Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, és arról álmodik, hogy majd olyan jövője lesz, amilyen neki nem lehetett. Ám a jó szándék sokszor éppen az ellenkezőjeként sül el. Legyen az idejétmúlt nevelési módszer vagy olyan szokás, amit észre sem veszünk, a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogyan azt tervezzük.
1. Túlzásba viszed a védelmét.
Minden szülő óvja a gyermekét, biztonságos gyermekkort és jövőt akar biztosítani számára. Ugyanakkor, ha minden kockázattól távol tartjuk őket, gyengítjük a képességüket arra, hogy ellenállóak legyenek és maguk oldják meg a problémákat. Hagyjuk, hadd nézzenek szembe a kezelhető problémákkal, hogy erősödjenek.
2. A szeretetet alkudozásra használod fel.
A szokások kialakítása a gyerekeknél időbe telik, de a türelmetlen szülők elveszíthetik a fejüket, és olyankor olyan mondatok csúszhatnak ki a szájukon, mint pl.: “Ha jobban fogsz viselkedni, jobban foglak szeretni.” Ezzel feltételekhez kötik a szeretetet. Mindig mutass feltétel nélküli szeretetet a gyerek felé, függetlenül attól, hogyan viselkedik.
3. A hibákat túlreagálod.
A hibák természetesek és elengedhetetlenek a tanuláshoz. Ha nagyon túlreagáljuk a gyermek által elkövetett hibákat, azzal félelmet alakíthatunk ki bennük az új dolgok kipróbálásával kapcsolatban. Maradj türelmes, és használd a hibákat lehetőségként a tanításhoz és fejlesztéshez.
4. Túlterheled az időbeosztásukkal.
A szülők gyakran kiskortól kezdve próbálják minél inkább szocializálni a gyereket és fejleszteni az ismereteit különféle foglalkozásokkal. Ha emellett marad idő a játékra és a pihenésre, melyek nélkülözhetetlenek a gyermek jó közérzetéhez és fejlődéséhez, akkor ez hasznára válhat.
5. Nem kérsz bocsánatot a hibáidért.
A hibák tesznek minket emberré. Senki sem születik úgy, hogy mindent tud. Ami fontos, hogy a hibáinkért vállaljuk a felelősséget. Ha nem kérsz bocsánatot a tévedésedért, azt tanítod a gyereknek, hogy kerülje az elszámoltathatóságot. Mutasd meg neki inkább azt, hogy a hibák lehetőséget adnak a tanulásra.
6. Úgy beszélgetsz velük, mintha a barátaid lennének.
Talán furcsán hangzik, de a gyermeked nem a barátod. Ha megosztasz vele felnőtt problémákat, mint az anyagiak vagy a magánéleti gondok, stressznek teszed ki, és azt érezteted vele, hogy neki kell helyrehoznia a dolgokat. Inkább óvd a biztonságérzetét.
7. A szabályok megváltoztatása a hangulatodtól függően.
Másik gyakori hiba, hogy ugyanazért a viselkedésért teljesen más bánásmódban részesítjük a gyereket. Ennek oka lehet a fáradtság, a stressz vagy a hangulatunk is. A nem következetes szabályok összezavarják a gyereket és gyengítik a bizalmát. Maradj következetes, hogy megőrizd a tekintélyed.
8. Elvárod, hogy gyorsan felnőjenek.
Ha erőlteted, hogy a gyerek gyorsabban nőjön fel, megfoszthatod a gyermekkorától. Az idősebb testvérnek sem kell a kisebbre felügyelnie, csak mert benne már több a felelősségtudat. Hagyd, hogy gyerek maradjon, és fokozatosan tanítsd felelősségre. Ha túl sok terhet pakolsz rá, attól is elveheted a kedvét, hogy felnőttként gyereket akarjon.
9. Folyton kritizálod a barátait.
Ha keményen bírálod a barátait, azzal hatást gyakorolhatsz a gyerek viselkedésére. A véleménye elutasítása vagy az előítéletek táplálása a külsőségekkel vagy a múltbeli hibákkal kapcsolatban csak tovább ront a helyzeten. Helyette inkább higgadtan mutass neki irányt, vitassátok meg a lehetséges kockázatokat, és lásd el tanácsokkal, ne pedig nyíltan ítélkezz.
10. Túl nagy fontosságot tulajdonítasz a jegyeinek.
Ha csak a jegyekre koncentrálsz, a gyerek azt fogja érezni, hogy kizárólag a teljesítménye miatt értékeled. Díjazd a kedvességét, a kreativitását, az erőfeszítéseit. A jegyek jelentősége csak átmeneti az életben, de egy jó személyiség örökké tart.
BÓNUSZ: Kerülöd a szemkontaktust.
A szemkontaktus fontos, ha a gyerekhez beszélsz vagy ő beszél hozzád. Enélkül azt érzi, hogy nem fontos számodra vagy nem foglalkozol vele. Mutass teljes figyelmet irányába.