Vannak, akik a saját örömükre változtatnak magukon, míg másokat az élet kényszerít rá erre, mikor próbálnak kimászni a gödörből. Legyen szó fájdalmas válásról, bonyolult műtétről vagy nehéz felnőtté válásról, a következő összeállítás főszereplőinek mind megvolt a maguk nyomós oka a változtatásra. Az eredmény azonban minden esetben ugyanaz: nehéz elhinni, hogy az előtte-utána fotókon ugyanazokat az embereket látjuk!
1. “Ugyanaz a hely, ugyanaz a ruha, csak eltelt közben 1 év.”

2. “5 gyerekem van, és csak 40 évesen, a válásom után találtam rá önmagamra és kezdtem el foglalkozni magammal.”

3. “Nagyon boldog vagyok a műtét utáni 2,5 hónap eredményével. Alig várom a végső eredményt 1 év után.”

4. “2 év kemény munka van mögöttem.”

5. “Hajbeültetésem volt, és most már biztos vagyok benne, hogy a borbély nem fogja többé elrontani a szakállvonalamat.”

6. “Ennyit változtam néhány év alatt. Kár, hogy korán kellett felnőnöm, de annak örülök, hogy időben rájöttem, hogy változtatni kell az életemen.”

7. “Igazi átváltozáson mentem át. Nem csak kívül, de ami még fontosabb, hogy belül is.”

8. “45 éves vagyok és 11,5 héttel ezelőtt műtétem volt, amit követően végre búcsút mondhattam az apnoénak. Már tudok lélegezni az orromon keresztül és végre eleget alhatok.”

9. “3 évvel ezelőtt jöttem ki egy gyötrelmes kapcsolatból, ami után nagyon lefogytam. Ekkor jöttem rá, hogy itt az ideje az egészségemre és a fittségemre koncentrálni.”

10. “Tavaly harcot vívtam az egészségemért. Idén már minden jobb, elkezdtem a fizikai erőnlétemre fókuszálni.”

11. “27 éve vagyunk házasok, és együtt 90 kg-ot fogytunk.”

12. “Korábban sosem volt rövid hajam, de mindig szerettem volna. Levágtam az egészet és nagyon tetszik!”

13. “Fogytam 10 kg-ot, levágattam és befestettem a hajam, rátaláltam a számomra megfelelő bőrápoló rutinra. Azt is megtanultam, milyen színek passzolnak hozzám.”

14. “A legdrasztikusabb változásom. A nőknek tetszik, de a férfiaktól furcsa bókokat kapok.”

15. “Egy évvel ezelőtt kezdtem jógázni és egészségesen élni. Egyszer sem bántam meg.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.