Egy válás mindig nehéz ügy. Komplikált, érzelmileg megvisel és átformál mindent. Ám van, akiknek valóban egy új kezdetet jelent. A következő érzelmes történetek a nehézségekről, a fordulatokról, a meglepő kapcsolatokról szólnak, melyek elvezették az embereket ahhoz a szerelemhez, amire sosem számítottak.
- Még nem váltunk el, de már elindítottuk a folyamatot 25 év házasság után. Néhány évig még együtt maradtunk a gyerekek miatt, és amikor elköltöztek, én beleszerettem egy nőbe. A párkapcsolatok ciklikusak, örülök, hogy eddig kibírtam. © murmathon / Reddit
- Találkoztam életem szerelmével, egy 52 éves nővel, aki minden álmomat felülmúlja. 60 évesen megismerkedni valakivel, és persze, még a dolog elején járunk, de eléggé úgy tűnik, hogy ebből valami jó fog kisülni. Meglátjuk. © External-Presence204 / Reddit
- 17 évesen ismerkedtünk meg, túl fiatalon házasodtunk össze. A 30-as éveinkben már teljesen más emberek voltunk. 40 évesen megkérdeztem magamtól: “Tudom ezt folytatni életem végéig?” – és rájöttem, hogy nem. Ma már mindkettőnknek új élete van, találtunk magunknak párt, és sokkal boldogabbak vagyunk. Azt hiszem, másodjára – főleg, ha már idősebb vagy – már pontosan tudod, hogy mit akarsz, és mi az, amivel nem vagy hajlandó beérni. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Az exférjem elkezdett randizni a nevelőanyjával, akit 11 éves kora óta ismert. Már közel 5 éve együtt vannak. A nevelőanyja pár évvel ezelőtt vallotta be az exem apjának, hogy beleszeretett a fiába, azután el is váltak. Az apa most egy 21 évessel jár. © LiquidSummerHaze / Reddit
- A válásom után nem engedhettem meg magamnak saját lakást, ezért albérletbe költöztem. A lakótársam egy szintén frissen egyedülállóvá vált idegen volt. Felállítottuk a szabályokat: nincs dráma, nincs randizás, csak túlélés. De végül minden este erről beszélgettünk. Elmeséltük egymásnak a legrosszabb pillanatainkat és a titkos reményeinket. Egyik este mindketten egyszerre nyúltunk az utolsó szelet pizzáért, és akkor történt valami… Mikor egy másik államban kaptam állást, azt kérdeztem tőle: “Mi lenne, ha együtt mennénk tovább?”
- Évekkel ezelőtt elváltam. Egyik nap kaptam egy meghívást az exem családjától. Kb. 10 éve nem beszéltünk, de tiszteletből elfogadtam. Mikor odaértem, mindenki bámult rám, és elkezdtek sugdolózni. Zavarba jöttem, egyszer csak valaki megfogta a vállamat. Megfordultam, és majdnem elájultam, mert az exem bátyja, Juan volt az, akivel egyébként gyerekkori barátok is voltunk. 15 éve nem láttam, mert a tengerentúlon dolgozott. Rögtön elkezdtünk beszélgetni és utána is találkoztunk párszor. Most pedig boldog jegyesek vagyunk!
Néha eltűnődöm, hogy vajon miért hívtak meg. Mikor megkérdeztem erről Juant, azt felelte: “Igazából, ez el volt tervezve. Anya azt akarta, hogy összejöjjünk.” Elmesélte, hogy miután a felesége meghalt, az anyja látta, hogy mennyire le van sújtva, és úgy gondolta, mi ketten jól kijönnénk egymással, ezért meghívott engem. Két érvvel győzte meg Juant. Az egyik, hogy nagyon meghatotta, hogy érdeklődtem felőle, mikor súlyos beteg volt, pedig akkor már nem tartoztam a családjukba. A másik, hogy a másik fiával való házasságom ugyan kudarcba fulladt, de úgy gondolta, Juan és én is kedves emberek vagyunk, és megérdemlünk egy második esélyt a szerelemre. És milyen igaza volt. 48 évesen végre úgy érzem, megtaláltam az igazi lelki társamat. Az élet néha tényleg akkor és úgy hoz össze embereket, amikor és ahogyan arra senki nem számít.
- 40 évesen váltam el. Nagyon rossz házasságom volt, és utána egyáltalán nem érdekelt a randizás, bár a barátaim próbálták erőltetni. Egyik pénteken csajos estét tartottunk néhány kolléganőmmel a bankból.
Aztán nem sokkal utána szerelőt kellett keresnem a mosógépemhez. A főnököm ajánlott egy srácot, akivel már korábban próbált összehozni. Azt mondta: “Kedves srác és jól dolgozik. Elvált. Jól is néz ki!” Belementem.
Eljött, megjavította a mosógépet, és nem fogadott el pénzt, mert egyedülálló anya vagyok. Viszont kért tőlem egy házi csokitortát. Hát legyen! Úgyis szeretek sütni. Elkezdtünk találkozgatni, aztán komolyra fordult a dolog. 43 évesen hozzámentem. Most lesz a 29. házassági évfordulónk. Ez hogyan lehetséges??? Mintha csak tegnap történt volna. Ő a legjobb barátom, a szerelmem, és el sem tudom képzelni az életemet nélküle. © rulanmooge / Reddit - Az első férjemmel fiatalon, főiskola után házasodtunk össze. Összességében boldogok voltunk, de látszott, hogy az életünk kezd más irányt venni, ezért szakítottunk. Elkezdtünk másokkal randizni, de ezekben a kapcsolatokban nem volt meg az a sorsszerű érzés, ami köztünk.
Végül egy évtizeddel a szakítás után visszataláltunk egymáshoz, és olyan boldogok vagyunk, mint még soha. Most már kellő élettapasztalatunk van ahhoz, hogy tudjuk, pótolhatatlanul különlegesek vagyunk egymás számára. Az apró hülyeségek, amikből akkor problémát csináltunk, ma már nem számítanak. Sok más párt látunk veszekedni és küzdeni azért, ami köztünk megvan. Nagyon-nagyon szerencsések vagyunk. © throwitfaaaaaraway12 / Reddit
- Megismertem egy lányt, ő 12 éves volt, én 14. Sajnos a szülei munka miatt elköltöztek. Nem maradt meg köztünk a kapcsolat, mindketten jártuk a saját utunkat. Ő férjhez ment, lett egy fia, majd elvált. Velem ugyanez történt. Bár a vezetékneve megváltozott, valahogy mégis megtaláltam Facebookon, és barátnak jelöltem. Illinois közelében élt, én Texasban. 2020-ban Facebookon írtam neki, hogy Mexikóba megyek nyaralni (ahogy mindig szoktam).
Ő még sosem járt ott, és egy olyan férfi mellett élt, aki cselédnek és bankautomatának használta, úgyhogy azt mondta, szeretne eljönni velem. Én meg mondtam, hogy örömmel látom. Nyugdíjba mentem, és 2020. október 31. óta együtt vagyunk. © Wizzmer / Reddit - Az egyik rokonom szuper csaj, de már rég egyedül volt, majd a következő kapcsolatában megcsalták. A mostani férjét 50 évesen ismerte meg, 53 évesen pedig friss házasok! Nagyon összeillenek és nagyon szerelmesek. Nem gondoltam volna, hogy sikerül megállapodnia, és mielőtt megismertem a férfit, aggódtam miatta. De nagyszerű fickó! © f**dog1111 / Reddit
- Elképesztő szerelemre találtam 40 éves korom után. Ami ebben segített, hogy 100%-ig önmagamat adtam, és a randik során nem próbáltam jobbnak látszani, mint amilyen vagyok. Azt kapod, amit látsz. Randiztam pár fickóval, mire találtam valakit, akivel tényleg passzolunk. Nem ugrottam bele az első kapcsolatba, és ez okos döntés volt. © markevens / Reddit
- 56 éves vagyok. Boldog szingliként építettem fel az életemet. Aztán regisztráltam egy randi appra. Őszinte bemutatkozót írtam és valós képeket tettem fel. Rengeteg őszinte és kedves emberrel találkoztam egy kávé, egy ital, egy múzeum erejéig, lett néhány jó barátom. Aztán megismertem a páromat, aki jobb, mint amit fiatalabb koromban elképzeltem magamnak. Most vagyok életemben a legboldogabb. Minden nagyon jól megy. © Ismeretlen szerző / Reddit