Mindannyian ismerjük az érzést, amikor ok nélkül a hideg futkos a hátunkon. A következő 10 történetben azonban az emberek olyan dolgokat éltek át, amitől bárki halálra rémülne.

  • A nővéremmel mindig viccelődni szoktunk egymással. A 11. szülinapom volt, és késő este hallottam, hogy kinyílik a szekrény ajtaja. Azt hittem, a nővérem akar megviccelni a szülinapomon, és besurrant a szobámba. Felugrottam, és visszanyomtam a szekrényajtót, hogy bezárjam a nővéremet. Kilépett a szekrényből, de nem a nővérem volt.
    A nővéremnek nem fekete, hosszú haja volt, nem voltak sebhelyek az arcán, és nem volt olyan magas, mint egy felnőtt nő. Kiabálni akartam, de lefagytam, csak nyöszörögtem és sírtam. A nő az ujját a szájára a tette, csendre intett, kinyitotta az ablakot, kimászott, majd lassan becsukta az ablakot. Soha többé nem láttam. © PM_ME_FOR_SMALLTALK / Reddit
  • A hálószobámban volt egy kis ajtó, ami a padlásra vezetett. Hetente többször is becsuktam, mikor bementem a szobámba. Mindig azt hittem, anyám nem zárja be rendesen. Aztán egy idő után rájöttem, hogy már hónapok óta nem járt senki a padláson.
    Egyik éjjel úgy gondoltam, megnézem, mi történik, ha nem csukom be az ajtót. Láttam, hogy egy arc bámul rám a padlás sötétjéből. Kiköltöztünk, a fizikatanárom és a felesége vették meg a házunkat.
    Évekkel később újra visszamentem a házba. A feleség megmutatta nekem a varrószobát, és viccesen megkérdeztem, nem tapasztalt-e valami furcsát. Lesápadt, és mondta, hogy a padlásajtó mindig nyitva van, akárhányszor bejön a varrószobába.
    Azt is elmondta, hogy mikor második napja laktak a házban, a kutyájuk bement a szobába, de nem jött le az emeletről. Őrülten ugatott, kiugrott az ablakon, ráesett a terasz tetejére és elszaladt. Csak másnap jött haza, és többé nem ment fel az emeletre. © nocatsonmelmac / Reddit

  • 2. osztályos voltam, hazafelé tartottam, mikor egy középiskolás fiú, aki a járdán ült, azt mondta, hogy anyám autóbalesetet szenvedett és neki kell elvinnie engem a kórházba meglátogatni őt.
    Anya otthonról dolgozott, ezért rögtön gondoltam, hogy hazudik. Hazaszaladtam, hívtuk a rendőrséget, ők kiküldtek egy autót, hogy beszéljenek vele, de addigra eltűnt. © 23skidoobbq / Reddit
  • A ‘70-es évek végén, egy reggeli óra után a nagybátyám úgy döntött, nem fizet a taxiért, hanem inkább stoppal megy haza. Egy férfi állt meg neki. Normálisnak, barátságosnak látszott, ezért a nagybátyám beszállt az autóba és elindultak.
    Egy ponton azonban a férfi másik irányba fordult. A nagybátyám mondta neki, hogy nem erre kellene menni. A férfi ránézett, rátette a kezét a nagybátyám térdére, és azt mondta: “Nem, fiam. Te most velem jössz” – és félelmetesen mosolygott rá. A nagybátyám teljesen lefagyott a pániktól, és mikor forgalmasabb területre értek, gyorsan kinyitotta az ajtót és elfutott.
    Évekkel később a nagybátyám látott valamit a tévében, amitől meghűlt az ereiben a vér. Látta azt a férfit, aki felvette őt. Letartóztatták. Azt is mutatták, hogy a férfi leszerelte a belső kilincset az utasoldali ülésnél, hogy a férfiak, akiket felvesz, ne tudjanak kiszállni. © thatsapaddlin / Reddit

  • Mikor kicsi voltam, egyik este átjött a nagymamám, hogy vigyázzon rám. Semmi szokatlan nem történt egész este. Mikor anyám hazaért, lehallgatta az üzenetrögzítőt, és volt rajta egy néhány perces üzenet.
    Az üzenetben a nagymamám és az én hangom volt hallható, miközben hisztérikusan nevettünk. De velünk semmi ilyesmi nem történt, a telefon sem csörgött egyszer sem, és nem is nevettünk percekig hisztérikusan. © TUNGSTEN_MAN / Reddit
  • A munkahelyemen kimentem a mosdóba, mikor beléptem, senki nem volt ott. A mosdóban 4 piszoár és 4 fülke volt, senkinek a lábát nem láttam a fülkékben sem. Bementem az egyikbe, aztán hallottam, hogy valaki pisil az egyik piszoárba, de senki nem jött be közben a mosdóba. Az ajtó hangosan csukódik, hallottam volna, ha valaki belép.
    Egy idő után a pisilés abbamaradt, és hallottam néhány lépést. De az ajtó nem nyílt ki és nem csukódott be. Mikor végeztem, körbenéztem, de senki nem volt a mosdóban. © DualJ / Reddit

  • Mikor a nagyszüleim megvették a házukat, a nagyapám talált egy álfalat az emeleten. Lebontotta, hogy nagyobb helyet csináljon. A fal mögött gyerekruhák és játékok voltak, mintha valaki sietve hagyta volna el a szobát. Anyám mesélte, hogy ült a szobájában, és valami körözött a falban körülötte, olyan hanggal, mintha a tapétát tépték volna szét.
    Mikor elköltözött, a nagynéném kapta meg a szobáját. Egyik reggel úgy ébredt, hogy a képek, amiket kirakott a falra, a mellkasán voltak. Az unokatestvéreimnek is vannak történeteik, hogy lépéseket hallottak a lépcső felől, amik megálltak az ajtó előtt az éjszaka közepén. Én még most sem megyek fel az emeletre, mert mindig hideg van és rossz érzés fog el. Még felnőttként is vannak rémálmaim az emeletről. © ***Rubnuts / Reddit
  • 14 éves voltam, és megkértem apámat, hogy reggel 5-kor ébresszen fel, mert van még feladatom. Reggel felkeltem, és lelógattam az ágyról a lábamat.
    Mindkét lábamon éreztem valami rángatást. Azt hittem, apám akar sürgetni. Nyúltam a telefonomért, bekapcsoltam, és hajnali fél 4 volt. A fekete alak, akit apámnak hittem, eltűnt. © tom-evvans / Reddit

  • Egy nagyon kísérteties, régi házban laktunk kiskoromban. Anyám az öcsém szobáját takarította, míg iskolában voltunk. Hirtelen az összes elemmel működő játék egyszerre bekapcsolt. Kettőben elem sem volt.
    Anyám annyira megijedt, hogy ezután 3 napig a nappaliban “sátraztunk”, mert nem akarta, hogy az öcsém egyedül legyen abban a szobában. Amíg el nem költöztünk, ez többször is megtörtént. © LameGhost / Reddit
  • 14 éves voltam, és a nagyszüleimnél töltöttem a nyarat. Este 11 óra volt, szomjas voltam, kimentem a konyhába, és láttam, hogy a nagyapám ül az asztalnál és eszik.
    Köszöntem neki, fogtam a poharat, és visszamentem a szobába. A nagyapám ekkor jött ki a szobájából, és kérdezte, kihez beszéltem. Megfordultam, és már senki nem volt az asztalnál. A mai napig megrémülök, ha erre gondolok. © Lucanthethird / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét