A nagyszülők sokszor különleges szerepet töltenek be a családi életben. Szeretetet, támogatást nyújtanak, és bölcsességüket is megosztják a fiatalabb generációkkal. Szívmelengető tettek és a törődés csendes jelei – ezekről szólnak a következő történetek, melyek megmutatják, hogy a nagyszülők miként képesek erősíteni a családi kötelékeket és örömet adni a család minden tagjának.
- Gyerekkoromban gyakran hallottam családi pletykákat arról, hogy a nagymamám soha egy fillért sem költött ránk. Sosem értettem, hogy miért, és senki nem is magyarázta el. Miután meghalt, megtaláltam a pénztárcáját. Arra számítottam, hogy pénz lesz benne, de helyette annak az iskola utáni képzésnek a címét találtam meg, ahova gyerekkoromban jártam. A nagymamám titokban támogatta őket, ezzel segítve olyan gyerekek oktatását, akiknek a családja ezt egyébként nem engedhette volna meg. A mi családunk is ilyen volt. Sosem tudtuk, hogy ezt tette.
- A legviccesebb emlékem: nagymamám nagyon művészi hajlamú és kreatív volt. Csinált egy madárijesztőt a kertjükbe, ami pontosan úgy nézett ki, mint nagyapám. Mikor olyanok látták, akik nem tudták, hogy direkt ilyenre csinálta, mindig azt mondták: “Nahát, ez pontosan olyan, mint a férjed!” © Ismeretlen szerző / Reddit
- Az anyai nagymamám házában egy hosszú, kárpitozott lépcső volt. A húgommal folyton azon csúszkáltunk fenéken lefelé, és mikor leértünk, mindig úgy tettünk, mintha leestünk volna. Nagymamám pár pillanatra ilyenkor megijedt, aztán elkezdett nevetni. Mikor erre rájöttünk, még nagyobb örömmel csináltuk.
Pár nappal ezelőtt újra elmentem a házába, hogy elhozzak néhány dolgot, mielőtt teljesen kiürítik (nagyanyám 2 éve halt meg, nagyapám idén tavasszal). És még egyszer lecsúsztam fenéken a lépcsőn. Olyan jó érzés volt, erre mindig emlékezni fogok.
Az apai nagyszüleim még élnek, a nagymamámnak elmondtam, hogy ha lányom születik, róla fogom elnevezni. Nagyon meghatódott, különleges pillanat volt. Általában nem beszélgetünk érzelmes dolgokról, de ez a beszélgetés közelebb hozott minket. © GermanWinterkind / Reddit
- A nagyanyám kemény volt, mint a kő, és nagyon szigorúan nevelt. A halálos ágyán azt mondta nekem: “Szeretem azt az embert, aki lett belőled.” Még most, évekkel később is sírva fakadok, mikor ez eszembe jut. © Remixthefix / Reddit
- A bátyámmal néha a nagyszüleinknél aludtunk. A nagyanyánk mindig hozott be finomságokat és gyümölcsöt a szobába, ahol a számítógép volt, mert folyton azon játszottunk. Mindig benézett hozzánk, hogy rendben vagyunk-e, és örült, hogy jól érezzük magunkat. Hiányzik ez. © ajw59***6 / Reddit
- Nem vártunk sok ajándékot a szülinapjainkra, de Leo nagypapa mindig is figyelmes volt, és az ország másik feléből küldött nekünk ajándékokat. Mikor megérkeztek a csomagok, nagy izgalommal bontottuk ki őket, és arra számítottunk, hogy csak a szokásos apróságok, amiket mindig küldeni szokott. Egyik alkalommal az én csomagomban egy kirakós egy darabja volt, mellette egy kézzel írt üzenet: “Hamarosan megtudod.”
Csak amikor mindannyian együtt voltunk, akkor jöttünk rá, hogy a kirakós darabjai egy családi nyaralásra szólnak, amit titokban szervezett meg.
Felejthetetlen volt az izgalom és az öröm, mikor megérkeztünk a találkozóra. Abban az évben a nagypapa nemcsak ajándékot küldött nekünk, de olyan emléket szerzett, amit örökre becsben fogunk tartani.
- Nem igazán emlék, de az életem egy fejezete.
Anya az otthonunktól nagyon messze dolgozott, apa pedig késő este ért haza a munkából. Így tulajdonképpen a nagyszüleim gondoskodtak rólam egész gyerekkoromban. 2-8. osztályos korom között, mikor a legnagyobb szükségem lett volna a szüleimre, a nagyszüleim tanítottak meg mindenre. Reggelente sétákat tettem a nagyapámmal, nagymamám finom reggelit készített, nagyapa elvitt iskolába, kriketteztünk iskola után. Fizették a tandíjamat is. Minden hétvégén étteremben ettünk.
Most a húszas éveim közepén járok. Hiányzik az az időszak, mikor nem volt semmi felelősség, ők pedig még elég erősek voltak ahhoz, hogy sétáljanak és játszanak velem. Közel élnek hozzám, így mindennap meglátogatom őket. © Her_Moon143 / Reddit - A nagyanyámnak az volt a szokása, hogy útlevél méretű fotókat gyűjtött. Minden alkalommal, mikor készült rólam egy ilyen, egyet odaadtam neki, függetlenül attól, hogyan néztem ki rajta. Néhány hónappal ezelőtt leborotváltam a hajamat, és valamilyen irathoz fényképet kellett csináltatnom. Tudott erről, és kért egy képet. Odaadtam neki, és másnap, kora reggel bementem a szobájába, láttam, hogy mélyen alszik. A keze a mellkasán volt, egy kis képet szorongatott.
Azonnal kimentem a szobából és letöröltem a könnyeimet. Ezernyi okot mondhatnék, hogy miért szeretem őt annyira. Most este 9 van, és egy ideje már nem mentem ki a szobából, úgyhogy biztos, hogy be fog jönni hozzám. © Dapper-Fix-9288 / Reddit - A nagyszüleim nagyon kedves emberek voltak. Minden hétvégén elmentünk meglátogatni őket, nagyanyám finomakat főzött, és olyan ellátásban részesített minket, mint a királyokat. Nagyapám mindig elvitt minket a gyárba, teát hozott nekünk, ha gyümölcs termett a kertjükben, rögtön nekünk adták. Nagyon hiányoznak. Nagyapám évekkel ezelőtt meghalt, nagyanyám egy éve kómában van. Minden egyes nap azt kívánom, hogy békésen halhasson meg. © ivanpkaramazov / Reddit
- Mikor főiskolára mentem, megálltunk a házuknál a 6 órás út közepén. Nagyanyám adott 20 dollárt, és azt mondta: “Ne szólj róla nagyapádnak.” Nagyapám adott 20 dollárt, és azt mondta: “Ne szólj róla nagyanyádnak.” Ez volt az utolsó alkalom, hogy élve láttam őt. Ha eszembe jut ez az emlék, mosolygok. © Ndeipi / Reddit