Ki mondta, hogy varázslat csakis a mesekönyvekben létezhet? Néha az életünkben is megjelenik, mégpedig a legváratlanabb módokon – egy kedves szó, egy önzetlen tett vagy egy idegen által nyújtott segítő kéz formájában. Ezek a hősök nem viselnek köpenyt, valódi, hétköznapi emberek, akik azért tesznek jót, mert megtehetik. Felejthetetlen pillanatokról olvashatsz, mikor a kedvesség egy átlagosnak induló napot igazán különlegessé varázsolt.
- Egy liftben voltam teljes harci díszben az esküvőm előtt néhány órával. Egy srác lépett be a liftbe, rám nézett, és azt mondta: “Te vagy a vőlegény?” Mondtam, hogy igen. Erre azt mondta: “Nyugodtnak látszol, eszerint helyesen cselekszel.” Pontosan ez volt az, amit hallanom kellett, mielőtt belevágok életem legfontosabb napjába. Köszi, liftes srác! © TaliasMithevallir / Reddit
- Anyának Alzheimer-kórja van. A fogorvosnál vártunk, hogy fizethessünk. Ekkor anya meghallotta, hogy egy nő nem tudja kiegyenlíteni a számláját. Anya azt kérdezte tőlem: “Nekem van pénzem?” Mondtam neki, hogy van. Erre azt mondta: “Oké, akkor szeretnék neki egy okot venni arra, hogy mosolyogjon.” Azt hittem, csak meg van zavarodva, mert az Alzheimer miatt időnként fura dolgokat mond. De a recepcióst nézte, mintha egy jelre várna. Úgy tűnt, a recepciós megértette a szándékát. “Nem tudja kifizetni a kezelést – mondta kedvesen. – 330 dollár.” Anyám tiszta tekintettel bólogatott. “Az nem túl sok egy mosolyért” – suttogta. Átadtam neki a bankkártyát, ő pedig aláírta a számlát remegő, de határozott kézzel. A nő a mosdóban volt, közben mi eljöttünk. Odakint egy szellő simította meg anyám haját, nevetett, úgy nevetett, ahogyan régen. “Most valami jót tettem?” – kérdezte. “Most csodálatos dolgot tettél” – mondtam neki. A nap további részében úgy őrizte ezt a pillanatot, mint egy emléket, amit sosem akar elveszteni.
- Múlt héten elvittem a 4 hónapos fiamat nyaralni Kaliforniába. 3 járat odafelé és visszafelé is. A babahordozóba tettem, velem volt a pelenkázó táska, az én holmijaim és a pénztárcám. 2 táska mindkét kezemben, előttük a baba. Az egyik reptéren voltunk, átszállásra vártunk, a mozgólépcsőre akartam fellépni, mikor valaki azt mondta: “Állj!” Megfordultam, ott állt egy 50 év körüli nő, nagyon aggodalmas volt a tekintete. Mondta, hogy kikötődött a cipőfűzőm, nem akarja, hogy beakadjon a mozgólépcsőbe és elessek a babával a kezemben. Rögtön letettem a táskákat, és próbáltam valahogy megkötni a cipőfűzőmet, mikor lehajolt, és gyorsan megkötötte nekem. Kis dolog, spontán dolog. De az, hogy látta, ahogy küszködöm a fiammal és a csomagokkal, és megtett egy olyan dolgot, hogy lehajolt, hogy bekösse egy anyuka cipőfűzőjét, ezt sosem fogom elfelejteni. © GrumpyGills / Reddit
- A macskám, Max egyik este kiszökött a házból, de ezt csak másnap reggel vettem észre. Szörnyű reggel volt, bűntudatom volt és aggódtam is. Aznap este 7 körül kopogtak az ajtón. Egy férfi állt ott, és azt kérdezte, eltűnt-e a macskám. Kiderült, hogy megtalálta Maxet, miután megsérült. Munkába menet látta meg, hogy ott fekszik az úton, megállt, és megnézte, tehet-e érte valamit.
Villanyszerelő volt, egész nap házról házra járt, egész nap vele volt a macskám. Melegen tartotta, megitatta, még a szendvicséből is adott neki. Kérdeztem, honnan tudta, hogy az én macskám. Kiderült, hogy arrafelé, ahol rátalált, az összes házba bekopogtatott. Azt mondta, szereti a macskákat, és szeretné, ha ilyen esetben ezt érte is megtenné valaki. Én visszakaptam a macskámat, ő hazament a sajátjához. Az egész kb. 5 percig tartott, még a nevét sem tudom. A macskám teljesen felépült, most, 8 évvel később is itt alszik mellettem, miközben ezt írom. Bárcsak tudnám, ki volt ez a férfi, hogy kellőképpen meg tudjam neki köszönni, mert elfelejteni sosem fogom. © ArobaticAsparagus6 / Reddit - Kb. 15 éves voltam, egy lépcsőn sírtam, mert kitört rajtam a szorongásos roham. Egy idő után egy 20 év körüli lány odajött hozzám, és megkérdezte, mi a baj. Beletelt egy kis időbe, de megnyíltam neki, átölelte a vállamat és letörölgette a könnyeimiet. Mosolyogtam, mikor elváltunk egymástól, és ő azt mondta, minden rendbe fog jönni. Szkeptikus voltam, de akárhányszor szomorúnak éreztem magam, mindig eszembe jutott a beszélgetésünk. Tényleg úgy hiszem, hogy megmentett engem. Leah, köszönöm! Sosem foglak elfelejteni! © jeff_the_nurse / Reddit
- 16 éves voltam, a családdal New Yorkba mentünk, nagyon meleg időt jósoltak. Nem gyakran repülök, és nem tudtam, hogy melegen kellene öltöznöm, főleg egy hosszú repüléshez. Rövidnadrág és póló volt rajtam, a pulóvert elfelejtettem kivenni a táskámból. Éjszakai járat volt, megfagytam és próbáltam aludni. A légiutas-kísérők sosem jártak arra, és nem tudtam, hogy kérhetnék tőlük takarót. A családtól távolabb, egy idős, külföldi pár mellett ültem, és mindenáron próbáltam elaludni, hogy ne érezzem, hogy megfagyok. Néhány óra múlva felébredtem, és észrevettem, hogy már nem fázom annyira. Felültem, és láttam, hogy egy kézzel kötött sál van a vállamon. A mellettem ülő nő látta a meglepődött tekintetemet, és azt mondta tört angollal: “Remegtél álmodban, nekem meg van ilyenem” – és a sálra mutatott. Megköszöntem neki, mire azt mondta: “Aludj, ő is alszik” – a férjére mutatott, aki akkor kezdett ébredezni. Az út hátralévő részében aludtam, és még vagy milliószor megköszöntem, amíg leszálltunk a gépről. Milyen kedves nő! © scratpac4774 / Reddit
- A családommal Montanaban egy hóviharban rekedtünk. Egy fickó felvett minket, és elvitt a közeli hotelbe, egy kisvárosba. A tulaj máris adott nekünk szobát. A helyi üzlet tulajdonosa elment az autónkért, és elvitte a műhelyébe. Hoztak nekünk enni, rendeltek új radiátort, és beüzemelték, az egész 3 napig tartott. Pénzt nem voltak hajlandóak elfogadni. A szálloda, az étterem ételt szállított nekünk, és semmit nem fogadtak el cserébe. Piszkosul szegények voltunk akkoriban, az autónk egy ócskavas volt. Ez volt a legkedvesebb dolog, amiben valaha részem volt. © D***nae/ Reddit
- Nagyon nehezen boldogultam az új állásomban, pincérnőként dolgoztam. Az egyik műszakban senki sem tudatta velem, hogy megváltoztatták az asztalok számozását, így fogalmam sem volt az új ültetési rendről. Az ételeket rossz asztalokhoz vittem ki. A főnököm egyszer csak megjelent, kikapta a tányérokat a kezemből, és rám üvöltött, hogy menjek vissza a konyhába, hátha ott hasznomat veszik.
Ideges voltam, megalázva éreztem magam, mert az egész a zsúfolt étterem közepén történt. Ezt látva egy idős nő felállt, odament a főnökömhöz, és elmondta neki, hogy milyen vacakul végzi a munkáját. Aztán odafordult hozzám, és megdicsért, hogy jól végzem a munkámat, majd megölelt, mint egy nagymama. Sírva fakadtam. © Curious-Resource-962 / Reddit - Az első feleségem elhagyott minket, mikor a fiam még csecsemő volt. Nehéz volt, de túléltem. Egyik este pár barátommal vacsoráztam. Pelenkát kellett cserélnem a fiamon, de a férfi mosdóban nem volt pelenkázóasztal. Megkérdeztem egy nőt, aki éppen jött ki a női mosdóból, hogy van-e bent valaki. Mondta, hogy nincs, bemehetek. Miközben próbáltam kicsomagolni a pelenkázótáskát, odajött, és mondta, hogy segít nekem. Mondtam, hogy meg tudom oldani, de átölelt és ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálja. Úgy tűnik, eléggé össze voltam omolva, ő pedig észrevette ezt. Egy percig sírtam, miközben egy vadidegen pelenkázta a fiamat. Nagyon megköszöntem neki, és visszamentem a barátaimhoz, némileg kevesebb súllyal a vállamon. Fogalmam sincs, ki volt az a nő, de számomra egy igazi angyal volt aznap este. © PrintError / Reddit
- Sok évvel ezelőtt, az első házasságom alatt nagyon kevés pénzünk volt, hónapról hónapra éltünk. A feleségem az első gyerekünkkel volt terhes, én részmunkaidőben dolgoztam. Néhány nappal fizetés előtt elmentem a boltba, hogy megvegyem a legszükségesebb dolgokat. Kenyeret és mosogatószert. Gondoltam, vehetnék egy üveg majonézt is. Összesen kb. 10 dollár értékben vásároltam. A kasszánál lehúztam a kártyámat, reméltem, hogy lesz rajta elég pénz. A pénztáros viszont azt mondta: “Elutasítva. Próbálja újra.” Megkérdeztem, visszatehetnék-e valamit, közben mögöttem egyre nagyobb lett a sor. Aztán újból fizetni próbáltam, megint azt mondta: “Elutasítva.” Aztán újból fizetni próbáltam és nagyon szégyelltem magam. Mikor már csak a kenyér maradt, azt ki tudtam fizetni. Fogtam a kenyeret, és szégyenkezve mentem az autóm felé, legszívesebben eltűntem volna onnan, annyira megalázó volt. Kenyérkeresőként gyakorlatilag megbuktam. Már majdnem az autóhoz értem, mikor utánam kiabált egy kislány, aki a kasszánál az anyukájával mögöttem állt a sorban. “Bácsi! Bácsi!” Megfordultam, ő pedig átadott egy táskát. Azok a dolgok voltak benne, amiket a kasszánál vissza kellett tennem. “Ezt önnek vettük.” Megdöbbentem, meglepődtem, szégyenkeztem is, motyogtam egy köszönömöt és beszálltam az autóba. A fejemet a kormányra hajtottam és zokogtam, mint egy kisgyerek. Szégyen, hála, az egész helyzet abszurditása egyszerre volt bennem, miközben csalódott voltam magamban, hogy nem vagyok képes gondoskodni magunkról. Ennek már 25 éve, de az emlék még mindig élénken él bennem. Még mindig hálás vagyok annak a kislánynak és az anyukájának, és még mindig sírva fakadok, mikor arra gondolok, hogy egy apró cselekedet mennyit jelenthet egy segítségre szoruló embernek. Azóta én is mindig segítek másoknak, amikor csak megtehetem. © akambe / Reddit
- A sürgősségiről autóztam haza a fiammal az éjszaka közepén Texasban, San Antonioban, mikor defektet kaptunk. Lehúzódtam, de minden nagyon csendes és sötét volt. Akkoriban nem tudtam kereket cserélni, és még mobiltelefon sem létezett. Nem volt más választásom, elkezdtem gyalogolni, cipeltem a már elég nagy gyerekemet, aki a gyógyszerektől kába volt. Talán 30 métert mehettem, mikor megállt mellettünk egy nagy teherautó. A sofőr mondta, hogy szálljunk be és melegedjünk meg (tél volt, és nem voltunk felkészülve arra, hogy éjszaka ennyire hideg lesz), ő közben kicseréli a kereket. Talán túlzottan hiszékeny voltam, ugyanakkor el is voltam keseredve, hiszen tudtam, hogy sokat kell gyalogolnom egy nagyon hideg éjszakán, kezemben a beteg fiammal. Szerencsére jó ember volt, gyorsan kicserélte a kereket. Mikor próbáltam megköszönni neki, csak annyit mondott, reméli, hogy ugyanezt megtenné valaki az ő anyukájáért vagy húgáért is. © weezeebee / Reddit
- 15 évesen teherbe estem, hozzászoktam, hogy elítélnek. Egyik nap egy idősebb nő a kezembe nyomott 20 dollárt, és azt mondta: “Tessék, drágám. A pelenka sokba kerül.” Később, ottthon a bankjegybe tekerve találtam egy cetlit: “Erősebb vagy, mint hiszed.” Évekkel később a cetli hátulján, elmosódott írással megláttam a saját nevemet. Soha nem találkoztam korábban azzal a nővel. Egyszer említettem anyámnak a történetet, aki csak hallgatott. Majd elmosolyodott, és azt mondta: “A szomszéd volt, akinek egyszer segítettem, mikor senki más nem tette. Úgy látszik, emlékezett rá.”
- December volt, elvittem az unokahúgomat és az unokaöcsémet moziba, hogy megnézzük a Coco-t. Vártuk, hogy elkezdődjön a film, mikor egy mellettünk ülő nő kiment, valószínűleg a mosdóba vagy rágcsálnivalót venni. Úgy jött vissza, hogy mindhármunknak hozott popcornt és üdítőt, minden ok nélkül. Nagyon hálás voltam, ilyet senki nem tett korábban értem. Csak annyit mondott: “Boldog karácsonyt!” Bárcsak jobban meg tudtam volna köszönni neki. © rdiaz2013 / Reddit
- Főiskolán súlyosan depressziós voltam, takarítóként dolgoztam egy szállodában egész nyári szünetben. Kiderült, hogy fizikailag igen megterhelő munka ez. A munkával töltött hónapok nagy részében egyedül voltam, volt időm foglalkozni a sötét érzelmeimmel.
Egyik nap, mikor végeztem az egyik szobával, a hőségtől izzadt voltam, piszkos és teljesen kimerült. Miközen tettem bele a szemetet a kis kocsimba, 2 gyönyörű férfi (ragyogó szemek, szép ruhák, sötét, sima bőr, lenyűgöző, széles mosoly) jött ki az egyik szobából. Megálltak mellettem, és énekeltek nekem egy csodás acapella dalt. Ahogy a tiszta hangjuk visszhangzott a folyosón, az szinte természetfeletti volt. Kiderült, hogy énekesek, és épp a fellépésükre indultak. Sosem fogom ezt elfelejteni. Ez kb. 12 évvel ezelőtt volt, de még mindig emlékszem az érzésre, hogy milyen, mikor valaki tudja, hogy egy kis kedvesség mennyit jelenthet valaki másnak. © Manic_Sloth / Reddit - Imádtam a nagyanyám antik cukortartóját és tejkiöntőjét, amik készletben voltak. Mikor férjhez mentem, magamnak is akartam egy ilyet, de a nagyanyám még használta a sajátját. Elkezdtem hasonló készletet keresni. Akkoriban ez a készlet nem lehetett túl népszerű vagy nem maradt fenn sok, mert nagyon nehezen találtam.
Végül kitettem egy posztot a fórumra, hogy mit keresek. Mivel még képet sem tudtam róla mutatni, egy nő küldött egy fotót, hogy neki ilyenje van. Kérdeztem, eladná-e. Azt mondta, meggondolja, küldjem el neki a címemet, én meg kértem, hogy küldjön egy linket, hogy kifizethessem.
Nem érkezett erre válasz. Néhány héttel később azonban postán megkaptam a készletet. Egy kedves levél volt hozzá mellékelve, amiben sok szerencsét kívánt a friss házasságomhoz és az új otthonomhoz, és azt írta, reméli, örömet okoz majd az, amit küldött nekem. Ez a vadidegen küldött nekem egy ajándékot. 13 évvel később még mindig ezt a készletet használom, és nagyon boldog vagyok vele! © WifeofTech / Reddit - Mikor elsős voltam középiskolában, eléggé kirekesztett voltam. A régi barátaim mind elpártoltak tőlem és népszerűbb barátot választottak. Szerintük túl fura vagy csúnya voltam, ezért magányos farkas lettem. A tesi órák is szörnyűek voltak, nem voltam formában, nem voltam sportos, sokat csúfolódtak velem.
Egyik nap, bemelegítés közben éppen futottam, mikor az egyik nagyon népszerű, sportoló lány odajött hozzám, és elmondta, hogy tetszik neki a pólóm. A barátnői furán néztek ránk. Ezután ráírtam Instagramon, hogy elmondjam neki, mennyit jelentett, amit tett. Azóta is barátnők vagyunk. Tudom, hogy nem nagy dolog, de nekem akkor sokat jelentett. Sosem fogom elfelejteni, mert megtanította, hogy egy apró kedvesség milyen nagy hatással tud lenni másvalaki életére. © riskykreme / Reddit