Mindegy, mennyire próbáljuk elkerülni őket, kínos szituációk mindenkivel megesnek, mégpedig legtöbbször a lehető legrosszabbkor. Sokan zavarba jönnek ilyen helyzetekben, mások inkább nevetnek rajtuk. Ha megosztjuk őket, a kínos élményeket vicces emlékké változtathatjuk.
- A feleségemmel pucéran aludtunk. Mikor reggel felébredtem, láttam, hogy a testem tele van barna csíkokkal – a lábaim, a karjaim és a hasam is. Ránéztem, és megkérdeztem, mi történt, majd észrevettem, hogy a feleségem háta és a karjai is olyanok. Kiderült, hogy csokit evett az ágyban, elfeledkezett róla, a csoki pedig alvás közben felolvadt az ágyban. Nevettünk rajta, de elég ijesztő volt erre ébredni. © GYAAARRRR / Reddit
- Egy viszonylag kis városban laktam, ahol elég nagy baráti társaságom volt. Néhány évvel ezelőtt visszatértem a városba, felismertem egyiküket, akivel elég közeli viszonyban voltunk. Odamentem hozzá és köszöntem. Fogalma sem volt, ki vagyok. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Egy munkatársammal munka után elmentünk bekapni valamit. Miközben evett, elkezdett köhögni, és egy kis darab az ételéből a kezemben landolt. Nem vettem észre, hogy a szájából esett ki, azt gondoltam, az én szendvicsemből való. Lenyaltam a kezemről, és akkor éreztem, hogy ez nem az én szendvicsemből van. Ő undorral nézett rám. Megrágtam, lenyeltem, és folytattam az evést, mintha mi sem történt volna. © Daveb138 / Reddit
- Feltöltöttem egy Instagram-szelfit az expasim Facebook-oldalára, mert bejelentkeztem, miután szakítottunk, és még mindig össze volt kapcsolva az én Instagramommal. Rengeteg üzenetet kaptam rá. Egy órán át a sötét szekrényben gubbasztottam, miután töröltem a fotót. A szégyent még mindig érzem. © eyem_alright / Reddit
- 5. osztályban kalóznak öltözve mentem iskolába a halloweeni ünnepség napján. Smink, jelmez, haj, minden meg volt csinálva. Beléptem az iskolába, és láttam, hogy senki máson nincs jelmez, rájöttem, hogy a beöltözős nap másnap lesz. Ebédig kellett várnom, hogy anya normális ruhákat hozzon be nekem. © skyrizi / Reddit
- Főiskolás voltam, és nagyon tetszett az a lány. Végre meghívott magához a kollégiumba. Csinált nekem egy grillezett sajtos szendvicset, de annyira ideges voltam, hogy nem tudtam megenni. Sajttal teli szájjal kértem, hogy hadd használjam a fürdőszobát, majd a WC-be kiköptem a szendvicset. Szerintem tudta, mit csináltam, mert mikor elmentem, azt mondta: “Remélem, legközelebb jobb lesz a kaja.” Nagyon zavarban voltam és szörnyen éreztem magam. © Glass-Face / Reddit
- 15 éves voltam, mikor az első állásomra jelentkeztem. Az interjún a korábbi versenytornász tapasztalataim kerültek szóba (néhány évvel korábban felhagytam a versenytornával, mert túl sok kötelezettséggel járt, és inkább az iskolára akartam koncentrálni). Megkérdezték, miért hagytam abba a tornát, én meg azt feleltem: “Olyan volt, mint egy munka.” Mondanom se kell, nem kaptam meg az állást. © CCSavvy / Reddit
- Első éves voltam a középiskolában, mikor egy lány dolgozatáról próbáltam lesni. A tanár majdnem észrevett, ezért gyorsan megmozdultam és leestem a székről, magammal rántottam a padot is. Legurultam, az asztal meg rám esett és beszorultam alá. Ki kellett másznom alóla, hogy kiszabaduljak. © chaberkern / Reddit
- Karácsonykor az egész családdal együtt voltunk és vicceket meséltünk. 10-11 éves lehettem. Nagyon okosnak és felnőttesnek akartam tűnni, ezért azt mondtam: “Most rajtam a sor, hogy mondjak egy viccet, amit az összes generációm során gyűjtöttem.” Azt akartam kifejezni, hogy sok viccet hallottam életemben. Nem értettem, miért nevet mindenki. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Csináltam a dolgomat otthon, mikor a nagyanyám odahívott az ablakhoz, mert egy kutya szabadon mászkált az utcán. Kicsi volt, ezért úgy döntöttem, odamegyek hozzá, és megpróbálom megtalálni a gazdáját. Odamentem, felvettem, és elindultam vele hazafelé, mikor hallottam, hogy egy férfi azt mondja: “Elnézést! Hova mész a kutyámmal?” Odanéztem, és láttam, hogy egy egész család bámul rám, amiért éppen el akarom lopni a kutyájukat. Még most is úgy érzem, elsüllyedek, mikor arra gondolok, hogy ők egész idő alatt ott voltak. © Ismeretlen szerző / Reddit
- 16 éves koromban összejöttem egy baráti családba tartozó lánnyal, és távkapcsolatot kezdtünk. Kb. 1 hónap múlva szünet volt az iskolában, és elmentem meglátogatni. Nem volt sok pénzem, de szerettem volna ajándékot venni neki. Egy gyönyörű kirakós játék mellett döntöttem. Nem örült túlzottan az ajándéknak. Mivel vak volt. Igen, vettem a vak barátnőmnek egy kirakóst. Ez még mindig kísért. © BionicGio / Reddit
- 5. osztályos voltam, és amellett a fiú mellett ültem, akibe szerelmes voltam. Ebédre hazaengedtek minket, és mindennap, mielőtt visszamentem volna az iskolába, befújtam magam anya parfümjével, hogy lenyűgözzem őt. Egyik nap azt kérdezte: “Neked van ilyen szagod? Fáj tőle a fejem.” Azt mondtam, én nem érzek semmit, és ezután nem használtam a parfümöt. 35 éves vagyok, de még most is eszembe jut. © BoneyRoanie / Reddit