A szolgáltatóipar egy külön univerzum a saját szabályaival, intrikákkal és sok-sok humorral. Egy manikűrös vagy egy bébiszitter is sokat tudna mesélni… Következzen néhány történet a szolgáltatóiparban dolgozóktól!
- Anya cérnákat árult a piacon. Odalépett hozzá egy elegáns hölgy: drága, valódi szőrmebunda és kalap. Kiválasztott egy spulni cérnát és elkezdett alkudozni.
Ragaszkodott hozzá, hogy kapjon egy kis engedményt, merthogy nála ez elvi kérdés. Nem vásárol, ha nem engednek az árból. Anya azt felelte neki, hogy csak akkor tud kedvezményt adni az apróságokra, ha nagy tételben vásárol belőlük. Végül nem vette meg a cérnát. © Svetlana Olshevskaya / Dzen
- Fodrásznak tanulok. Levágtam a barátom haját, de nem sikerült túl jól. Az egyik barátja később átjött és megkért, hogy vágjam le az ő haját is. Nagy, rózsaszín fülei vannak, amiket takar a hosszú, Beatles-stílusú frizurája.
Elkezdtem vágni, nagyon igyekeztem… Ő meg csak ült ott és végig rajtam gúnyolódott. Hogy görbék a kezeim, nem is tudok hajat vágni, a barátom frizuráját is tönkretettem. Erre fogtam a haját, és az egészet levágtam a fülénél, majd elszaladtam! Utána úgy nézett ki a füleivel, mint egy rózsaszín elefánt! © Overheard / Ideer - Egy kis vállalkozásunk van. Egyik nap felhívott egy ügyfél, és valahogy rögtön rossz hangot ütött meg. Megkértem, hogy próbáljon változtatni a stílusán, erre még durvább lett. Megkérdezte a nevemet, hogy panaszt tehessen rám. Kibetűztem neki, majd higgadtan hozzátettem: “Ez nem fog sokat segíteni, a vállalkozás ugyanis az enyém.” Abban a pillanatban letette a telefont. © Overheard / Ideer
- Bébiszitterként dolgozom. Felhívott egy nő, hogy az éjszakát a kórházban kell töltenie az édesanyjánál, és senkire nem tudja hagyni a fiát. Azt gondoltam, nem nagy ügy, majd játszom vele, megetetem, aztán leteszem aludni. Mekkorát tévedtem!
Ez a kedves nő bemutatta nekem a fiát, aki egy 25 éves férfi volt. Nem menyasszonyt keresett neki. Csak a srác annyira megszállott videójátékos, hogy néha még enni is elfelejt. A nő elmagyarázta, hogy mikor vége van egy kör játéknak, rángassam vissza a fiát a való világba. Mindenesetre jó pénzt kaptam érte. © Caramel / VK
- Eladóként dolgozom egy könyvesboltban, és ez igazi álommeló, de azért megvannak a maga nehézségei. Szinte nincs is vásárló. Az ilyen időszakokban bevétel sincs, a vezetőség ezért a bérünkből farag le. Támadt egy ötletem, és a főnök is támogatta. Másnap írtam egy csomó levelet az összes szerzőnknek, hogy szervezzünk olvasótalálkozót a könyvesboltunkban. Szinte mindenki igent mondott rá, és egy egész hónapon át zajlottak a találkozók. Az emberek csak úgy özönlöttek az üzletbe, és szinte mindenki vett egy könyvet. Minden találkozó után rávettem a szerzőket, hogy dedikáljanak 5 könyvet, majd azt posztoltam a közösségi oldalra: “5 dedikált példány eladó”. Csodával határos módon nagyon jól fogytak a könyveink. Az üzlet beindult, nekem megmaradt a fizetésem, és még bónuszt is kaptam. © Ward No. 6 / VK
- Egy kisvárosban vagyok manikűrös. Bejött egy új vendég. Elmesélte, hogyan ismerte meg a nagy őt. Részletesen beszélt a hercegéről, elmondta a nevét, hogy hol lakik, mivel foglalkozik. Ragyogott a boldogságtól, és kissé kínos érzés volt elmondani neki, hogy pár éven át jártam ezzel a herceggel és már házasságot terveztünk. © Overheard / Ideer
- Egy elegáns étteremben dolgozom, ezért nem találkozom túl sok fura szerzettel, de számomra az nagyon idegesítő, hogy valaki beül egy fejenként 50 dolláros étterembe, majd vizet rendel “sok citrommal és pár tasak cukorral”, majd nekiáll limonádét gyártani magának, hogy spóroljon 2 dollárt. Vagy igyon vizet vagy rendeljen limonádét! © GetOutTheWayBanana / Reddit
- Manikűrös vagyok. A fő feladatom az, hogy gyönyörű körmöket készítsek. Lefotózni őket másodlagos és néha egyszerűen nem jut idő erre. De kiderült, hogy a vendégeknek ez nagyon is fontos. Azt hiszik, hogy ha nem fotózom le a körmeiket, az azért van, mert nem sikerültek jól.
A legegyszerűbben oldottam meg ezt a problémát: megkértem őket, hogy később fotózzák le a saját körmeiket és küldjék el a képeket nekem. Nem kellett volna ezt tennem.
Most tele vagyok olyan képekkel, ahol a körmeim hátterében a vendégek párjai, ételek, játszótér láthatók, és nagyon kevés olyan fotó van, amit meg is mutathatok a többi vendégnek. Már arra is gondoltam, hogy csinálok egy oldalt ezekből a vicces fotókból, de még nem mertem megcsinálni. © Caramel / VK - Már sok éve manikűrösként dolgozom egy szalonban. Egyszer odajött hozzám egy nő. Megkérdezte, hogy minden eszköz steril-e, kifogásolta, hogy a színpaletta nem túl változatos és hogy a gél lakk nem tűnik túl megbízhatónak. Nagyon elégedetlen volt.
Két héttel később ismét bejelentkezett és újra kritizálta a munkámat. Lassan átlépte a határt és elrontotta a kedvemet egész napra. Megkértem a recepcióst, hogy többé ne adjon időpontot ennek a vendégnek. De ő harmadjára is ragaszkodott az időponthoz és csakis engem akart. Újra mindennel problémája volt. Ekkor már nem bírtam tovább és megkérdeztem: “Elnézést, de észrevettem, hogy egyáltalán nem elégedett a munkámmal. Talán nem én vagyok a megfelelő manikűrös az ön számára, esetleg kipróbálhatna egy másik kollégát. Ők is nagyon tehetségesek.”
Erre azt felelte, hogy még életében egyetlen manikűrrel sem volt elégedett, mert mindenki mást készített neki, mint amit ő elképzelt. Azért jár hozzám, mert a rosszak között még én vagyok a legjobb. © Caramel / VK
- Egy fénymásolóban dolgozom, ide az emberek nyomtatni és fénymásolni járnak. Egyik nap bejött egy lány, és néhány fotót szeretett volna kinyomtatni. A pendrive-on kb. 200 fotó volt egy kutyáról. Miközben nyomtattam a fotókat, azon tűnődtem, hogy ennek a kutyának érdekes élete lehetett. Kölyökkorában cipőt rágott és szaladgált a hóban, megünnepelték a szülinapját, túrázott, nyaralt.
Nem kérdeztem meg, mi történt a kutyával. De ez a lány eszembe juttatta, hogy milyen sokat jelentenek nekünk a kedvenceink. - Vízvezetékszerelő vagyok. Egyszerre több háznál is dolgozunk. Mindenféle munkát végzünk, valakinek betesszük az új mosógépet, másnak áthelyezzük máshova a WC-t stb.
Megígértem egy kedves, fiatal lánynak, hogy beszerelem az új mosógépét. Előleget is fizetett, de két héten át nem jutottam el hozzá. Aztán összefutottam vele, és persze megkérdezte, mikor megyek. Bókoltam neki és elkértem a számát, hogy majd felhívom. Ő is elkérte az én számomat, hogy fel tudjon hívni. Másnap hívott is, de egy férfi hang szólt bele. Az apja volt az és panaszkodott. Kicsivel később egy idősebb nő hívott fel ugyanabból a lépcsőházból, hogy neki meg nem szereltem be a törölközőszárítót. Alapos leckét kaptam ettől a fiatal lánytól: soha ne kérj előleget és soha ne feledkezz meg a klienseidről!
- Mindig is tisztában voltam vele, hogy a borravaló nem kötelező a vendég részéről. Soha nem vártam el és nem voltam dühös, ha nem kaptam.
Ami viszont kihoz a béketűrésből, az az, mikor egyesek lebeszélik a férjüket vagy a párjukat arról, hogy adjanak borravalót. “Megőrültél? Borravalót akarsz adni? Felejtsd el!” Ezek az előkelő vendégek láthatóan elfelejtik, hogy a pincér is ember és attól, hogy egyenruhát visel, még nem a dekoráció része. Mikor felmondtam a munkahelyemen, ezt közöltem is az egyik ilyen vendéggel. © Overheard / Ideer - Értékesítőnek lenni azt jelenti, hogy megkérdezed: “Melyik pólót választja: a klasszikus fazont vagy a túlméretest?”, majd azt a választ kapod: “A fehéret!”
Ilyenkor párszor belevered a fejed a billentyűzetbe, felteszel egy mosolyt, veszel egy mély lélegzetet, majd begépeled: “Nagyon jó választás! Lazább vagy klasszikusabb fazont szeretne?” A válasz: “Milyen pólóik vannak?” Imádom. © Overheard / Ideer - 15 éven át dolgoztam a szolgáltatóiparban. A legfőbb követelmény az őszinte mosoly és a barátságosság volt. Ez nálam már reflexszé vált. Egyszer egy szülinapot ünnepeltünk egy szaunában egy nagyobb társasággal. Utána a recepciónál álltunk, mikor bejött egy másik nagyobb társaság, csupa férfi. Reflexből rámosolyogtam mindegyikükre és üdvözöltem őket. Mindenki megdöbbent: a srácok, a barátaim…és még én is. © Overheard / Ideer
- A szolgáltatóiparban dolgozom. Nemrég egy 7-8 év körüli kislány szaladt oda hozzám és azt kérdezte: “Hova dobhatom a szemetet?”
Arra gondoltam, milyen jól nevelt kislány. Segíteni akartam neki, odanyújtottam a kezemet és azt mondtam: “Majd én kidobom neked.” Erre beleköpte a rágógumit a kezembe és azt mondta: “Köszi!” © Overheard / Ideer