A legfélelmetesebb pillanatok gyakran azok, melyeket nem tudunk értelmezni és sokáig az emlékezetünkben maradnak. Legyen az egy megmagyarázhatatlan esemény vagy egy különös érzés, hogy valami nincs rendben, a következő rejtélyes történetek nyugtalanító érzést hagynak maguk után.
- Apám eltűnt, mikor a fiam 5 hónapos volt. Mikor elkezdett beszélni, mindig azt mondta, hogy egy férfi áll az ágya mellett éjszakánként. Betudtuk a fantáziájának.
Néhány évvel később kitettem egy fotót az apámról, az utolsó képet, ami róla készült. A fiam rámutatott, és azt mondta, ő az a férfi, aki a szobájában szokott lenni. Ez nagyon ijesztő volt, hiszen az eltűnése óta az apámat sosem láttuk.
Évtizedeken át depresszióban szenvedett, és korábban is többször eltűnt, de mindig visszajött. Ezúttal azonban nem. Ez már majdnem 20 éve történt, biztosak vagyunk benne, hogy már nem él. A fiam ma már fiatal felnőtt, és nem emlékszik erre. - 16 éves lehettem, anyával ültünk az autóban, beszélgettünk, miközben ő vezetett. Mikor abbahagytuk a beszélgetést, csak bambultam. Egyszer csak egy kép jelent meg előttem, mint egy emlék, rólam vagy valakiről gyerekként, ahogy száll fel egy buszra.
Annyira életszerű volt, hogy azt hittem, anya szólt hozzám. Mikor megkérdeztem, hogy mondott-e valamit a buszmegállóról, azt válaszolta: “Nem, de azon gondolkodtam, hogy ez az a környék, ahol gyerekkoromban fel szoktam szállni a buszra iskolába menet.” Nagyon furcsa volt. © CluelessCanary / Reddit - Hajnali fél 3-kor kanyarodtam be az utcánkba, hazafelé autóztam. Egy férfi fehér öltönyben és egy viccesen hatalmas cowboykalapban az egyik kezével átölelt egy táblát, a másikkal pedig rám mutatott, ahogy hajtottam el mellette, és végig a szembe nézett. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Egyik este, mikor hazaértem, apám odahívott a számítógéphez. Kérdezte, mikor voltam az iskolával Costa Ricán, mert most posztoltak egy csoportképet, amin én is rajta vagyok. Nem mentem el arra az utazásra, ezért fogalmam sem volt, miről beszél.
De az a srác a képen tényleg úgy nézett ki, mint én, még a pólója is ugyanolyan volt, mint amilyet én sokszor viselek. Ez volt életem legszürreálisabb élménye. © Capt_GingerBeard93 / Reddit
- Főiskolán jártam egy helytörténeti előadásra. Az előadás része volt az is, hogy kutassunk a helyi múzeum archívumában, olvassuk el az újságokat, jegyzeteket, amiket az évek során összegyűjtöttek bizonyos témakörökben. Több éjszakát töltöttem azzal, hogy egy helyi földmérő 100 éves naplóit böngésztem. Leginkább érdektelen feljegyzések voltak a helyi geográfiáról, koordinátákról, egyéb részletekről. Mikor kb. a 15. könyvnél tartottam, az egyik lapon a földmérő kézírásával, ceruzával írva ott állt a nevem. A vezeték- és keresztnevem, semmi más nem volt mellé írva. Mint mikor valaki gyorsan lejegyzetel valamit, hogy ne felejtse el. Nagyon ijesztő volt, hiszen ezek a jegyzetek 90-100 évesek voltak, és amennyire tudom, senki nem nyitotta ki őket azóta, hogy a múzeumnak lettek adományozva. Az én nevem nem különösebben ritka, de a földmérő kézírásával leírva látni finoman szólva is különös volt. © weaboodreams / Reddit
- 9 éves voltam, és ez egy éven át tartott. Mindig, mikor csörgött otthon a telefon, meg tudtam mondani, hogy az egyik barátom hív-e vagy sem, bár nem tudtam, hogy aznap hívni fog-e.
Az otthoni telefon egy régi típusú volt, ami nem írta ki a hívó számát. Mikor megszólalt, mindig volt egy előérzetem, hogy ő az, és mindig mondtam a családnak, hogy ő lesz az. Soha nem tévedtem. © Waitwhyyyyyyy / Reddit - Egyedül voltam a házban, és be akartam állítani a vízmelegítő hőmérsékletét. Leültem elé, és levettem a termosztát borítását. Ez a borítás fémből készült, és akkora volt, mint kb. egy fél papírlap. Letettem magam elé, és beállítottam a termosztátot. Mikor vissza akartam tenni a borítást, nem volt ott. Soha többé nem találtam meg. Sehova nem tűnhetett el, mégis eltűnt. © GameVoid / Reddit
- 19 éves voltam, mikor gyalog mentem haza a könyvtárból. Egy rendőrautó lehúzódott a járda mellé, és a rendőr elkérte a személyi igazolványomat. Nem értettem a dolgot, de odaadtam neki.
Mikor az igazolványon megnézte, hogy valóban az vagyok, akinek mondom magam, elnézést kért, és átadott egy papírt egy eltűnt tinédzserről, aki néhány évvel volt fiatalabb, mint én. Mintha csak az ikertestvérem lett volna. Mondtam neki, hogy nem hibáztatom, amiért azt hitte, én vagyok az.
Nem emlékszem a nevére, de a kép nagyon megrázó volt számomra. Még mindig szoktam gondolni arra, hogy vajon mi lett vele. Ez közel 20 évvel ezelőtt történt. © lydsbane / Reddit - Egy 150 éves családi házban voltunk Cape Codon, amit a sógornőm újrabútorozott. Mesélt arról, hogy ott szokott zenét hallani gyerekkorában, és nem tudott tőle elaludni. Abban a pillanatban egy villanykörte esett le a csillárról az étkezőasztalra, közvetlenül a sógornőm elé. © sosorrynoname / Reddit
- Az egyik barátoméknál voltam a pincéjükben. Ott volt a barátom, az ő barátnője és az enyém is. Videójátékoztunk, dél körül járt az idő. Hallottuk, hogy odafent kinyílik az ajtó, hallottuk a lépéseket és azt, hogy a pince ajtaja is kinyílik. A barátom apja szólt le: “Pete, itthon vagy?” A barátom válaszolt neki, majd az apja azt mondta: “Gyere fel egy percre, szükségem van a segítségedre.” Mindannyian felmentünk. Senki nem volt ott. Az autó sem volt a kocsifeljárón, a házban csak mi négyen voltunk. Mind a négyen ugyanazt hallottuk. Mikor a barátom apja később hazaért, viccesnek és egyben hihetetlennek is tartotta a sztorit. © Galaxy_Ranger_Bob / Reddit
- A ‘90-es években történt, mikor a lányom 16 éves volt. Elutazott az apja új családjával. Az 5. napon kaptam tőle egy képeslapot, amin azt írta, hogy még marad további 2 napot. Mikor hazaért, bocsánatot kért, amiért nem szólt előre. Mondtam neki, hogy hiszen szólt, megírta a képeslapon. Teljesen elsápadt, és azt mondta: “Nem küldtünk képeslapot. Azért nem, mert mire ideér, az éppen 2 napba telt volna.” Teljesen összezavarodtam.
Mentem, hogy elővegyem a képeslapot, de nem találtam. 100%-ig biztos voltam benne, hogy abba a rózsaszín dobozba tettem, ahol a képeslapokat tartottam, de nem volt ott.
Azóta sok év eltelt, de még mindig libabőrös leszek, ha eszembe jut. Biztos vagyok benne, hogy láttam azt a képeslapot, és rajta a lányom kézírása volt. Részletesen emlékszem rá.