Vannak anyósok, akiknek a mániájuk belekavarni a dolgokba. Apró megjegyzésektől a heves vitákon át a jól időzített drámákig mindenkit képesek felidegesíteni maguk körül. A manipulációik finomak és nem ritkán egészen vérlázítóak.
A következő történetek olyan pillanatokat idéznek fel, mikor a határok veszélybe kerülnek, a türelem fogytán van és az anyósok által okozott káosz irányíthatatlanná válik.
- A most már exbarátommal egy hosszú utazásra spóroltunk. Kb. egy héttel a tervezett indulás előtt elmondta, hogy az anyja órákon át sírt neki, hogy mennyi adóssága van, a házára jelzálog került és kénytelen volt eladni értékes családi örökségeket. Jó fiú lévén úgy döntött, az anyjának adja azt a pénzt, amit az utazásra spórolt össze. Megértettem és megbeszéltük, hogy az utazást későbbre halasztjuk.
Néhány nappal később átmentem az anyjához, aki mutatott egy hatalmas, csicsás, kerámia szökőkutat, amit előző nap vett a kertjébe. Szánalmas volt. Mondtam neki, hogy ez biztosan jó sokba került… Erre megveregette a vállamat, és azt felelte: “Utazni veszélyes dolog. Így jobb helye van a pénznek.” © hazelk / Reddit
- Az anyósomnak van egy szokása, hogy életveszélyes betegségeket fejleszt ki, mikor a férjem valami olyasmit csinál, amibe ő nincs bevonva. A férjem ennek már kétszer bedőlt.
Ezúttal a nászutunkon voltunk. Az anyós sírva hívta fel: “Fiam, ide kell jönnöd, a halál küszöbén vagyok.” A férjem azt felelte: “Akkor ne lépd át” – majd letiltotta. Két nap alatt ekkor hívott minket negyedszer! © wickeddradon / Reddit - Mikor az anyósom velünk élt, az volt a szokása, hogy nyitva hagyta a fürdőszobaajtót. Nem tudom megszámolni, hányszor mentem be úgy, hogy ott volt. Pedig ezt igazán nem akartam volna látni. A férjemmel többször kértük, hogy ilyenkor csukja be az ajtót. Azt mondta a férjemnek, hogy a macska nyitja ki, nem az ő hibája. Akkor lett elegem, mikor egyszer úgy mentem be a fürdőbe, hogy ott állt pucéran.
Elhatároztam, hogy ha a szép szóra nem hallgat, akkor ragasztok egy cetlit az ajtóra, és ráírom, hogy csukja be. Azt írtam rá: “Légyszi, csukd be az ajtót, ha bent vagy. Rendesen zárd be, hogy a macska ne nyithassa ki.” Mikor meglátta, széttépte a cetlit és panaszkodott a férjemnek, hogy átléptem egy határt. A férjem mondta neki, hogy ha becsukná az ajtót, akkor nem lenne ilyen probléma. Attól kezdve mindig becsukta, de óriási hisztit csapott.
Sokat tudnék még mesélni az anyósomról. Örülök, hogy már nem lakik velünk. Teljesen megszakítottuk vele a kapcsolatot, 2021 óta nem hallottunk róla. Sokkal nyugodtabbak vagyunk nélküle. © LuckyInLove8789 / Reddit - Az anyósom levágott engem egy fotóról, amin a kisbabámat tartom, és így posztolta azt a közösségi oldalán (amire előtte megkértük, hogy ne tegye). Mikor a férjem felhívta és elmondta neki, hogy milyen szörnyű dolog az, hogy a saját gyerekem mellől levágott engem a fotóról, sírni kezdett, és azt mondta, éretlen vagyok és feleslegesen drámázok. A következő egy hétben a férjem rokonai hívogattak, hogy ugyanezt elmondják rólam. Csak annyit fűznék hozzá, hogy valóban nem értékelem, ha levágnak a saját gyerekem mellől egy fotóról. © aggymama / Reddit
- Az anyósom eltörte a csípőjét két nappal a fiam születése után. Panaszkodott, hogy a férjem nem látogatja (6 órányira lakik tőlünk) és otthon nem gondoskodik róla. Azt mondta, úgy érzi, a fia élete legnehezebb időszakában hagyta magára. Engem hibáztatott, hogy “nem engedem”, hogy segítsen neki. Amúgy is, ott az anyám, hogy segítsen, miért van szükségem még a férjemre is?! © shelyea / Reddit
- Nemrég mentem hozzá életem szerelméhez, Johnhoz. Tökéletes esküvőnk volt, kivéve egy dolgot, az anyósom kifakadását, mikor meglátta a menyasszonyi ruhámat. Mikor elmentem ruhát választani, elhívtam őt is és megtaláltuk a tökéleteset.
