A könyvekben megírt eseményeket gyakran olyasmik ihletik, amiket a szerző látott vagy olvasott. Új szereplőket és új fordulatokat ad hozzá, hogy a történetet még érdekesebbé tegye. Néhány embernek azonban nincs szüksége inspirációra, hiszen maga az élet produkált nekik olyan történetet, ami egy könyvbe is beleillene.
- Felhívtam a bátyámat, és köszöntem neki. Egy hang visszaköszönt, és folytattuk a beszélgetést, ahogyan személyesen szoktuk. Felismertem a hangot. Az enyém volt. Mondtam valamit, és válaszul megkérdezte, hogy “mi?”. Gondolkodás nélkül gyorsan letettem a telefont, majd újra hívtam a bátyám számát. Kérdeztem, mi volt ez, de nem tudta. Felvette a telefont, de nála nem volt vonal. © outtakes / Reddit
- Egy kicsi, 1 szobás lakásban éltem. Ahogy a macskám elsétált a hálószoba ajtó mellett, a falra nézett a fejem fölött, megmerevedett, felborzolta a szőrét, és elkezdett morogni. Lassan elindult oldalra, még mindig felállt a szőre, és azt a pontot bámulta a fejem fölött. Felnéztem, de nem volt ott semmi.
Mikor az ajtó mellé ért, megugrott. Felkeltem, megnéztem, rendben van-e, és ahogy sétáltam el a tévé előtt, az adás hirtelen elment. A macskám mindenáron ki akart menni, én is kimentem vele. A tévén visszajött az adás. Kinyitottam az ajtót, hogy újra bemenjek, akkor megint elment az adás.
Kint maradtam a macskámmal addig, míg meg nem nyugodott. Nem történt többé hasonló eset. Néha még mindig eszembe jut. © LadyMelmo / Reddit - Az egyik legfélelmetesebb dolog, amit valaha átéltem, az volt, mikor késő este halk suttogást hallottam egy üres szobából. Úgy éreztem, mintha valaki állna mögöttem, és a lélegzetét éreztem a nyakamon.
Megfordultam, de senki nem volt ott. Mégsem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy nem vagyok egyedül. A mai napig nem tudom, hogy mi volt az, és most is elfog a félelem, ha rá gondolok. © LisaBMaid101 / Reddit
- Egyedül élek a lakásomban, imádom a horrorjátékokat, épp egy új után kutattam. Felvettem a fejhallgatót, megnéztem egy csomó előzetest, és rátaláltam egy játékra, aminek az volt a neve: “Horror in da Hood”. Megnéztem a bemutatóját, és itt kezdődött a félelmetes rész. A bemutató vége felé egy nagyon kísérteties hang azt suttogta: “Tudnál segíteni nekem?”
Szó szerint egy másodperccel azután, hogy megnéztem, tisztán hallottam (tompán, mert nem a fülhallgatón keresztül jött a hang), hogy egy idős férfi hang azt mondja: “Tudok, haha.” A hang a folyosó irányából jött, mögülem. A nevetés nagyon félelmetes volt. Mondanom sem kell, azonnal levettem a fejhallgatót, és magam mögé néztem, de csak a sötét folyosó volt ott.
Néhány másodperc múlva, ami kész örökkévalóságnak tűnt, felálltam. Lassan elindultam a folyosó felé, kezemben egy zseblámpával, ami az éjjeliszekrényen volt. Messziről megvilágítottam a folyosót, de nem láttam semmit. Hogy bevilágítsam a folyosót, közelebb kellett mennem, ez nagyon ijesztő volt. Persze semmit nem láttam, de halálra rémültem.
Azon az éjszakán mindenhol felkapcsolva hagytam a villanyt, és a folyosón még a mai napig felkapcsolva hagyom, mikor játszom. Két nappal ezután újra megnéztem a “Horror in da Hood” előzetesét, hogy biztos legyek benne, hogy a “Tudok, haha” nincs az előzetesében. Nem volt benne. Még most is borzongok tőle. © Membershipinfamous0 / Reddit - Középiskolás voltam, késő este volt és számháborúztunk. Egy barátommal egy bokor mellett bújtunk el egy fa mellé. Hirtelen valami megmozdult a bokorban, azt hittük, valamilyen állat. Bedobtunk a bokorba egy botot, és a bot visszarepült felénk. Egy kb. 120 cm magas, sötét alak futott át a mezőn, be az erdőbe. Nagyon megijedtünk, és futva mentünk vissza a majdnem 1 km-re lévő házba. © GorganzolaVsKong / Reddit
- 1989-ben egy ismerős autópályán vezettem teljes nappali világosságban. Egy enyhe kanyarnál megdöbbenve láttam az út jobb oldalán egy kisvárost. Az volt a táblára írva: St. Vincent. Néhány dolgot azonnal észrevettem, például a Webster hegesztőüzemet, egy régimódi, lóvontatású tűzoltó fecskendőt, több nagy, a tetején már halott nyárfát, fekete-fehérre festett sziklákat az út szélén.
Folyamatosan néztem a visszapillantó tükörben. Néhány kilométerrel odébb egy férfi integetett nekem az autója mellől. Látszott, hogy lerobbant, félrehúzódtam. Beszélgettünk kicsit, megtudtam, hogy defektet kapott. Megkérdezte, vissza tudnám-e vinni a városba. Persze. Beszállt, és elindultunk. A város azonban már nem volt ott. Csak egy poros, albertai útkereszteződés volt. A fickóval csak ültünk a kocsiban néma csöndben. Felemeltem a karomat, és a hajam égnek állt. Az övé is. Azt mondta: “Minden fa halott. Mi is halottak vagyunk?”
Végül elvittem a legközelebbi kisvárosig. Egyszerűen kiszállt, és elment. Úgy emlékszem erre, mintha tegnap történt volna. A legapróbb részletekig el tudom mondani, hogyan nézett ki az a kisváros. © beardedsawyer / Reddit
- Rövid ideig egy bérlakásban éltem, ami egy templom tulajdonában volt egy floridai kisvárosban. A ház 1908-ban épült. Minden este 8 óra körül csoszogó, halk lépéseket hallottam a konyhából. Ha bementem, a lépések abbamaradtak. Ha elfordítottam a fejem, hogy benézzek a konyhába, akkor is. De ahogy másfelé néztem, megint folytatódtak. Ez minden este kb. 5 percen át tartott. © dirtybirdsriseup / Reddit
- Volt egy gyerek az ovis csoportomban, akire senki más nem emlékszik. Én határozottan emlékszem, hogy játszottam vele, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Aztán kb. 1 hónappal a téli szünet után ez a gyerek eltűnt. Senki sem emlékezett rá. Sem a gyerekek, sem az óvónők. Senki. Még azt is megnézték, hogy esetleg áthelyezték-e egy másik óvodába, de nem találtak róla semmilyen adatot. Kb. 1 hónapja ezen gondolkodom. © CrippledUnironically / Reddit
- Ez kb. 25 évvel ezelőtt történt. 7-8 éves voltam. Az emeletes ágy felső részén feküdtem, az alsó az ikertestvéremé volt. A szobához tartozott egy fürdőszoba is, és a szobába fény csak a fürdőszoba ajtaja alól szűrődött be. Feküdtem az ágyban, hallgattam, ahogy a testvérem sír, miközben apám megpróbált egy szilánkot kiszedni az ujjából.
Lenéztem az ágy lábához, és láttam egy kb. 180 cm magas férfit, kb. vállig érő hajjal, rövid szakállal, flanel ingben és overálban vagy kantáros nadrágban, ahogy ott állt. A szemei világítottak, úgy, mint az állatoké a sötétben. Elkezdtem kiabálni: “Apa! Apa! Egy férfi van itt! Itt áll az ágy lábánál!” Újra lenéztem, a férfi eltűnt, de én csak kiabáltam, annyira meg voltam ijedve. Ennek a lakásnak volt egy bejárati és egy hátsó ajtaja is, de mindkettőt zártuk, mivel rossz környéken laktunk, a városnak egy nagyon régi részén.
10 évvel később szóba hoztam ezt a történetet apámnak, ő már teljesen megfeledkezett róla. Azt mondta, kiskoromban nem akarta nekem elmondani, de meg tudna esküdni rá, hogy időről időre látott egy olyan embert, akire pontosan illik az általam adott leírás, csak a szemei nem világítottak. Miután látta, többször is átfésülte a lakást, de nem volt nyoma annak, hogy bárki is bejött. Többször követte a férfit egy szekrényig, ahol egyszerűen eltűnt. © perpulstuph / Reddit
- Mindenki ismeri a jelenséget, mikor kint hideg van és az autóban ülsz, rá tudsz lehelni az ablakra és tudsz rajzolni rá. Beültem az autóba, és láttam, hogy a szélvédőn baba kéznyomok vannak. Azt gondoltam, fura dolog, hogy valaki odateszi a kisbabáját, és hagyja, hogy végigtapogassa a szélvédőt. Megérintettem a kéznyomokat, és közben letörlődtek. Merthogy ezek belülről voltak a szélvédőn, a bezárt autómban. © ScootyPufff / Reddit
- 1996-ban a születésnapom előtti este azt álmodtam, hogy az Everest csúcsánál vagyok. Erősen havazott, de jól éreztem magam. Volt ott egy sátor. Hogy tudassam, hogy ott vagyok, egy dalt énekeltem. A sátorban lévő két ember megijedt, próbáltam megnyugtatni és felvidítani őket. Velük maradtam egy ideig.
Néhány évvel később olvastam egy Everesten történt katasztrófáról, ahol hegymászók túl magasan vertek sátrat és meghaltak, éppen 1996-ban, a születésnapom előtti estén. Nem tudom megmagyarázni, de remélem, sikerült megnyugtatnom őket. © Yugan-Dali / Reddit - Újságokat kézbesítettem a szokott útvonalamon, mikor az egyik ember, akinek szoktam újságot vinni, megállt mellettem az autójával, és elkérte az újságját, mert nem lesz otthon, hosszú útra megy. Odaadtam neki, az út során kihagytam az ő házát, és folytattam a kézbesítést. Másnap mentem begyűjteni a heti pénzt az újságokért, és az ő házához is elmentem. A felesége nyitott ajtót, és panaszkodott, hogy az előző nap kihagytam a házukat és nem kapták meg az újságjukat.
Elmondtam neki, hogy a férje megállt mellettem autóval, és elkérte az újságot. Elmondtam neki, hogy a férje miket mondott. Sírva fakadt, és azt mondta, a férje néhány héttel ezelőtt meghalt, és nyilvánvalóan nem beszélhettem vele előző nap. Tudom, hogy mit láttam, és közel 30 év távlatából még mindig szoktam gondolkodni ezen az eseten. Nem találok rá logikus magyarázatot, és még mindig kiráz tőle a hideg. © avionchef / Reddit