Ezek a történetek nem köpenyes hősökről szólnak. Hanem olyan emberekről, akik a kedvességet választották, amikor az élet alkalmat adott nekik erre. Mert az igazi erő nem hivalkodó és nem hangos. Az a csendes tettekben rejlik, melyek az életet úgy teszik jobbá, hogy nem várnak érte kitüntetést.
- 5 éven át halálosan szerelmes voltam ebbe a fiúba. Eljegyeztük egymást. Aztán rákot diagnosztizáltak nála. Tudtam, hogy a kezelés nagyon drága lesz és neki nincs rá pénze. Ezért titokban meghirdettem eladásra a házamat, az egyetlen ingatlanomat és vagyonomat, amit a szüleimtől örököltem.
Mikor mondtam neki, hogy én majd segítek, elsápadt: “Nem szükséges, a feleségem már mindent kifizetett.” Mintha egy tonna tégla zuhant volna rám. Elhagytam, megszakítottam vele minden kapcsolatot, és 5 évembe telt, hogy túl tudjak lépni ezen az egészen. Nemrég felhívott a húga. Könyörgött, hogy látogassam meg a fiút a kórházban, mert élet-halál közt lebeg. Hezitáltam, de bementem. Nem akartam hinni a szememnek. Elképesztően jól nézett ki, szinte teljesen felépült. Viccből azt mondtam neki, bemutathana a feleségének. Erre azt felelte, neki soha nem volt felesége. Azért hazudott, mert nem akarta, hogy eladjam a házamat az ő kezelése miatt. Azt hitte, csak így állíthat meg, hogy ne veszítsem el az otthonomat. Beismerte, hogy hülye megoldás volt és egy végzetes hiba. Most házasok vagyunk, az én házamban élünk, és őszintén szólva, sosem voltam boldogabb. - Egy taxisofőr egyszer azt mondta nekem. “Sose fuss emberek után. Buszok, vonatok, emberek – mindig jön a következő.” Ez a mondat örökre megváltoztatta a kapcsolatokhoz való hozzáállásomat. © No_Menu5196 / Reddit
- Van egy kamaszlány, akit néha látok, mikor az egyik barátomhoz megyek. Ő a 8. emeletre megy, én a 15.-re. Mikor a lift közeledik a 8. emelet felé, már az ajtóhoz lép. Azonban észrevettem, hogy mindig közelebb húzódik ahhoz az oldalhoz, ahol a gombok vannak, és mikor kinyílik az ajtó, megnyomja a bezárás gombot, majd kiszáll. Ez valahogy nagyon megfogott, nagyon vagány dolognak tartom. Azóta én is ezt csinálom, mikor kiszállok a liftből. © Gladiolus_Caladium / Reddit
- Van egy idős, hajléktalan férfi itt a környéken, Tomnak hívják. A lánya és az unokái utcára tették. Műanyag dobozban szoktam neki ételt vinni. Ő piszkosan adta vissza, én elmostam és újra vittem neki ételt. Aztán egyik nap Tom eltűnt. Senki sem tudta, hova lett. Néhány héttel később kopogtak az ajtómon. Senki sem volt ott, csak egy műanyag doboz, mégpedig tisztán. Kinyitottam, és ledöbbentem. 100 dollár volt benne és egy üzenet Tomtól:
“Ételt adott, hogy ne legyen csontváz belőlem. Most végre visszafizethetem a kedvességét. A pénz legális, a lányommal folytatott perből származik. Ne próbáljon megkeresni.” Egy centet sem költöttem belőle. Megőrzöm az egészet, mert azt remélem, egy nap elmondhatom neki, hogy a kedvessége és az őszinte emberi hálája többet jelent nekem bármennyi pénznél. - Egyszer egy gyerek azt mondta nekem: “Azért vagy szomorú, mert azt hiszed, egyedül vagy. De nem vagy. Csak még túl korán van.” Most sem tudom pontosan, hogy értette ezt, de nagyon mély értelműnek tűnt. © PracticalMindset-010 / Reddit
- Valaki odajött hozzám, megfogta a vállamat, és azt mondta: “Uram, láttam, hogy elejtette ezt.” És átnyújtotta a pénztárcámat, ami tele volt készpénzzel, hitelkártyákkal és az irataim is benne voltak. Észre sem vettem, hogy leejtettem. Még mielőtt meg tudtam volna köszönni, odaszaladt az autójához és elhajtott. © xologo / Reddit
- Egyszer késő este lekéstem az utolsó buszt hazafelé, és ott álltam pánikban, mert taxira nem volt pénzem. Egy vadidegen észrevett, és gondolkodás nélkül adott nekem pénzt. Azt mondta: “Csak juss haza biztonságosan.” Próbáltam visszautasítani, de ragaszkodott hozzá, majd elment, mielőtt megkérdezhettem volna a nevét. © itsurgirlanon / Reddit
- A nagyanyám és a két nővére elmentek egy étterembe. Nézegették az étlapot, mikor egy anya és fia léptek be az ajtón. A nagymama nővére rámutatott egy fánkra az üveg mögött, és mielőtt még beálltak volna a sorba, az anya a fiával átnyújtott nekik egy csomag fánkot. Annyira meglepődtek, hogy megszólalni sem tudtak. Az anya és a fia mosolyogva távoztak. © agentb3an / Reddit
- Főiskolás voltam és nagyon magányosnak éreztem magam. Átvertek, megcsaltak. Maga alá temetett a szomorúság. Egy férfi azt mondta, szép vagyok. Engem kb. évente egyszer neveztek szépnek vagy annyiszor sem. Szóval az, hogy ez pont akkor történt meg, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, máris jobb kedvre derített. © Sufficient_Pass_1914 / Reddit
- Mikor óvodás voltam, megkérdeztem a könyvtárost, hogy jövő hétre félretenne-e nekem egy könyvet. Igent mondott. Egy héttel később bejött a csoportomba, és mondta, hogy beszélni akar velem. Lehajolt hozzám, és kedvesen elmagyarázta, hogy hibát követett el, ezért másvalaki kölcsönözte ki a könyvet. Elmondta, hogy sajnálja és tudja, hogy biztosan szomorú és csalódott vagyok most. Megígérte, hogy legközelebb nem felejti el, majd kaptam tőle egy vadonatúj könyvet.
Ez nagyon sok mindent tanított nekem. Arról, hogy figyelembe vegyük mások érzéseit, hogy elismerjük a hibánkat, és hogy tudjunk bocsánatot kérni. Példát mutatott nekem. © Ok-Persimmon7432 / Reddit - Egyszer a sürgősségire vittem a 4 éves gyerekemet, mert nagyon beteg lett. Mikor hazafelé készültünk, a nővér utasításokkal látott el minket. Mondtam a fiamnak, hogy menjünk haza és majd készítek neki levest. A 4 éves gyerekem tiltakozni kezdett, hogy nem kér levest, helyette menjünk a McDonald’s-ba. A nővér meghallotta, mikor azt mondtam neki, hogy ezt most nem engedhetem meg magunknak, levesünk van otthon. Aztán eljöttünk a kórházból.
A kijáratnál valaki azt mondta: “Elnézést, hölgyem!” Megfordultam, és a nővér állt ott. Átadott egy 20 dollárost, és azt mondta: “Vegyen a kicsinek valamit a McDonald’s-ban, hogy jobban érezze magát. Én is voltam ilyen helyzetben.” Beültünk az autóba, és sírva fakadtam. Akkor vesztettem el a munkámat és teljesen le voltam égve. Ez az egy kis mondat még a pénz nélkül is rengeteget jelentett volna nekem. © Zestyclose_Singer180 / Reddit
- Mikor 7 hónapos terhes voltam, rájöttem, hogy a férjem megcsalt. Teljesen összetörtem, az első gondolatom az volt, hogy beadom a válókeresetet. Aztán apám átjött beszélni velem. Azt mondta: “A baba érdekében a férjeddel kell maradnod. Én is megcsaltam anyádat, mikor terhes volt. Ez olyan férfi dolog, nem jelent semmit.”
Teljesen sokkot kaptam, el sem tudtam volna képzelni ilyet apámról. De miután átgondoltam, úgy döntöttem, maradok. Nem azért, mert megbocsátottam a férjemnek, hanem mert a babára akartam koncentrálni. Úgy voltam vele, meglátjuk, mi történik később. Néhány hónappal később egészséges fiam született. Apám bejött a kórházba, megfogta a kezemet, és azt mondta: “Itt az idő, hogy megtudd az igazságot. A te férjed számomra a legundorítóbb ember a világon. Azt akarom, hogy most rögtön válj el tőle. Mi majd segítünk neked a babával.”
Mondtam neki, hogy korábban azt mondta, ő is ugyanezt tette és hogy maradjak inkább a férjemmel. Sóhajtva azt felelte: “Sosem csaltam meg anyádat. Azért hazudtam, mert nem akartam, hogy várandósan menj át azon a stresszen, amit egy válás okoz. Most, hogy a babával mindketten jól vagytok, már foglalkozhatsz a férjed dolgával.” Ez a hazugság – bármilyen furcsa is volt – a legkedvesebb dolog volt, amit valaha tettek értem.