A munkatársaink igen sokfélék lehetnek: van, aki a végtelenségig tud beszélni, mások minden apróság miatt panaszkodnak a főnökre, és vannak, akik még a férjüket is behozzák, hogy rendezzék a vitás ügyüket a vezetőséggel. De így is szeretjük őket. Valahol mélyen, legbelül…

  • Szülési szabadság után visszamentem dolgozni, és a vezetőség rögtön rajongott értem. A kollégák nem értik a helyzetet. Egyszerűen csak arról van szó, hogy beviszem a gyerekeim kézműves alkotásait a vezetőségnek, és azt mondom, kifejezetten nekik készítették őket. Ezen mindenki meghatódik, a gyerekek pedig édességet kapnak cserébe. © mommdarinka / Instagram

  • Az egyik kollégám (30 év körüli) nemrég megnősült. Egyszer elkezdett boldogan nevetni, és azt mondta: “A feleségem rendelt néhány sampont és hajfestéket, és az én kártyámmal fizetett.” Ezt olyan örömmel és büszkeséggel mesélte, hogy világos volt, régóta szeretett volna átélni ilyesmit. Egész nap boldog és elégedett volt ettől. © mediniyy / Threads
  • Korán végeztem a munkával, és hazafelé beugrottam a férjem munkahelyére, hogy együtt menjünk haza. Leültem és vártam rá a lobbiban. Jött az egyik kollégája, üdvözölt és hozott nekem teát. Jött egy másik is, észrevette, hogy unom magam, erre hozott nekem ceruzákat és színezőt. Aztán meglátott a főnök, leszidott, amiért a kényelmetlen kanapén ücsörgök, és leültetett az asztalához egy kényelmes székre. Imádom a férjem munkatársait, ezért szeretek bejárni hozzájuk. © Mamdarinka / VK
  • A főnök azt mondta, mindent túl gyorsan csinálok. Azt mondta, próbáljak úgy tenni, mintha nagyon elfoglalt lennék, mert a kollégák panaszkodnak. Mondtam, hogy akkor az én munkámat átadom nekik, én meg elvégzem az övékét. Két nap után mindenki elkezdte visszakérni a saját feladatát, mert én négy ember munkájával is gyorsabban végeztem. A főnök nevetett, kaptam tőle egy tábla csokit, a kollégák pedig többé nem panaszkodtak rám. © rita__abr__47 / Threads

  • Ezzel a sráccal még középiskolában dolgoztam együtt az McDonald’s-ban. Mindenkinek elmesélte, hogy edz és imád a focicsapat tagja lenni. Volt egy olyan szokása, hogy naponta ötször ment ki a mosdóba. A mosdóból visszafelé jól kihúzta magát, és diadalmasan bejelentette: “Ez volt a harmadik!” © KillerKackwurst4 / Reddit
  • Évekkel ezelőtt a vállalat recepciósa egyik pénteken behozta a férjét, hogy beszéljen a vezérigazgatóval arról, miért neki kellene megkapnia a fizetett szabadságot helyettem. A férj azt követelte az igazgatótól, hogy tegyék át az én szabadságomat egy héttel későbbre, mert szerintük az úgy lenne igazságos, mivel az ő felesége 10 évvel régebb óta dolgozik ott, mint én.
    Én külföldre akartam menni, és már két hónappal előtte jeleztem ezt. Ő pedig egy általa “spontán tengerparti kiruccanásnak” nevezett utazásra készült a lányával és az unokájával, akik egyébként a szomszédjában laktak. © tilton9 / Reddit
  • Ma ebédidőben a férjem ebédet rendelt a munkahelyére. Az egyik kollégája azt kérdezte tőle: “Mi van, a te feleséged nem főz?” Erre azt felelte: “Egy normális ember ilyet nem kérdezne, inkább jó étvágyat kívánna.” A kollégája szótlanul megfordult és elment, azóta nem beszéltek egymással. © almirabiss / Threads

  • Mindannyian csinálunk olyasmit, amit a munkahelyen nem kéne, például közösségi oldalakat nézegetünk vagy 5 perccel tovább tartunk szünetet. Ezek ártalmatlan dolgok. De van egy kollégám, aki minden alkalommal, mikor meglátja, hogy én ilyesmit csinálok, bepanaszol. © Joelovesfood / Reddit
  • A kolléganőm képtelen abbahagyni a beszédet. Odavan az animékért, és szó szerint órákon át részletezi az epizódokat és a karaktereket. Egy fantasy könyvet is ír, és az egész 9 órás műszakot azzal tölti, hogy a nevetséges és unalmas történetét ecseteli.
    Erre nem én bátorítom, szó szerint tudomást sem veszek róla, nem válaszolok, nem reagálok semmit. Folytatom a munkát, és van, hogy egyszerűen csak kimegyek az irodából egy szó nélkül. De ahogy visszatérek, folytatja! © Homiehomemrowess / Reddit
  • Van egy kolléganőm, aki egyenesen gyűlöl engem és nem hajlandó szóba állni velem. A főnököm beavatkozott, mikor világossá vált, hogy valami probléma van köztünk. A lány azt állította, hogy én nem köszöntem neki egyik reggel, mikor ő rám köszönt. Én nem ilyen ember vagyok. Ha nem köszöntem vissza, az azért volt, mert nem hallottam a köszönését. Hihetetlenül gyerekes. Nőj fel, majdnem 30 vagy! © Lizzythelizzard122 / Reddit

  • 8 éven át dolgoztam főkönyvelőként, és gyakran kértek meg, hogy vészhelyzet esetén hétvégén is menjek be. Éppen jógaórán ültem, mikor hívott a főnök: “Azonnal gyere be az irodába!” Bementem, mire teljes nyugalommal azt mondta: “Lennél szíves elmosni a poharamat?” Ekkor döntöttem el, hogy ideje a karrierváltásnak. © tattoo_leroisolo / Threads
  • Volt egy kolléganőm, aki haragudott rám, mert én kaptam egy projektet, amit magának szeretett volna. Annyira felhúzta magát, hogy készített egy táblázatot arról, hogy mikor érkezem a munkahelyemre és mikor megyek el. Két hónappal később ezt a táblázatot átadta a főnöknek, aki csak nevetett, mert mi megegyeztünk, hogy akkor jövök és megyek, amikor én akarok, amíg bizonyos számú munkaórám megvan a héten. © Beachy5313 / Reddit
  • Nyári munkán portásként dolgoztam egy irodaépületben. Az egyik feladatom a takarítás volt. Minden irodai fülke kitakarítására 15 percem volt, csakhogy volt ott egy fickó. Hírhedt volt. Ránéztem az asztalára, és megkérdeztem a főnököt, hogy rászánhatom-e az egész délelőttöt. Kérdezte, hogy miért, de mikor megmondtam neki a fickó nevét, rögtön igent mondott. Alig végeztem vele időben. Ez kb. 10 évvel ezelőtt volt, de még mindig emlékszem arra, amit láttam. A billentyűzetéből kipotyogó morzsákból egy egész falut jól lehetett volna lakatni… © Ismeretlen szerző / Reddit
  • Az igazgató barátnője megszállott vegán volt, aki ebédidőben körbejárt az irodában, hogy ellenőrizze, ki az, aki húst eszik. Azokat figyelmeztette, hogy az evőeszközt nem moshatják el a konyhai szivaccsal, mert hússal érintkezett. © MarshallApplewhiteDo / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét