Vannak időszakok, mikor úgy látjuk, a gondok ördögi körének sosem szakad vége. Aztán találkozunk olyan emberekkel, akik néhány szóval vagy egy egyszerű cselekedettel bebizonyítják nekünk, hogy az élet gyönyörű, és hogy a felhők felett mindig kék az ég.
- A metróban voltam, elővettem a kártyámat a forgóajtónál, de nem volt rajta elég pénz. Elmentem a jegyirodába. Az ablak mögött egy szomorú, csinos, középkorú nő ült. Köszöntem, elővettem a kártyát és a pénzemet, és vártam, hogy feltöltse rá az összeget.
Gépelt valamit a billentyűzeten, mikor azt mondtam neki: “Gyönyörű a manikűrje!” Nem gondoltam, hogy ez akkora dolog, de szinte kivirágzott a mondatomtól. “Köszönöm! Még nyaralás előtt csináltattam!” Feltöltötte a kártyámat és elköszöntünk. Ahogy elmentem, láttam, hogy boldogan mosolyog és a körmeit nézegeti. © Kukuruzya / Pikabu
- Gyerekkoromban imádtam a nyulakat. 9 éves koromban volt egy fekete nyulam, Hades. Gyönyörű volt, nagyon szerettem. Aztán egyik nap anyukám azt mondta, hogy véletlenül nyitva felejtette a kaput, és Hades kiszaladt és elfutott. Annyira elkeseredett voltam, ez nagy hiba volt anyám részéről. Eltartott egy ideig, míg túltettem magam rajta, de a szüleim beleegyeztek, hogy vesznek nekem egy másik nyulat. Elmentünk a kisállat-kereskedésbe, és mikor kiválasztottam a nyulat, elmeséltem a bánatomat az eladónak. Még mindig emlékszem, mit mondott nekem akkor.
“Tényleg? Elvesztettél egy fekete nyuszit? Ez fura. Van egy csapat vadnyúl azon a környéken, ahol lakom. Mindig látom őket, mikor munkába jövök. Nemrég csatlakozott hozzájuk egy fekete nyuszi, és nagyon boldognak tűntek.”
Felcsillantak a szemeim! Tudtam, hogy Hades az és hogy jól van. Boldog életet él a szabadban! Hiszitek vagy sem, csak nemrég jöttem rá, hogy hazudott, de ez egy csodálatos hazugság volt. Bárcsak tudnám, ki volt az az eladó, személyesen is megköszönném neki, hogy 9 éves koromban segített elfogadnom a szeretett nyuszim elvesztését. © Ienzo94 / Reddit - Gyakornok voltam egy nagy cégnél egy másik városban. Épp a vizsgámra tartottam, azon múlt, hogy felvesznek-e arra a pozícióra vagy sem. Gyönyörű voltam a ruhámban, a tűsarkúmban, egy szőrös kabátban, és közben defektet kaptam.
Megpróbáltam elővenni a pótkereket, elméletileg tudom, hogyan kell kereket cserélni. De 40 kg vagyok, a kerék pedig nehéz. Kivettem, és sírtam, tudtam, hogy egyedül ez nem fog menni és el fogok késni a vizsgáról.
Férfiak mentek el mellettem a kocsijukkal, és csak nevettek. Ettől még jobban kellett sírnom. Aztán megállt mellettem egy autó, amiben építőmunkások ültek. Kicserélték nekem a kereket. Sok év telt már el azóta, de még mindig hálával gondolok rájuk. A vizsgám pedig sikerült. © lizaveta_panova / Instagram - A férjemmel ültünk az autóban. Láttunk egy lányt, aki nem tudott kiállni a parkolóhelyről, előre-hátra tolatgatott. Mondtam a férjemnek, hogy segítsen neki. Segített. A lány megköszönte, a férjem visszaült az autóba, és azt mondta: “Én is segíteni akartam, de azt hittem, ki fogsz akadni tőle.” © ikochepasova / Instagram
- 18 éves voltam, akkor költöztem New Yorkba egyedül, és próbáltam felvenni az ottani életritmust. Először utaztam metrón, és nem tudtam, hogyan kell metrókártyát venni. Álltam az egyetlen működő gép előtt, mögöttem óriási sor, és próbáltam kártyát venni. Zavarban voltam, mert tudtam, hogy rengetegen állnak mögöttem.
