A nagyszülői szeretet gyengédebb és mélyebb érzést ad, ami inkább egy támaszt nyújtó kézből fakad, nem egy szülőiből. Kiegészíti a szülők szeretetét. Szeretetük feltétel nélküli, és csak azt akarják látni, hogy fejlődsz. A következő történetek ezt a szeretetet mutatják be.

  • Éveken át nem volt igazi nagymamám. Toxikus volt a kapcsolatunk és sosem beszéltünk. Aztán egyszer csak, úgy 6 évvel ezelőtt vett egy iPadet, mikor nagyapám meghalt és elhatározta, hogy önállóbbá válik. Elkezdett nekem kiscicás videókat küldözgetni és vicces e-maileket. Elkezdtünk e-mailezni egymással, és lassan újjáépült a kapcsolatunk. © TheFuturist47 / Reddit
  • Mielőtt megszülettem, a nagyanyám eladományozta a nagynéném ruháit egy alapítványi boltnak. Még aznap a dédanyám elment hozzájuk, és megmutatta, hogy milyen szép ruhákat vett a nagynénémnek egy alapítványi boltban. Kiderült, hogy pontosan azokat a ruhákat vette meg, amiket a nagyi aznap adományozott el. © -FangMcFrost- / Reddit

  • Nagyanyám kórházban volt és sosem látogattuk meg. Mikor hazaengedték, arra számítottunk, hogy dühös lesz, de ehelyett áthívott minket vacsorára. Csak annyit kért, hogy vigyük a gyerekeket is. Mikor megérkeztünk, az ajtó zárva volt. Mikor kinyitottuk, ott állt mosolyogva. Az asztalnál azt mondta: “Bár nem látogattatok meg, nem vagyok megsértődve. Inkább hálás vagyok. A gyerekeitek mindennap felhívtak, kérdezték, hogy vagyok, és kimutatták, hogy törődnek velem. Várták, hogy jobban legyek és eljöhessenek meglátogatni. Örülök, hogy ilyen jól neveltétek őket, ilyen kedvességgel és gondoskodással.”
  • A nagymamám Alzheimer-kóros volt. Mielőtt meghalt, elfelejtette, ki vagyok, folyton az ápolója nevén szólított. Idegesített, de erősnek kellett maradnom. A temetés utáni napon az ápolója adott nekem egy kendőt. Kibontottam, és kiesett belőle egy cetli. Az állt rajta: “Sajnálom, hogy az eszem elfelejtett téged, de a szívemben örökké ott leszel.”

  • A nagyival a legjobb barátok voltunk. Anya egyedül nevelt fel engem, és elég sok mindenben magamra maradtam. A nagyanyám viszont sokféleképpen kárpótolt. Hétvégenként eljött értem, hogy együtt lehessünk, és néha suli után is felvett, hogy elmenjünk valahova. Sok értékes dolgot tanított az életről, vezetni is tőle tanultam meg.
    Mindenről beszélgettünk. Még volt lehetőségem bemutatni őt a gyerekeimnek, mielőtt meghalt volna. Ez volt az életem egyik legbüszkébb pillanata. Sosem fogom elfelejteni azt az örömöt, amit a szemében láttam. Ő volt az életemben az igazi fény. © SubUrbanMess2021 / Reddit
  • A nagyszüleim kedves emberek voltak. Minden hétvégén meglátogattuk őket, a nagyi finomakat főzött, és úgy bánt velünk, mint a királyokkal. Nagyapám elvitt minket a gyárba, teát hozott nekünk, mikor a kertben termett a gyümölcs, leültetett minket maga köré és megetetett. Nagyon hiányoznak. Nagyapám évekkel ezelőtt meghalt, nagymamám pedig egy éve kómában van. Minden egyes nap azt kívánom, hogy békésen haljon meg. © ivanpkaramazov / Reddit

  • A bátyámmal a nagyszüleinknél szoktunk aludni. A nagyi mindig hozott rágcsálnivalót és gyümölcsöt a szobába, ahol a számítógép volt, mert mindig azon játszottunk. Mindig bejött, hogy lássa, rendben vagyunk-e. Hiányizik. © ajw59***6 / Reddit
  • A nagymamám akkor is hitt bennem és szeretett, mikor senki más nem tette. Soha nem félt attól, mit gondolnak róla mások. Mikor a legjobb barátnője demencia miatt otthonba került és a fia megtiltotta a nagyanyámnak, hogy meglátogassa, mert szerinte anyagilag kihasználta az anyját, felvett egy parókát meg egy napszemüveget, és így ment be a legjobb barátjához. © GrannyMayJo / Reddit
  • Mikor végeztem a főiskolával, a 6 órás út közben megálltunk a házuknál. A nagyi adott egy 20 dollárost, és azt mondta: “Ne szólj róla nagyapádnak!” Aztán a nagypapa adott egy 20 dollárost, és azt mondta: “Ne szólj róla nagyanyádnak!” Őt ekkor láttam utoljára élve. Ettől az emléktől mindig mosolygok. © Ndeipi / Reddit

  • A nagymamám nevelt fel, ő az egyetlen anya számomra. Az emberek sokszor furcsállják, hogy még mindig vele vagyok, főleg, hogy fiú vagyok. A munkahelyemen mindig viccet csinálnak ebből. Az utolsó nő, akivel randiztam, azt mondta a lehető legudvariasabban, hogy ideje felnőnöm. Rossz folyton ezt hallani, de én nem hiszem, hogy bármi gond lenne ezzel. Bárcsak ne érezném magam valami különcnek azért, mert gondoskodni akarok róla úgy, ahogyan ő gondoskodott rólam. Ő a legjobb barátom. © FortuneAbject3195 / Reddit
  • Az apai nagymamámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Őt nevelőanya nevelte, akivel nem jött ki jól, ezért jobban megértette, hogy milyen gondom van a nevelőanyámmal, mint bárki más. Bármit elmondhattam neki nyíltan, ítélkezés nélkül meghallgatott. © tvp204 / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét