12 alkalom, mikor az önirónia volt a legviccesebb szupererő

Nevetni magunkon és a hiányosságainkon nem mindig könnyű. De ha képes vagy rá, az élet egy pillanat alatt könnyebbé válik. Mintha szupererőhöz jutnál azáltal, hogy képes vagy saját magadat nem túl komolyan venni.
A következő 12 ember nem csak elfogadta a gyengeségeit, de olyan sztorikat csinált belőlük, melyek megmutatják, hogy az önirónia jó módszer arra, hogy megbirkózz a nehéz pillanatokkal, és arra is, hogy kapcsolódni tudj másokkal.

• 14 éves voltam, iskolai fotózás volt, és aznap tényleg nagyon jól néztem ki. Egyetlen dolog zavart, hogy nem tudtam, milyen arccal nézzek a kamerába. Normál esetben ez nem egy nagy ügy, de nekem az volt. 4-5 éves korom óta problémám volt a szemidegemmel a jobb szememben. Nem volt nagy baj, de ha túl gyorsan fordultam vagy egy bizonyos módon néztem, a jobb szemem az orrom felé fordult, a másik meg a helyén maradt.
  Mikor megláttam az elkészült fotót, az első gondolatom az volt, hogy ugye ez csak vicc?! Aztán később már csak nevetni tudtam rajta. Nagyon vicces volt, és még mindig az. © cazoli1998 / Reddit
• A 72 éves Maggie elhatározta, hogy otthon fog tornázni. TikTokon talált egy videót, végül a mozdulatok felét fordítva csinálta. Az unokája felvette, és Maggie ahelyett, hogy zavarba jött volna, paródiát csinált belőle, aminek azt a címet adta: “Hogyan NE legyél fitt 5 nap alatt”.

• A főnökömnek készültem elküldeni egy e-mailt, azzal, hogy: “Mit csináljak ezzel?” Ehelyett azonban a “válasz mindenkinek” gombot nyomtam meg, és az összes kollégámnak elküldtem. A főnök válaszolt: “Talán ne válaszolj mindenkinek?” Ahelyett, hogy az asztal alá bújtam volna szégyenemben, kinyomtattam a választ, bekereteztem, és azt a címet adtam neki: “Az első nyilvános hibám – és nem az utolsó”. Most prezentációkat tartok arról, hogyan kell helyrehozni az e-mail katasztrófákat.
• Apám nyugdíjas, de igazából sosem hagyta abba a munkát. Házakat épít, egy barátja cégének könyvelést végez, és mindennap talál magának új feladatot. Anyám szerint teljesen őrült. Egyszer valaki megkérdezte, én kire hasonlítok. Anyám rögtön azt válaszolta: “Pont olyan, mint az apja.” Tiltakoztam, hogy én nagyon is tudok lazítani, hiszen tévét nézni is szoktam. Anya csak vigyorgott: “Apád pont ugyanezt szokta mondani.” Colorádóba költöztem a barátommal, és elkezdtük nézni a The Walking Deadet. De minden este úgy végződött, hogy mosogattam, számlákat rendeztem, bármit, csak ne maradjak nyugton. A páromat ez idegesítette.
  Felhívtam anyát, hogy elmeséljem neki a dolgot. Nevetve azt mondta: “Tudod, mi történik, igaz?” Azt feleltem: “Igen. Olyan lettem, mint apa.” És őszintén, most értettem meg. A folyamatos cselekvés nem káosz, hanem kényelem. © Charissa Enget / Quora
• Van egy ovális heg a homlokomon kb. 10 éves korom óta. Azt hittem, jó ötlet forró ragasztóból gyöngyöt tenni a fejemre. Túl sok ragasztót használtam, és mikor a fájdalom már elviselhetetlenné vált, letéptem. Ez a kis heg valószínűleg örökre megmarad. © viggetuff / Reddit

• Elhatároztam, hogy a barátaimat egy csodás vacsorával fogom lenyűgözni. Találtam egy rizottó receptet, azt hittem, könnyű lesz. Egy órával később odaégettem a rizst, az alaplé felét a földre öntöttem, és az egész konyhát katasztrófa sújtotta területté változtattam. Mikor a barátaim megérkeztek, büszkén mutattam nekik a tálban a masszát. Udvariasan megették, de biztos vagyok benne, hogy csak kedvességből. Hogy állok a főzéssel? Dolgozom rajta.
• Megpróbáltam elkészíteni egy “szuperkönnyű”, négy hozzávalóból álló tésztát, aminek a receptjét TikTokon találtam. Leégettem a fokhagymát, a tészta nyers maradt, és valahogy felgyújtottam az edényfogót.
  Csináltam egy fotót a végeredményről, és azt írtam hozzá: “A vacsora tálalva. Ne várjatok túl sokat.” Még a kutyám sem ette meg.

• Késve kapcsolódtam be egy Zoom hívásba, azt hittem, a mikrofonom néma. De nem volt az. Azt mondtam: “Jaj, de utálom ezeket a meetingeket.” Pont akkor, mikor az igazgató beszélni kezdett.
  Pánikomban újra bekapcsoltam a mikrofont, és azt mondtam: “De nem ezt. Ez nagyon jó.” Szerintem a HR-en még mindig ezen nevetnek.
• Nem működött a wifi, ezért újraindítottam a routert, kihúztam a kábeleket, és elkezdtem megoldásokat keresni Google-ön.
  45 perccel később rájöttem, hogy a hosszabbító volt kikapcsolva. A hosszabbító kapcsolója. A társadalmat hibáztatom.
• Az ATM-nél beütöttem a PIN kódot, egymás után 3-szor rosszul. Aztán iszonyú dühös lettem az automatára, hogy nem működik. Felhívtam a bankot, és amíg várakoztam a vonalban, rájöttem, hogy az edzőtermi öltözőszekrény lakatjának kódját ütöttem be. Most nem tudok hozzáférni a pénzemhez, de legalább a törölközőm biztonságban van.

• A kutyám megugatott valakit, aki túl közel jött hozzám a parkban. Én hétvégente munkahelyi e-mailekre válaszolgatok, bocsánatot kérek a létezésemért, és mindenkinek megírom, hogy “nincs semmi gond”, mikor valaki rálép a lábamra. Remélem, egy napon lesz akkora magabiztosságom, mint a kutyámnak.
• Megpróbáltam átugrani egy alacsony kerítést ahelyett, hogy körbe mentem volna. Ugrás közben fennakadtam, az egyik lábam a kerítésnek ezen, a másik a túloldalán volt.
  Néhány kamasz látta az egészet. Valaki odajött segíteni. Azt mondtam: “Nem, köszi, csak kardiózok.” Megtapsoltak. Most mém lettem a helyi közösségi oldalon.