Elkezdték kiabálni, hogy siessek már és hogy milyen hülye vagyok. A szemem könnyes lett, ettől még inkább zavarban voltam. Egy fickó aztán kilépett a sorból, és mindenkinek mondta, hogy nyugodjanak le. Odajött, lépésről lépésre elmagyarázta, hogy mit kell csinálnom, és kifizetett nekem egy 12 útra szóló kártyát.
Megveregette a hátamat, és azt mondta: “Nem minden New York-i bunkó, de ha legközelebb valaki beszól, fordulj meg, és szólj vissza neki, akkor majd békén hagy.” Ettől már nem éreztem magam annyira egyedül. © Wiffle_*** / Reddit
- Anyám 18 éves volt, mikor megszülettem, és 19, mikor elvált apámtól és visszaköltözött a szüleihez. Egy kicsi, 3 szobás lakásban éltek a nagyszüleim és anyám két testvére is. Senki sem foglalkozott velem, kivéve anya húgát. Neki köszönhetem, hogy 4 évesen már tudtam olvasni, ismertem az órát, és össze tudtam adni egyszerű számokat.
De az egyik legjobb emlékem róla, mikor együtt készítettünk hóembert. 5 éves lehettem, ő 13 volt. Megcsináltuk, feldíszítettük, felöltöztettük. De mikor reggel kimentem, hóember helyett egy kupac hó volt csak. Sírva szaladtam a házba, és elmeséltem neki, hogy mi történt. Azt mondta, várjak odabent, amíg ő kimegy és “ellenőrzi”. Aztán szólt, hogy menjek ki. Megmutatta a lábnyomokat, hogy a hóember elment az iskolába. Azt mondta, tanulni akart, és az a kupac hó csak a tetőről esett le. A mai napig hálás vagyok neki mindenért. © Emmochka7186 / Pikabu - A zebránál álltam, egy pár állt mellettem. Elhajtott előttünk egy nagyon menő autó. A fickóval megbámultuk. De a barátnője azt hitte, egy másik nőt bámul. Elmentek, és láttam, hogy a lány kiabált vele. Utánuk mentem, és mondtam a lánynak, hogy mindketten az autót néztük. Haver, remélem tudtam segíteni! © MainKamf / Pikabu
- 12 éves voltam, az unokatestvéreimmel bementünk egy könyvesboltba. Vettünk néhány könyvet, majd kimentünk, és elkezdtünk olvasni. Egy öregember folyamatosan bámult minket. Mikor már jó 10 perce bámult, felállt a padról, és ő is bement a könyvesboltba. Kb. 5 perccel később kijött 3 ajándékkártyával, mosolyogva odajött hozzánk, és azt mondta: “Szeretem látni, hogy gyerekek olvasnak.” És átadta nekünk az egyenként 20 dolláros ajándékkártyákat. Ennyire még sosem lepődtem és hatódtam meg. © GabeTheNerd / Reddit
- 19 éves voltam, akkor költöztem el otthonról. Munka miatt mentem egy nagyvárosba. Ezelőtt még sosem voltam távol anyától, és sosem voltam egyedül két hétnél tovább. Tulajdonképpen semmit nem tudtam főzni, ezért leginkább gyorskaján éltem, amiből már kezdett nagyon elegem lenni.
Finom ételre vágytam, ami friss hozzávalókból és szeretettel készül. Elmeséltem ezt a munkatársamnak, és másnap 5-féle, házi készítésű ételt hozott nekem dobozokban, hogy legyen mit ennem a következő héten. Biztos, hogy ezt sosem fogom elfelejteni. © drugdealersdream / Reddit
- A fiam 5 éves volt, mikor megkapta az első szemüvegét. Ő volt az egyetlen szemüveges a családban és az osztályában is. Elmentünk a szemüvegért az üzletbe, ő felvette, és sétáltunk át a városon, vissza az autóhoz. Kényelmetlenül érezte magát, de semmit nem tudtam tenni vagy mondani, hogy kicsit is jobb legyen neki. Egy hölgy megállított minket, és elmondta a fiamnak, hogy mennyire jóképű és milyen felnőttesen néz ki ebben a szemüvegben. Sírva tudtam volna fakadni. © Klutzy-Mo / Reddit
- Egy mélygarázsban megszólalt az autóm riasztója. Üvöltött, villogott, sípolt, a kocsi nem indult, nem reagált semmire. Nem tudtam csinálni semmit.
Jött egy férfi, és megkérdezte, van-e valamilyen szerszámom. Mondtam neki, hogy nincs. Hozta a saját szerszámait, és megjavította. Volt vele egy gyönyörű lány, aki egész idő alatt ott állt, és csodálattal bámulta a férfit. © kate_smetana / Instagram - Tegnap odajött hozzám egy fickó a metróban, és azt mondta: “Hölgyem, olyan gyönyörű ruha van magán, úgy néz ki, mint egy málnafagyi!” 4 éve vagyok gyesen, már el is felejtettem, mikor kaptam utoljára bókot egy idegentől. Uram, ha ezt olvassa, köszönöm! Szebbé tette a napom! © kurassan / Pikabu
- New Yorkban voltam, ebédszünetem volt egy olyan munkahelyen, amit gyűlöltem. Ültem és ettem egyedül a McDonald’sban. Kb. 15 perc múlva egy 40-50-es férfi (én akkor 28 éves voltam) odajött, és valami olyasmit mondott: “Nagyon szomorúnak tűnik. Higgye el, jobbra fordulnak majd a dolgok.” És megrázta a kezem. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy felnőtt férfi ezt tegye egy másik férfival. Sokat segített. © Ismeretlen szerző / Reddit
- A szupermarketben vásároltam, mikor a kisbabámnak tele lett a pelenkája. Velem volt a 2 éves gyerekem is. Nem volt pelenkázós mosdó, ezért az öltözőt kellett használnom. A 2 éves gyerekem nem bírt magával, nyalogatni akarta a padlót, a WC-ben a vízben akart játszani.
Egy 40 körüli nő látta a kínlódásomat, és lefoglalta a 2 évesemet, hogy én tudjak végre foglalkozni a teli pelenkával. Megszámolták a mosdókat, csempéről csempére ugráltak, grimaszoltak egymásnak. 2-3 percig tartott, de ez volt a legnagyobb segítség, amit akkor kaphattam. © bexallday / Reddit - Az 5 éves fiamat tüdőröntgenre kellett vinnem. Ideges volt, próbáltam felvidítani, de nem nagyon sikerült. Sejtettem, hogy hiszti és sírás lesz belőle.
Az egyik ott dolgozó kikukucskált az irodából, és barátságosan odaszólt a fiamnak: “Szia, Nyuszi! Gyere, csinálok rólad egy képet, fogd anyukádat, és gyertek be. Van egy különleges gépem, ami csak szuperhősökről készít képet. Derék felett vedd le a ruháidat, és gyere. Most felvesszük a páncélt, hogy igazán menő legyél. Most mutass nekem néhány karatemozdulatot! Emeld fel a karjaidat a fejed fölé! Nagyon jó! Kész is! Igazi szuperhős fotó lett! Odaadom a doktorbácsinak, hogy nézze meg.” Nagyon örültünk, nem volt sírás, idegeskedés, kiabálás. Köszönöm! Nagyon kedves volt! © kuklaplum / Pikabu
BÓNUSZ
- Lett egy macskám! Észrevettem egy macskát, aki egy kiscicát vonszolt valahol egy elhagyatott építkezés közelében. A cica egy kicsit nehéz volt a macskának, ezért nem tudta elvinni. Egy darabig ült vele, aztán egyszerűen otthagyta a kerítés alatt egy betonlapon. Így hát ott ült.
Már hűvösek az éjszakák, megyek valahova, és meglátom ezt a feltűnésmentes vörös gombócot. A harmadik napon olyan lett, mint egy foltos ruhadarab, ült egy gödörben, nem emelte fel a fejét, nem mozdult, nem evett. Vettem egy cumisüveget, de a cica állapota olyan rossz volt, hogy az sem segített.
Hazavittem, elmentem az állatorvoshoz. Kiderült, hogy nagyon kicsi volt, ezért nem tudott enni, még azt sem tudta, hogyan kell inni egy tálból. Cumisüvegből etetem speciális cicatejjel, és nyalogatja a nedves cicatápot. © NiceCatSmile / Pikabu