Sokan aggódnak az öregedés miatt, de egyesek számára ez nem várt előnyökkel jár, magabiztosságot, bölcsességet és önelfogadást hoz magával. A következő, inspiráló fotók megmutatják, hogy az élet későbbi szakaszait is ünnepelhetjük, hiszen feltárulnak előttünk új lehetőségek, és a teljesség más szintjét élhetjük meg.
1. “21 évesen és 31 évesen.”

2. “Megismerkedtem a hajvasalóval.”

3. “Az első képet a telefonomban, egy videóban találtam sok-sok évvel ezelőttről.”

4. “A régi fotókon alig ismerem fel magam.”

5. “24 évesen és 32 évesen.”

6. “Már nem festem narancssárgára a hajam, és nem viselek színes kontaktlencséket, meg a szemöldökmet sem szedem ki annyira.”

7. “Több éve dolgozom magamon.”

8. “Korábban félénk, befelé forduló lány voltam. Még mindig befelé forduló vagyok, de már nagyon jól titkolom.”

9. “Teljesen más embernek érzem magam.”

10. “18 évesen és 25 évesen.”

11. “Mindent összevetve a 30-as éveim jobbak, mint a 20-as éveim voltak.”

12. “35 évesen és 43 évesen.”

13. “30 éven át össze voltam törve. 10 éve építem újjá magam. Nem is olyan rossz!”

14. “Heti 6 napot edzettem, és a felét ettem a megszokott adagjaimnak.”

15. “18 évesen és 28 évesen.”

16. “30 évesen és 45 évesen.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.