Vannak gyerekek, akik egyszerűen túl okosak, és mikor az eszüket a felnőttek ellen használják, gyakran ők győznek. Következik 13 gyerek, akik még a felnőtteket is képesek voltak átejteni.
1. Varázslatos nagynéni
- A 3 éves unokahúgommal a konyhában ettünk, mikor azt mondta, neki olyan varázsereje van, hogy képes kinyitni bármilyen ajtót, amit lát. Mondtam neki, hogy bizonyítsa be, nyissa ki a kamra ajtaját. Legyezgetett a karjaival, majd rámutatott az ajtóra, és kiáltott: “Bumm!”
Kérdeztem tőle, miért nem nyílt ki az ajtó. Azt mondta, örökre bezárta, és soha többé nem lehet majd kinyitni. Viccesen meg akartam neki mutatni, hogy ki tudom nyitni, ezért odamentem az ajtóhoz, kinyitottam, és mondtam neki, hogy hazudott nekem.
Aztán elkezdett nevetni rajtam úgy, mint mikor a legmókásabb dolgot látja. Egy pillanatig nem értettem, aztán rájöttem… Ki akarta nyittatni velem az ajtót. Hiszen minden ajtót ki tud nyitni, amit lát. Velem akarta kinyittatni. Egy 3 éves képes volt csőbe húzni. © Oofmastre9000 / Reddit
2. “A 7 éves gyerekem automatizálta a feladatait.”
- Mondtam a 7 éves gyerekemnek, hogy akkor kaphat tengerimalacot, amiért már fél éve könyörgött, ha a saját növényeit magától fogja öntözni. Mivel mindig elfelejtette, nem kapta meg a tengerimalacot.
Tegnap odament az apjához, és kérdezte, hogy van-e valamilyen átlátszó csöve. “Mint ez” – mondta, és mutatott egy képet egy magazinból. Aztán azt kérdezte, vannak-e szegecseink, azokról is mutatott képet egy tudományos magazinban.
Az apja tüzetesebben megnézte a képet, és kiderült, hogy a lányunk egy öntözőrendszert akar építeni. A szobájában látta, hogy már majdnem el is készült vele. A férjem nagyon nevetett, egyrészt, mert lenyűgözte a lányunk zsenialitása, másrészt pedig tudta, hogy így akar kijátszani engem, mivel én nagyon elleneztem a tengerimalacot.
Behívott engem is a lányunk szobájába, és azt mondta: “Úgy néz ki, Emilynek lesz egy tengerimalaca.” Amennyire én elleneztem a tengerimalacot, a lányunknak legalább annyira jó a problémamegoldó képessége. © AnselmDecker / Reddit
3. Torpedó blöff
- Néhány évvel ezelőtt egy üzlet szomszédságában laktunk egy lakásban. Elég közel álltunk a tulajdonosokhoz és a személyzethez.
Egyik nap bementünk, és láttuk, hogy az egyik alkalmazott a tulaj 7-8 éves lányával torpedót játszik. Kérdeztem, hogy megy, erre az alkalmazott azt felelte: “Szétaláz.”
Alkalmazott: “B2”
Kislány: “Nem talált.”
Megnéztem a kislány tábláját – egyetlen hajó sem volt rajta. © WatchTheBoom / Reddit
4. Tudja
- Az 5 éves gyerekem kérdezett valamit, egy kitalált válasszal feleltem. Egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: “Csak azért, mert kicsi vagyok, még nem kell hazudni nekem. Ha nem akarsz válaszolni, akkor mondj nemet.” Megöleltem és bocsánatot kértem. Most 14 éves, és azóta sem hazudtam neki. © enterthedragynn / Reddit
5. Örömmel vállalt büntetés
- A lányom tudja, hogy ha rosszul viselkedik, a szobájába küldöm büntetésből. Most azon dolgozunk, hogy ne vessük le a ruháinkat és ne vegyünk el édességet kérés nélkül.
Pakolásztam a házban, és feltűnt, hogy nagyon csendben van. A szobájában találtam, ruha nélkül bújt az ágyban, az arca pedig tiszta csoki volt, attól a Ferrero Rocher-től, amit az apukájától kaptam Valentin-napra. Ott volt mellette a doboz is, szinte teljesen üresen.
Rám nézett és bebújt a takaró alá. Rájöttem, hogy teljesen tisztában volt vele, hogy a szobájába küldeném a csokilopásért, ezért magától bement a csokival együtt. Számomra ez egyszerre volt lenyűgöző és rémisztő a jövőt illetően. © OrdinaryMe345 / Reddit
6. Kizárva
- Az unokahúgomra vigyáztam. Megkért, hogy hadd menjen ki játszani a labdájával. Kinyitottam az ajtót, ő leejtette a labdát, ami elkezdett lefelé gurulni a dombon. Én meg utána.
Visszajöttem, büszkén fogtam a labdát a kezemben, mikor rájöttem, hogy közben kizárt a házból. Visszament tévét nézni. Akkor kb. 3 éves lehetett.
Az arca, amikor előhúztam a kulcsot a zsebemből és beengedtem magam, mindent elárult. Ugyanezt eljátszotta velem kb. 1 hónappal később. Szégyen rám nézve, hogy még akkor sem számítottam rá. © DoomedWil13 / Reddit
7. Chipsrablás
- A 2,5 éves unokahúgom talált egy zacskó chipset a nappaliban. Elkezdte enni. Az anyukája megtalálta, letette a chipset a konyhaasztalra, és kiment. Az unokahúgom az apukájával volt a nappaliban.
