Jerry Windle, az egyedülálló, meleg férfi mindig azt hallotta, hogy belőle sosem lehet apuka. Már ő maga is alig hitte, de aztán az élete gyökeres fordulatot vett. Története olyan, mintha egy tündérmese vált volna valósággá. Bizonyítja, hogy ha hiszünk benne, bármilyen csatát megnyerhetünk.
A szülői szeretet csodákra képes, minden előítélet és társadalmi sztereotípia fölött áll.

1. Minden egy újságcikkel indult.

Jerry Windle azóta apa akart lenni, amióta csak az eszét tudja. Amerikában az örökbefogadás különböző nehézségekbe ütközött, de aztán meglátott egy újságcikket, ami kambodzsai árvákról szólt. Egy pillanatig sem hezitált, azonnal felvette a kapcsolatot a kambodzsai hivatalokkal, és hamarosan megkapta a hírt, amitől az egész élete megváltozott.

2000 júniusában Jerry Kambodzsába utazott, ahol leendő fia, Jordan egy árvaházban élt, mióta a szülei meghaltak. A kisgyerek alultáplált és rühes volt, illetve többféle fertőzéstől szenvedett. Jerry hazavitte magával Floridába, orvoshoz vitte és rögtön az apukájává vált.

2. Az új kis családnak a kezdetektől akadályokkal kellett szembenéznie.

Mikor együtt visszatértek az Egyesült Államokba, számos nehézséggel kerültek szembe. Jordannek sok egészségi problémája volt, kimerült volt és gyenge, Jerryvel pedig jelnyelven kommunikált, mielőtt megtanult volna angolul.

Jordan ekkor 2 éves volt és mindössze 7 kiló. Apukája nem tudta, hogy vajon életben marad-e vagy meghal. De azt megígérte, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy a fiának soha többé ne kelljen szenvednie. Az első pillanattól hatalmas szeretet volt köztük, és ennek semmi nem állhatott útjába.

3. A sikeres olimpiai karrier kezdete egy véletlennek volt köszönhető.

Jordan 7 éves korában kezdett álmokat szövögetni az olimpiáról. Egy búvártáborban felkeltette Tim O’Brien figyelmét, aki a híres búvároktató, Ron O’Brien fia volt. Jordan bekerült egy speciális programba, és jöttek is az első sikerek.

Ekkoriban találkozott az olimpiai aranyérmes, LMBT-aktivista Greg Louganisszal.

Több próbálkozás után Jordan 15 éves álma valóra vált, Tokióban a 9. helyen végzett.

4. Apa és fia között a legerősebb kötelék alakult ki az évek során.

Jordan az Egyesült Államokat képviseli az olimpián, de szívében Kambodzsáért is versenyez. Nemrég tetováltatta magára a kambodzsai zászlót, hogy mindenki láthassa, eredetileg honnan származik.

Jordan és Jerry 2011-ben egy gyerekkönyvben mesélték el történetüket. A főhős egy kakas, akinek a többi állat mindig azt mondta, hogy tyúk nélkül sosem lesz belőle apa. Egy nap azonban felbukkant egy tojás, amit senki nem akart magának. Egy kiskacsa kelt ki belőle, aki bár másként nézett ki, a kakassal együtt bebizonyította, hogy ahol szeretet van, ott család is van.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Nagyszerű és csodás dolgot vittek véghez a szeretet mindent legyőzz!
    Gratulálni szeretnék nekik!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét