sötétkék, nem viselek sok színt. De szeretem a dzsekiket. Egy kicsit a megszállottjuk vagyok.
  • Az elég az elég. Az igazság az, hogy a bolygónk már lassan a riasztásba is belefárad. Itt az idő felébredni és cselekedni.
  • Az emberek azt akarják, hogy egy hülye, irányíthatatlan kamasz legyél. Legyél nyomorult, amilyenek ők. Az emberek nem akarnak hősöket. Annyit akarnak, hogy téged lássanak elbukni.

  • Utálok lazítani. 3 filmet forgattam egymás után, egy huzamban 2 évet dolgoztam. Számomra a tétlenül töltött idő elveszett idő. Szeretem, ha van mire koncentrálnom.
  • Emlékszem, hogy fiatal koromban a rendezők sorozatosan elutasítottak. A legnagyobb kívülállónak éreztem magam, aki sosem fog ebbe a klubba tartozni.
  • Az ember egy egyszerű ötletével városokat tud építeni. Egy ötlet átalakíthatja a világot és átírhatja a szabályainkat.

  • Az iskola sosem volt nekem való. Mindig is képtelen voltam olyan dolgokra fókuszálni, amiket nem akartam megtanulni. A matek volt a legrosszabb. Egészen a mai napig képtelen vagyok koncentrálni rá. Mindig azt mondják: “Csak jobban kéne próbálkoznod.” Igazából sokszor csaltam, mert nem tudtam a fenekemen ülni, hogy megírjam a házi feladatot.
  • Azt hiszem, mindig is kívülállónak fogom magam érezni.
  • Drogok? Mindenkinek van választása, és én a drog nélküli életet választottam.

  • Legtöbbször úgy érzem, szükségem van valakire, mikor egyedül vagyok. De jól érzem magam a saját társaságomban, ez tesz erős emberré.
  • Nagyon szerencsés vagyok, hogy sok olyan dolgot elértem, amiről álmodtam fiatalként. De a nap végén nem az számít, hogy mekkora sikert és gazdagságot értél el. Mert ezek tényleg nem adnak boldogságot.
  • A szüleim, akik különváltak, nagyon jó környezetet teremtettek nekem, és nagyon odafigyeltek arra, hogy ne érezhessem a szegénységet. Kultúrára neveltek, elvittek múzeumokba, megmutatták nekem a művészeteket. Olvastak nekem. Anyám naponta 2 órát vezetett, hogy elvigyen az általános iskolába.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét