A gyerekek tele vannak meglepetésekkel. Sosem tudhatod, hogy valami bölcsességet fognak-e mondani, ami jóval túlmutat az életkorukon, vagy totális káoszba fullasztanak-e mindent. Egyes kis bajkeverőknek különös érzékük van ahhoz, hogy megússzák a büntetést.

A következő történetek bizonyítják, hogy a gyerekek tökéletes kombinációi a rosszalkodásnak és a zsenialitásnak, de egy dolog biztos velük kapcsolatban: mindig jól elszórakoztatnak minket!

  • A lányommal és az anyukámmal elmentünk a kutyáiért a kutyakozmetikába. Miközben beszélgettünk, a lányom felnézett anyukámra, és azt mondta: “Flo a nagy, ugye?” Aztán hallottam, ahogyan azt motyogja magában: “A nagy, kövér.” Nem tudtam abbahagyni a nevetést. © TeddyCat2011 / Reddit
  • Az akkor 4 éves fiammal sétáltunk át a Capitolium épületén. Beszálltunk a liftbe, állt ott egy férfi mankókkal, az egyik lába amputálva volt. A fiam, aki sosem tudott suttogni, megkérdezte: “Anya, mi történt a lábával?” A férfi meghallotta, és kedvesen elmagyarázta neki, hogy egy évvel korábban vesztette el a lábát.
    A fiam erre azt mondta: “Kerested már a kanapé párnái között? Anya mindig ott veszti el a holmijait.” Szóhoz sem jutottam. A férfi viszont úgy nevetett, hogy a szeme is könnyes lett. © mainlyforshow / Reddit
  • Egyik reggel a 2 éves gyerekünket teljesen átázva találtuk, mert éjjel valahogy levette a pelenkáját. Megfürdettük, közben az 5 éves lányunk megkérdezte, ő is fürödhet-e. Mivel rohanós hétköznap reggel volt, siettünk oviba és munkába, mondtuk neki, hogy erre most nincs idő, az öccsét csak azért fürdettük meg, mert baleset érte. Néhány perccel később bement a szobájába, lefeküdt, megcsinálta a saját “balesetét”, és büszkén visszasétált a fürdőszobába. “Most már megfürödhetek?” – kérdezte.
    Nem tudtam visszatartani a nevetést, de az anyja nem szórakozott ennyire jól. Végül én készítettem palacsintákat, és mindannyian ellógtuk a napot. Már nem vagyunk együtt, de ez az egyik legjobb emlékem azokból az időkből, mikor még jól mentek a dolgok. © BeenBearclawed / Reddit
  • A szüleim barátainak volt egy 4 éves lányuk, aki mindig beosont az ágyukba az éjszaka közepén. Egyik nap úgy döntöttek, ideje véget vetni ennek. Aznap éjjel, mikor a lány a szokásos módon felkelt, hogy befeküdjön közéjük, azt mondták neki: “Többet ezt nem lehet. A saját ágyadban kell aludnod.” Ideges lett, dörömbölt az ajtón, sikerült kinyitnia, majd drámaian hátrafordult, és kijelentette: “Egy család nem család, ha nem tudnak együtt aludni! Floridába költözöm!” Majd elviharzott. A szülők meg sem tudtak szólalni. © kipopadoo / Reddit

  • A 2 éves gyerekemnek volt olyan lábbal hajtós kisautója, a születésnapjára kapta. A férjem azt gondolta, jópofa, mikor azt mondta neki: “Vezess úgy, ahogy anya.” A gyerek rögtön tudta, miről van szó. Mindkét kezével belekapaszkodott a kormányba, nyomta a dudát és teljes tüdejéből azt kiabálta: “Tűnj már el az útból, te lassú…” Nos, nem volt éppen gyerekbarát a mondat, de a férjem nagyon jól szórakozott rajta. © thisisthedisaster / Reddit
  • A 6 éves fiam sírva jött le a lépcsőn, a karjain nagy, piros nyomok voltak. “Clemmie megharapott!” – mondta. “Clementine!” – kiabáltam. Egy pillanattal később a 2 éves lányunk letotyogott a lépcsőn. “Mit csináltál?” Teljes magabiztossággal rám nézett, és azt mondta: “Megettem.” © Ismeretlen szerző / Reddit
  • A lányom egy tündér, jól viselkedik, imádni való, tüneményes. De amikor 5 éves lett, besétált a szobába a legborzasztóbb frufruval, amit valaha láttam. Volt, ahol egy centivel hosszabb, volt, ahol rövidebb. Túl rövid volt ahhoz, hogy helyre lehessen hozni. Katasztrófa volt. Kérdeztem tőle, miért vágta le a haját. Kikapott belőle egy tincset, a szemembe nézett és komoly arccal azt mondta: “Nem vágtam le. Kiesett.” Annyira kellett nevetnem, hogy ki kellett mennem a szobából. © BoneYardBetty / Reddit
  • A 3 éves lányom abban a székében ült, ahova büntetésből kellett ülnie. Azt mondta. “Apa, kapsz tőlem 5 dollárt, ha engeded, hogy leszálljak innen.” Nem volt 5 dollárja. Szerintem a nővérétől hallotta, hogy megpróbálta megvesztegetni az egyik barátját. © mlpr34clopper / Reddit

  • A barátnőm gyereke mindig bemászott közéjük éjszaka. Egyik este úgy döntöttek, bezárják a hálószoba ajtaját. A gyerek kiabált, döngette az ajtót, de nem válaszoltak neki. Hirtelen csend lett, a gyerek elkezdett nevetni.
    Megnézték, és látták, hogy a macskával játszik, aki jól elszórakoztatta őt. Aznap este áttették a macska fekhelyét a szobájába, és hagyták, hogy együtt aludjanak. A gyerek még mindig nem tud egyedül aludni.
  • Néhány héttel ezelőtt a 3 éves lányom lefekvés előtt visszakapcsolta az Xboxot. Tudta, hogy a lefekvés ideje van és ilyenkor már nem szabad hozzányúlnia elektromos eszközökhöz, ezért odamentem, hogy figyelmeztetésül rácsapjak a kezére. Mielőtt ezt megtehettem volna, ránézett a kezemre, mosolygott és adott egy pacsit. Úgy meglepődtem, hogy még nevetni sem tudtam. A férjem és a bátyja viszont dőltek a nevetéstől. A lányom gyakorlatilag a kisgyerek verzióját alkalmazta annak, hogyan kell kibeszélni magunkat a büntetésből. Végül nem lett megbüntetve. © s***rt92 / Reddit
  • A fiam mindig nagyon figyelmes és beszédes volt. 18 hónapos korában egy nagydarab nő mögött ragadtunk a sorban egy üzletben. Az a helyzet volt, mikor nem tudod, hogyan verekedd át magad a másikon. A gyerekem ekkor azt kiáltotta: “Mozdulj már, légyszi!” Azonnal megfogtam és kisiettünk az üzletből, mert nem bírtam tovább visszatartani a nevetést. © nickipinc / Reddit
  • Egyszer a bébiszitter megpróbálta büntetésbe küldeni a 6 éves fiamat. Elfutott előle, a bébiszitter utána ment, hogy visszahozza. A fiam kikerülte és visszafutott. Ekkor hallotta, hogy az üveges tolóajtó bezáródik előtte.
    Mikor kérte a fiamat, hogy engedje be, ő azt mondta neki: “Nem. Most te vagy büntetésben, és nem jöhetsz be, amíg le nem nyugodtál.” © gcanyon / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét