Leskelődni a kukucskálón keresztül vagy turkálni a másik szemetében, hogy kiderítsék, mennyi pénze van, még csak a kezdete annak, amire egyes szomszédok képesek. Persze, vannak köztük csendes, kedves emberek is, akik készek segíteni, ha például beragadtál a liftbe. A következő összeállítás főszereplőinek mindkettőből kijutott.
- Mindig éneklek, mikor kijövök a lakásból. Nem vagyok énekes, csak szeretek énekelni. Az első emeleten lakom. Nemrég, mikor kijöttem a lakásból, hallottam egy szintetizátort. Mikor abbahagytam az éneklést, a zene is abbamaradt. Kiderült, hogy a szomszédomban lakó 15 éves fiú zenét szerez az általam dúdolt dallamokra. Azt mondta, öröm velem együtt dolgozni. Nemrég egy másik szomszéd is csatlakozott hozzánk, mégpedig egy hegedűvel. Most már saját zenekarom van. © Overheard / Ideer
- Kora reggel valaki csengetett. A kukucskálón keresztül láttam, hogy a szomszéd az. Nem igazán kedvelem, ezért nem nyitottam ajtót, csak mondom neki: “Hallgatom.” Ő pedig így válaszol: “Erősen ajánlom, hogy 30 másodpercen belül hagyd el a lakást.” Ott állok, értetlenül. Aztán a szomszéd hirtelen azt mondja: “Különben mindent elmondok a feleségednek.” Nos, a feleség valójában én vagyok. Kiderült, hogy tegnap nem ismert fel, mikor a férjemmel voltam, mert ki voltam öltözve és magassarkút viseltem. Azért jött, hogy megóvja a házasságomat. Kiderült, hogy igazából rendes nő. © natalie.vitte / Threads
- Az egyik szomszédom nagyon drágán árult egy antik komódot, amit senki sem akart megvenni. Csúnya volt, kopott, látni lehetett rajta, hogy már számtalanszor felújították. Nagyon nehéz volt, és senki sem akarta lecipelni a 8. emeletről, mert a liftbe nem fért be. Kitalált róla egy történetet, hogy a 18. századból való. Állítólag egy gazdag fickó hozta Párizsból, aki elvesztette a vagyonát, és a komódot a tűzből mentették ki. És a legjobb az egészben, hogy a komód gazdájának teljesül majd egy régi vágya! Rögtön sikerült eladnia. © Overheard / Ideer
- Ma életemben először összevesztem az egyik szomszédommal. Pár hónapja élek ebben a lakásban. Az épület régi, nyitott udvara van, nincs kerítés. Többször panaszkodott, amiért a párom az udvaron parkol. De ma betelt a pohár. A nő az udvaron sétálgatott és azt kiabálta, hogy ő az ingatlan tulajdonosa, és nekünk, bérlőknek egyáltalán nem szabadna itt parkolnunk. Mikor otthon voltunk, elzárta a mi kocsink előtt az utat a sajátjával, és azt mondta, nem fog odébb állni. Valahogy sikerült kijutnunk. Még ötször inzultált minket és kiabálta, hogy ő a tulaj. Ez nonszensz. Bérleti díjat fizetünk, így ugyanolyan jogaink vannak, mint a tulajdonosoknak. Az udvar pedig közös. © oo_lesyaa / Threads
- Két héten át az alattunk lévő lakásban teljes hangerőn üvöltött a tévé este 11-kor. A falak vékonyak, mindent hallani. Lementem, kopogtam, csöngettem, nem jött válasz. Egy idős pár lakik ott. Napközben nem lehet látni őket, nincsenek itthon, este pedig azért elérhetetlenek, mert bömböl a tévéjük. Aztán a feleségem véletlenül elcsípte a nőt a liftben. Elmondta neki, mi a problémánk, és elkísérte a lakásukhoz. Az idős hölgy nagyothalló lett, vett magának egy jó nagy fejhallgatót, hogy ne zavarja a szomszédokat. De nem dugta be a csatlakozóba. Leült tévézni a fejhallgatóval, és maximumra tekerte a hangerőt. Azt hitte, a szomszédok nem hallják. A feleségem nem vitázott, csak bedugta a fülhallgatót. Azóta csend van. © Kspksp / Pikabu
- Hétvége, délelőtt 10 óra. Kopogásra ébredtem, a szomszédom volt, egy 55 év körüli nő. Kérdeztem, mi a gond. Azt mondta, nem működik a kábeltévéje, és megkért, nézzem meg, nálunk rendben van-e. Ellenőriztem, nálunk működött. Mondtam neki, hogy szóljon a szolgáltatónak. Erre azt felelte. “Már szóltam. Azt mondták, kikapcsolták, mert nem fizettem. Csak azt gondoltam, hogy talán senkinél sem működik.” © Vihoohal / Pikabu
- Új lakásba költöztem. Az egyik szomszéd háromszor is pénzt kért kölcsön. Először a liftben kapott el, aztán kikereste a számomat a lépcsőházi csoportból. Azt írta: “Láttam a szemeteseit. Van pénze. Segítsen a szomszédján.” Kiderült, hogy övé az egész komplexum. Szerencsére a többi lakó figyelmeztetett. De normális dolog pénzt kérni olyasvalakitől, akit alig ismersz? © rustam777kzz / Threads
- A társasházban, ahol lakunk, van egy parkolóhelyünk. Mikor néhány napra elutazunk a városból, a szemfüles szomszédok odaküldik az ismerőseiket, hogy álljanak be a helyünkre anélkül, hogy szólnának nekünk. Ezt más szomszédoktól tudtuk meg. Mikor a társasházi chatben felhoztuk a témát, azt felelték: “Miért ennyire nagy ügy ez? Tényleg ennyire irigyek vagytok?” Persze, akkor nyugodtan költözzetek be a lakásunkba is. © klementinebb / Threads
- Egyszer volt egy szomszédom, aki felháborodott azon, hogy mikor hazajövök, felkapcsolom a folyosón a villanyt. Azt állította, hogy a kapcsoló nagyon hangos, és őt zavarja a lakásában. Azt mondta, ijedtében még össze is rezzen tőle. © Inna Frolova / Dzen
- Miután anya meghalt, a lakása közel egy évig zárva volt. Csak párszor mentem oda, hogy átválogassam a holmiját. De az emeleti szomszéd folyamatosan panaszt tett és rám hívta a rendőrséget is. Idézem: “Nagyon korán elkezdenek reggelit készíteni, és a sült étel illatára felébredek. Túl gyakran használják a mosógépet is, így nekem nem marad elég víz.” © Dogy Dogy / Dzen
- Tanzániában élek a barátommal. Februárban egy másik országba mentem dolgozni. Van egy kis üzlet a közelünkben, egy idős hölgy ott az eladó, akit Mama Tajjinak hívunk. Mikor visszatértem, azt mondta: “Mindannyiunknak hiányzott! Merre volt?” Mondtam, hogy el kellett mennem. A többi ember előtt azt mondta nekem: “Mindannyian láttuk, hogy a párja csak dolgozott és a felújítással foglalatoskodott. Nincs miért aggódnia, kedves!” Annyira cuki és vicces volt! © abidecem / Threads
- 3 évvel ezelőtt új lakásba költöztem. Ez alatt a 3 év alatt a felső szomszéd irigylésre méltó rendszerességgel fúrt. Értem én, hogy ez egy új épület és mindenki csinál valamit a lakásában, de 3 éven át? Egy másik szomszédnak van egy macskája, amelyik folyton az erkélyünkön van. Ez senkit nem zavar, a szüleimet sem. A szomszédoknak aztán lett egy teknősük is, az legalább nem tud felmászni az erkélyünkre. Egy másik szomszéd azzal csengetett be, hogy kidobta a barátja útlevelét az ablakon, és a mi erkélyünkre esett. Visszaadtam neki az útlevelet, de még mindig nem értem, hogy történhetett ez. © Muesli Aloud
- Egyik nap egy idős nő az első emeletről bekopogott hozzánk. Azt mondta, eldugítottuk a vízvezetéket, és most ömlik nála a víz. Kérdeztem tőle, nem tartja furcsának, hogy mi az 5. emeleten lakunk, ő meg az elsőn? Talán a második emeleti lakóhoz kellene bekopogtatnia. Azt felelte: “Már mindenkinél jártam, és mindenki azt mondta, nem ők dugították el.” Mondtam neki, hogy nagyszerű, én is ugyanezt tudom válaszolni! © Briefly about cinema / Dzen
- Ez kb. 20 évvel ezelőtt történt. Pénteken a feleségemmel elmentünk a hétvégi házunkba, és mikor vasárnap visszatértünk, egy cetli várt az ajtón: “Légyszi, kapcsoljátok ki a tévét!” A szomszédunk később azt mesélte: “Szombat reggel 6-kor a tévé elkezdett üvölteni kb. reggel 8-ig, majd elhallgatott. Lejöttem, kopogtam, de nem voltatok itthon. Vasárnap ugyanez történt.” Kiderült, hogy a tévénk elromlott, és reggel 6-8-ig folyamatosan szólt. © joke1976 / Pikabu
- Apám nyelvész volt és kínaiul tanult, így volt lehetőségem közelebbről megismerkedni a nyelvvel. Volt egy közös ellenségünk, egy szomszéd, aki a lakógyülésen folyamatosan panaszkodott ránk, ki nem állhattuk.
Az egyik lakógyűlésen apámmal kínaiul beszéltünk arról, hogy milyen bunkó ez a szomszéd. Feltételeztük, hogy nem ért minket, így bármit mondhatunk. De aztán kínaiul felelt nekünk: “Nem vagyok gonosz, csak esténként óriási zajt csapnak és megfájdul tőle a fejem!” Ki gondolta, hogy még a szomszédunk is beszél kínaiul? © Ward No. 6 / VK - A szomszédaim igazán különleges emberek. Folyamatos gondok vannak a lifttel, szinte naponta jön a szerelő, de sosem lesz jobb, ezért már mindenki feladta és elfogadta a helyzetet. Minden liftezés próba-szerencse. Ha igazán szerencsés vagy, feljutsz az emeletedre, de lehet, hogy útközben beragadsz és meg kell várnod a szerelőt. Nem tudom, hogyan került oda, de van a liftben egy kis kosárka, benne rágcsálnivalóval és mellette egy kiírás: “Azoknak, akik beragadnak.” Először nevettem ezen, de miután én is hosszú időre bent ragadtam, ez a kosárka mentett meg. © Ward No. 6 / VK







