Az élet tele van olyan pillanatokkal, melyek tartós hatást gyakorolnak az életünkre vagy arra, ahogyan a dolgokat látjuk. 10 ember története következik, akik ilyen eseményeket éltek át, és már tudják, hogy bizonyos történések képesek átformálni az életünket.
- 12 éves voltam, a szüleim alig tudtak megélni. Mindig kívülállónak éreztem magam emiatt az iskolában. Mindig én voltam az egyetlen, akit nem hívtak meg a szülinapi bulikra, akinek nem voltak vadonatúj ruhái és játékai.
Egyszer az egyik osztálytársam szülei ragaszkodtak hozzá, hogy ott legyek a gyerekük menő szülinapi buliján. Mikor megérkeztem, nagyon kínosan éreztem magam a régi farmeromban és a viseltes pólómban. Félrevonultam egy csendes sarokba, láthatatlannak éreztem magam. Egyszer csak bejött egy lány a szobába, rám mutatott és kiabálni kezdett: “Nézzétek azt a csajt ott!” A szívem kalapálni kezdett, de ahelyett, hogy kicsúfolt volna, mosolyogva jött oda hozzám, és azt mondta: “Észrevettem, hogy neked nincs jelmezed. Nekem van egy felesleges.” Odaadott nekem egy színes jelmezt és egy kevés édességet. A kedvességétől úgy éreztem, én is közéjük tartozom, én is értékes vagyok. Egy fura estéből végül a barátság és a kedvesség felejthetetlen emléke lett. - A szüleim mindig kritizálták az embereket, mikor tévét néztünk, az utcán mentünk vagy a plázában voltunk. Én is felvettem ezt a kritizáló viselkedést. Egyszer az egyik barátommal sétáltunk, és elkezdtem megjegyzéseket tenni: “Nézd azokat a festett szőke lányokat. Annyira mesterkéltek és felszínesek.”
A barátom rám szólt: “Miért érdekel ez téged? Felnőttek, azt tehetnek, amit akarnak, nem bántanak vele senkit. Miért zavar téged, hogy milyen színű a hajuk?”
Csak később jöttem rá, hogy azért voltam ennyire kritikus önmagammal szemben is, mert úgy nőttem fel, hogy a szüleim ítélkeztek mindenki felett, valószínűleg folyamatosan kritizálták magukat is. Jó érzés megtörni a körforgást. © BrightNeonGirl / Reddit
- Főiskolai gyakorlaton sisakban és fényvisszaverős mellényben álltam egy munkatársam mellett egy középiskola mellett lévő fúróhelyen. Egy tanár a munkatársamra mutatott, és azt mondta néhány diáknak: “Látjátok, ti azért mentek főiskolára, mert nem akartok minimálbérért kint ácsorogni, mint az a fickó.”
A munkatársam egy PhD szerkezet-építőmérnök volt saját vállalkozással. A hegyek lábánál lévő, fényűző házában szokott karácsonyi bulikat tartani. Ennek hatására már nincsenek előítéleteim azokkal kapcsolatban, akiket nem ismerek. © Damien_3 / Reddit - A férjemmel ültünk a teraszon, fogtuk egymás kezét, és sírtunk, sok volt bennünk a stressz, mert nem tudtuk, hogy a tumorom rosszindulatú-e vagy sem. A szomszédunk meglátott minket.
Kb. fél órával később hozott át frissen sült sütit. Nem mondott semmit, csak mosolygott, odaadta a sütit, majd hazament. Már attól sírva fakadok, ha ez a pillanat eszembe jut. Kiderült, hogy a daganat jóindulatú! © Reflection_Secure / Reddit
- A barátok nem hagyják a barátokat éhezni. Volt egy barátom, aki ezt mondta nekem, mikor nehezen tudtam megélni a következmények miatt. Nem tettem semmi rosszat, csak költöznöm kellett, váratlan kiadásaim lettek és minimálbéren éltem. Még egy hetet ki kellett húznom fizetésig.
Mikor ezt megtudta, átjött, hozott egy csomó kaját. Úgy volt vele, hogy csak nehéz időszakom van, és ilyenkor segíteni kell az embernek. Csak azt kérte, hogy adjam tovább, és ne engedjem átverni magam. © Romaneccer / Reddit - 4. osztályos voltam, a szüleim az újszülött testvéremre koncentráltak. Az iskolában ebédszünet volt, kicsomagoltam a szendvicsemet. De a fóliában semmi más nem volt, csak két szelet száraz kenyér. Elszomorodtam.
Az asztalnál ülő többi gyerek a saját ebédjéből mindenféle összetevőt kiválogatott és odaadta nekem. Életem legjobb sonkás-sajtos szendvicsét akkor ettem. De leginkább nem a finomság, hanem ez a reakció nyűgözött le. © I_Am_The_Grapevine / Reddit
- Kb. 10 évvel ezelőtt hajléktalanként éltem, és elloptak tőlem mindent. Portlandben éjszakáztam, és nagyon hideg volt. Egy padon reszkettem.
Odajött hozzám egy másik hajléktalan fickó. Beszélgettünk egy darabig, adott nekem egy inget.
Ez nem sok. De tudta, hogy annyira fázom, hogy már fáj. És megtette. Még mindig megvan az az ing. Megmentett akkor. © treuchetfight / Reddit - Egy latyakos, szürke reggelen a kisbabám beteg lett, be kellett vásárolnom és ki kellett váltanom a gyógyszereit. Amikor toltam kifelé a bevásárlókocsit a parkolóban, a tejesüveg leesett és széttört.
Egy nő észrevette, felvette az üveget, és azt mondta: “Visszamehet, és fognak adni egy új üveget.” Én azt feleltem: “Köszönöm, de a kisbabám beteg, muszáj hazamennem.” Betettem őt a gyerekülésbe, és elkezdtem bepakolni a csomagokat az autóba.
Amint végeztem, láttam, hogy a nő szalad felém, a kezében egy üveg tej van. Annyira hálás voltam, hogy ott, a parkolóban sírva fakadtam. © nevermindthetime / Reddit
- Gyerekkoromban siettem, hogy hazaérjek takarodóra. Úgy tekertem a bicajommal, ahogy csak tudtam, de az első kerék megcsúszott egy kavicson és elestem. Egy arra sétáló pár egy telefonfülkéből hívott taxit nekem.
Betettek engem és a törött biciklimet a taxiba, megkérdezték a sofőrt, mennyiért visz haza, és kifizették. Nem tudom, kik voltak és mi késztette őket arra, hogy segítsenek, de 40 év múltán is hálás vagyok, hogy két vadidegen segített nekem hazajutni aznap. © affordable_firepower / Reddit - Édesanyám tavaly halt meg, vele és a gondozójával laktam. Volt egy durva hóvihar, tudtam, hogy hatalmas hó lesz, ezért már előző este elkezdtem lapátolni, és a felhajtó végére parkoltam az autót, mert reggel el kellett mennem.
De ez nem segített. Mikor felkeltem, a hó olyan súlyos volt, hogy már nem bírtam lapátolni. Egy kis ösvényt tudtam csinálni, amin keresztül eljutottam az autóig, és elindultam dolgozni. Mikor hazaértem, a hó el volt takarítva a feljáróról. Visszanéztem a kamerát, és láttam, hogy a szomszédom egy hófúvóval az összes szomszéd feljáróját letakarította. Megköszöntem, és vettem neki egy ajándékkártyát az egyik üzletbe. © SecretSerpents / Reddit