Azt mondják, a türelem az egyik legfőbb erény. A családi élet pedig nem más, mint ennek az erénynek a folyamatos próbatétele. A másik mindennapos szokásai és furcsaságai néha az idegeinkre mehetnek, de ezektől lesz egyedi minden család. Ezen lehetetlen változtatni, így nem tehetsz mást, mint megnyugszol és előveszed a humorérzékedet.
1. “Tegnap a feleségem kölcsönkapta az autómat.”

2. “A férjem szerint ez a csirke tökéletesen át van sülve.”

3. “A feleségem szerint ez teljesen normális.”

4. “A férjem ezt hagyta a telefonom fotógalériájában.”

5. “A férjem így hordja a zoknit, mikor pihen.”

6. “Kipróbáltam a feleségem LED-maszkját. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg működik, ráadásul nevetségesen nézek ki benne.”

7. “A feleségem így tisztítja a fa padlót.”

8. “A férjem először készített hamburgert. Közben 4-szer kapcsolt be a tűzjelző.”

9. “A feleségem burritója csak fél kiló újrasütött babból áll.”

10. “Megkérdeztem a feleségemtől, hol van a mérőszalag. Azt mondta, a fiókban.”

11. “A feleségem 30 fokra állította a klímát otthon.”

12. “Medvecukros torta, amit 3 évvel ezelőtt készítettem a férjemnek, és azóta is ezt hallgatom.”

13. “A férjem így teszi fel a WC-papír-gurigát.”

14. “A férjem tipikus ebédje: 8 hotdog.”

15. “A feleségem elment bevásárolni, és egy óra múlva 188 darab jalapeno paprikával tért vissza.”

16. “A feleségem szétturkálja az egész fagyit, hogy kiszedje belőle az összes karamellát és mogyoróvajas részt.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.