A férjem családjában az a hagyomány, hogy az esküvőn mindig púderszínű ruhát viselnek. Ezt velem is közölték, én pedig tisztelettudóan annyit mondtam, olyan színű ruhát fogok viselni, ami a tökéletes lesz számomra.
Amit találtam, az fehér volt. Az anyósom megkérdezte, nem lehetne-e púderszínűre változtatni vagy egy újat keresni helyette. Mondtam neki, hogy megkérdezem, de ha azt mondják, nem lehet, akkor ez marad.
Nem lehetett, ezért fehér ruhában jelentem meg az esküvőmön. Az anyósom az egész szertartás alatt forrt a dühtől. A lakodalomban félrehívott és megkérdezte, miért volt fehér ruhám. Mondtam neki, hogy megváltoztatni nem tudták, újat pedig nem akartam keresni. Azt mondta, ez hagyomány, és nagyon csalódott, hogy nem tartottam magam hozzá. John is azt mondta, csalódott volt, mikor az oltárnál meglátott fehér ruhában. © aita-wedding12345 / Reddit - A férjemet külföldön ismertem meg. Miután összeházasodtunk és megszületett a fiunk, visszaköltöztünk a szülőhazánkba. Az anyósom egy családi ebéden közölte, hogy nem hiszi el, hogy a férjem a gyerekünk apja.
A legszomorúbb, hogy az apósom kelt a védelmemre, miközben a férjem csak ült ott csendben. Évekkel később az anyósom bocsánatot kért, mert közben a fiam elkezdett úgy hasonlítani az apjára, mintha ikrek lennének. © Hilary Harrington / Quora
- Az anyósom azt mondogatta mindenkinek, hogy én csapdába csaltam a fiát a gyerekkel. Sosem hívott és nem látogatott meg minket. A fiam 3 éves volt. Szívritmuszavara volt és nemrég hunyt el.
A temetésen az anyósom életében először megölelt és egy borítékot csúsztatott a kezembe. Benne egy oldal volt a férjem naplójából. Kiderült, hogy sosem akart gyereket. Csak azért vállalta, mert úgy érezte, én erre kényszerítem. Nem tudom, hogy ez egy kegyetlen hazugság-e vagy a fájdalmas igazság, amivel együtt kell élnem. - Az anyósom a 4,5 éves gyerekemet kevesebb mint 6-szor látta életében. Mikor átjött, mindig valami negatív dolog történt, megjegyzést tett a szülői képességeimre, és úgy csinált, mintha ő jobban tudná nálam, hogy a gyerekemnek mire van szüksége. Eszes nő, mindig akkor jön, mikor a férjem nincs itthon. A legrosszabb az volt, mikor azon idegesítette fel magát, hogy a lányom kezd pontosan úgy kinézni, mint én, és nem az ő családjára hasonlít. Most komolyan?! Az én lányom, az én génjeimet hordozza. Azt is sérelmezi, hogy az anyám fog vigyázni a gyerekre, mikor visszamegyek dolgozni. Udvarias vagyok vele, de igyekszem elkerülni. © GemTaur15 / Reddit
- Mindig, mikor a férjemmel tervezünk valamit, az anyósom azzal hív fel minket, hogy vészhelyzet van. Utálja, ha kihagyjuk valamiből, és minden apró dolgot felfúj.
Múlt héten kitaláltuk, hogy egyik este randizni megyünk, ő tudott erről. Felhívott minket: “Légyszíves, gyertek ide, nem kapok levegőt.” Ragaszkodott hozzá, hogy azon nyomban induljunk. Elegem lett a kis játékaiból, és mondtam a férjemnek, hogy elmegyek és magam nézem meg. Teljesen sokkot kapott, mikor meglátott két orvos kíséretében. Mivel azt mondta, hogy vészhelyzet van, mondtam az orvosoknak, hogy sürgős kivizsgálásra van szüksége. Megmérték a vérnyomását és a szívritmusát. Minden rendben volt. Próbálta továbbra is tettetni, hogy rosszul van, miközben az orvosok egyre furábban néztek. A férjem végre rájött arra, amit régóta próbáltam megértetni vele. Többé már nem manipulálhat minket. Az ezt követő csend volt a legjobb dolog, amit hónapok óta hallottam.



