Egy tanulmány szerint az emberek 53%-a tudott már meg újdonságot valamelyik családtagjáról annak halála után a gyerekkoráról, háborús élményeiről vagy utazási kalandjairól. Egy másik tanulmányban pedig kimutatták, hogy az emberek kétharmada élt már át erős negatív érzelmeket, például bánatot vagy haragot családi titkok felfedezése következtében. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy a családi kapcsolatok igen bonyolultak tudnak lenni, és előfordulhatnak olyan tényezők, melyek hatására teljesen átalakul a szeretteinkről alkotott képünk.
- A férjem hirtelen elhunyt, mikor a lányunk 6 éves volt. Egy évvel később megtaláltam a zárójelentéseit a pszichiátriáról, ahol depresszió miatt kezelték. Volt benne egy érdekes dolog: a terapeuta megjegyzésként leírta, hogy a férjem sosem nevezte nevén a lányunkat, csak úgy emlegette, hogy “a gyerek”.
Az is le volt írva, hogy a férjem bevallotta a terapeutának, hogy nem bánná, ha elválnék tőle és enyém lenne a teljes gyermekfelügyelet. Ennek már 10 éve. Sosem említettem ezt a lányomnak, és nem is fogom. © DayDreamerAllDay1 / Reddit - Mikor a nagyanyám meghalt, 3 ingatlant hagyott rám a végrendeletében, és apámat nevezte meg gondviselőnek, amíg el nem érem a nagykorúságot. Ezt évekkel a 18. születésnapom után tudtam meg, mert apám sosem mondta el nekem. Mikor a régi papírokat nézegettem, akkor találtam meg a nagyanyám végrendeletét, és akkor tudtam meg, hogy apám az egyik ingatlant már jóval korábban eladta, mintha csak az övé lett volna. Hitelkártyát is csináltatott az én nevemre, mikor még gyerek voltam, így már 18 éves korom előtt adósságom volt. © Ludwig_Von_Koopa1 / Reddit
- Anyám megpróbált engem odaadni a nagynénémnek, mikor kisbaba voltam, mert ő nem tervezett és nem akart engem. Ez egész életemben hatással volt arra, ahogyan bánt velem. © Ismeretlen szerző / Reddit
- A nagymamám mindig gonosz módon bánt a legidősebb lányával (anyám nővérével). Mindig megalázta és kritizálta. Emlékszem, gyerekkoromban azt hittem, ok nélkül bántja őt, és extrém módon kivételezik a másik gyerekével.
Aztán, mikor 20 éves lettem, megtudtam, hogy a nagynéném házasságon kívül fogant, még mielőtt a nagyanyám megismerte volna a nagyapámat. Azért volt vele annyira gonosz, mert arra a viszonyra emlékeztette.
Mikor megtudtam, hogy emiatt nem szerette a nagynénémet, egyáltalán nem tudtam már tisztelni őt. © uh_oh_hotdog / Reddit
- A nagybátyám arra gyanakodott, hogy a nagynéném megcsalja őt, ezért eljátszotta a saját halálát, és titokban hónapokon át megfigyelte, míg meg nem győződött a hűségéről. Akkor visszatért. © Nellie_blythe / Reddit
- Miután apám részéről mindkét nagyszülőm meghalt, apám megtudta, hogy van egy testvére. Mikor takarította a szülei házát, akkor találta meg a születési anyakönyvi kivonatot. Némi kutatás után megtudta, hogy a testvére mentálisan súlyosan sérült.
Úgy látszik, a nagyszüleim nem voltak felkészülve egy ilyen speciális igényű gyerek nevelésére. Sajnos már nem lehet őket megkérdezni erről. Apám 46 éves volt, mikor megtudta, hogy van egy testvére. © and_of_four / Reddit - Rájöttem, hogy a barátnőm sosem kedvelt igazán. A többiekkel együtt nevetett rajtam, bármit meséltem neki. A gyerekeink néhány hónap különbséggel születtek. Jobban összetörte a szívem, mint bármelyik férfi. © Ok_Priority_1120 / Reddit
- Megtudtam, hogy van egy nővérem, akit örökbe adtak a születésekor, jóval a másik nővérem és az én születésem előtt. Anya pár éve rátalált, de én még nem találkoztam vele. Annyit tudok, hogy jó élete van. © Whatamidoing82648 / Reddit
- Én vagyok a legfiatalabb. A nővérem apjának a temetésén tudtam meg, hogy anyám megcsalta az apját az én apámmal, így lettem én. Ez a felfedezés árnyékot vet az egész családomra. © Bo***ncrumbss / Reddit
- Megtudtam, hogy anyám igazából tartani akarta velem a kapcsolatot, de apám teljes felügyeletet szerzett, mikor 2 éves voltam, mert anyám bunkó férje nem akarta, hogy velük legyek. Nekem mindig azt mondták, hogy anyám nem akart engem. A mai napig alig ismerem fel az utcán. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Megtudtam, hogy a szüleimnek már volt egy kisbabájuk az én születésem előtt. Néhány hónaposan halt meg. Ők sosem mondták el nekem, másokat hallottam beszélgetni róla. © scarlet0709 / Reddit
- A barátom egy internetes csaló volt. Ez még az internet kezdeti időszakában történt. Összebarátkoztam valakivel a közösségi médiában, és bemutattam neki néhány valódi barátomat. Nagyon szoros, összetartó kis csapat volt ez. Postán ajándékokat küldtünk egymásnak, és néhány évig telefonon tartottuk a kapcsolatot.
Aztán egyik nap a barátok közül az egyik mindent törölt. Aggódtunk és folyamatosan próbáltuk hívni. Kiderült, hogy az illető, akit a barátunknak tartottunk, nem is volt valóságos. Létezett az ember, de csak egy internetező volt.
A szobatársa döntött úgy, hogy átveszi az irányítást és internetes játszadozásba kezd. Talán unalmas volt az élete, talán valami problémája volt, ki tudja. Mindegyikünkkel összebarátkozott, de aztán úgy látszik, bűntudata lett. Véletlenül éppen akkor kapták el, mert lenyúlta az illető hitelkártyáját. © SilentSeren1ty / Reddit
- Egy jó barátom, akit több mint 20 éve ismertem, 2021-ben meghalt. A temetésén láttam egy csomó gyereket, akiket nem ismertem. Megkérdeztem, kik ők, és azt mondták, hogy az ő gyerekei. Nekem azt mondta, hogy nincs gyereke, erre kiderült, hogy 10 is van. © CascadeJ1980 / Reddit
- Gyerekkoromban rendszeresen voltak olyan telefonhívásaink, mikor Mary Ellent kérték a telefonhoz. Nálunk nem lakott ilyen nevű ember. Mondtuk, hogy talán rossz számot tárcsázott, és hogy ne telefonáljon többet. Egyszer a nővérem azt mondta: “Anya, ez biztos a szeretőd és ez a titkos jelszavatok.” Csak viccből mondta, de kiderült, hogy igaza volt. A szüleink kb. egy évre rá elváltak. 15 év telt el, még mindig ő a nevelőapám. © sandwichnerd / Reddit
- Rájöttem, hogy a feleségem, akit 3 hónappal korábban vettem el azért, hogy megkapja az állampolgárságot, megcsalt az esküvői tanúmmal. 3 évig voltak együtt, lett egy gyerekük, aztán különváltak. Én boldogan élek a csodás barátnőmmel. © Yeen_North / Reddit
- 9. osztályban tanulmányi kiránduláson voltam az osztállyal, és láttam elmenni arrafelé apám autóját. Ő nem látott engem, de én láttam őt és mellette egy nőt, akit felismertem a munkahelyéről. Hétköznap volt, nap közepe, messze az irodától. Kb. 5-6 évvel később a szüleim elváltak, egy évvel később pedig összeköltözött azzal a nővel. Egész idő alatt viszonyuk volt, és senki sem tudja, hogy én ezt tudom. © lzy_qa_guy / Reddit