Az unokahúgom rábeszélte az apukáját, hogy játszanak az alagúttal, mert azt remélte, hogy az apja majd bedugja a fejét és beszorul. Így is lett.
Az unokahúgom ezután rögtön beszaladt a konyhába, fogta a chipset, és elkezdte enni, miközben az apja az alagúttal együtt a földön hempergett, és a feleségének kiabált, hogy szabadítsa ki. © Lioness_Circle / Reddit
8. A nagy botos átverés
- A nagymamám mesélte ezt a történetet 5-6 éves koromból. Együtt sétáltunk, és megkérdezte, akarok-e versenyezni. Egy nagy botot cipeltem, amit akkor találtam, ezért csak ásítottam egyet, és mondtam neki, hogy nem akarok, mert nagyon elfáradtam.
Néhány perccel később megkérdeztem tőle: “Vinnéd helyettem a botot?” Megfogta, én meg azonnal elszaladtam. A meglepetés erejét alkalmazva hátráltattam az ellenfelemet, és könnyedén megnyertem a versenyt. Egyáltalán nincs erről emlékem, de szuper kis történet. © wiltylock / Reddit
9. “A feleségem megtalálta a 10 éves fiunk írásbeli összefoglalóját a zsebpénzéről. Meg kell jegyeznem, hogy most 10 éves, és a vártnál is jobban teljesít.”
- “Úgy gondolom, hogy a nehézségek miatt több zsebpénzt kellene kapnom. Szerintem ki kellene tennetek a hűtőre egy táblázatot emlékeztetőül, hogy mennyit ér egy-egy feladat. Szeretném, ha betartanátok a választott fizetési módokkal kapcsolatos gondolataimat.
Javasolt díjazás feladatonként:
Mosogatás: 3 dollár az edények elmosásáért és a kijelölt helyre való elhelyezéséért
Mosás: 1 dollár kosaranként, mikor leviszem, ha szóltok vagy magamtól látom, 2 dollár a mosás elvégzéséért, az összesen 3 dollár
Szemét kivitele: 0,5 dollár, és ha el tudom látni a feladatot, még fél dollár a becsomagolásért és kivitelért.
Bónuszok: 0,5 dollár, ha magamtól (nem kérésre) végzek el valamilyen feladatot
Veszélyességi pótlék: 10 dollár a komoly vagy a test vagy a mentális állapot számára ártalmas feladatokért kompenzációként.
Ezzel egyelőre lezárnám a feladatokkal és a fizetéssel kapcsolatos gondolataimat. Ahogy írtam, új feladatot szeretnék, és remélem, hogy ezt figyelembe veszitek és 1 órán belül válaszoltok.” © bismark9891075 / Reddit
10. Mikor a nagylelkűség találkozik az üzlettel
- Mikor még Star Wars figurákat gyűjtöttem, találtam a polcon egy akkoriban még ritkaságnak számító Tatuin Darth Maul figurát. Nagyon boldog voltam, amíg meg nem láttam, hogy egy kisgyerek is azt a figurát nézegeti, mégpedig nagyon szomorúan. Kérdeztem, megvan-e neki ez. Azt felelte, nincs.
Nem akarok olyan gyűjtő lenni, aki egy kisgyerek elől veszi el a játékot, ezért átengedtem neki. A gyerek boldogan rohant vele a szüleihez, és azt mondta: “Nézzétek, mit szereztem! Ezt majd feltehetjük eBayre!” © stu-el / Reddit
11. Kicselezni apa időzítőjét
- Be szoktuk állítani az időzítőt 15 percre, hogy az 5 éves gyerekünk addig nézheti a mesét iPaden. Tegnap este fél órával később mentem be a szobájába, és még mindig azt nézte. Kérdeztem, hogyan lehet ez, mikor beállítottuk az időzítőt.
Belépett a menübe, és képes volt onnan is tovább lépkedni, hogy át tudja állítani az időzítőt. © Rbk_3 / Reddit
12. Fürdőszobai turpisság
- 4 vagy 5 éves lehettem, mikor mondtam anyámnak, hogy kényelmetlennek érzem a vele való fürdést. Azt mondta: “Miről beszélsz? Sosem lehetsz túl nagy ahhoz, hogy az anyukáddal fürödj!” Erre azt mondtam neki: “Jól van! Akkor te meg fürödj a nagyival!” Anyám rögtön elhallgatott. © s*****afkom / Reddit
13. Meglepetés desszert
- A 4 éves fiam túljárt az eszünkön. Mindig engedtük, hogy egyen egy kis édességet, általában egy kisebb csokit.
Egyik nap egyedül voltam vele otthon. Vacsora és a desszertje után azt mondta: “Oké, akkor most itt az ideje a meglepetés desszertemnek!” Kérdeztem, hogy az micsoda. Erre elmagyarázta, hogy egy olyan kicsi édesség, amit azért kap, mert valami jót csinált. Ez nagyon alapos magyarázatnak tűnt, ezért azt gondoltam, a feleségemmel egyeztek meg ebben. Ezért adtam is neki 3 szem M&Ms-et. Boldog volt, ezzel le is tudtam a dolgot.
Valamivel később a feleségem megkérdezte tőlem, hogy mikor találtam ki ezt a meglepetés desszert dolgot. Mondtam neki, hogy ezt nem én találtam ki. Erre ő elmesélte, hogy a fiunk neki is ugyanazt a történetet adta elő. Így szerzett magának meglepetés desszertet 3 hónapon keresztül anélkül, hogy mi bármire gyanakodtunk volna. © Rhinosaur24 / Reddit