A bolygó, amin élünk, nagyon különös hely. Furcsább, mint azt hinnénk. A Föld tele van rejtélyekkel és hihetetlen jelenségekkel, amik arra késztetnek bennünket, hogy higgyünk az anyatermészet varázserejében. Néha gyönyörűek, néha hátborzongatóak, de mindenképpen tátva marad a szád a következő képek láttán.

17. A rejtélyes szivárgás Kínában 2013-ban

Éjszaka volt Kínában, 2013-ban, mikor hirtelen valami bűzös, furcsa anyag kezdett szivárogni az út közepéből. Egy kis idő után ez a szivárgó hab elkezdett visszaszívódni a kb. 1 cm széles repedésbe. Sok elképzelés született azzal kapcsolatban, hogy mi lehetett ez, de pontosan megállapítani nem sikerült. A kormány hivatalos közleményben azt állította, hogy a folyadék a közeli metróépítés helyszínéről szivárgott, de sokan nem hiszik, hogy ez volna az igazság.

16. A Szahara szeme

A Richat-képződmény néven is ismert jelenség úgy néz ki, mint egy hatalmas szem, innen ered a neve is: A Szahara szeme. A 40 km átmérőjű, erodált, körkörös képződményt először aszteroida becsapódás helyszínének vélték. A tanulmányozása után azonban a geológusok arra jutottak, hogy ez egy nagyon szimmetrikus, mélyen erodált geológiai képződmény. A kupola közepén 3 km átmérőjű megabreccsa kőzettest található.

15. Fekete hasadék a White Rim útvonalon

Az amerikai Canyonlands Nemzeti Parkban található Fekete hasadék egy természeti látnivaló. Úgy tartják, hogy a White Rim útvonalat régen cowboyok és bányászok használták, hogy eljussanak a kanyon alsóbb részeihez. 1918-ban alakították ki rajta az útvonalat a szarvasmarha tartó farmerek, majd az 1950-es években az uránbányászok szélesítették ki. A hasadék egy természetes képződmény és nagyon sok turistát vonz.
Az ösvény ma az egyik legizgalmasabb túraútvonal a kirándulók számára. Ha te is eljutsz oda, visszafelé tartva a túráról ne felejtsd el megnézni az alacsony sziklákat a jobb oldalon. Két nagy lyukkal a tetején van egy nagy alkóv, kb. 180 m-re az ösvénytől. Azt mondják, előtte a kovakő pattintás során szétszóródott kőmaradványok láthatók. Ezek a kőzúzalékok természetes módon nem fordulnak elő, ezért feltételezik, hogy az őskorban élt emberek szerszámainak darabjai voltak.

14. Foszforeszkáló ragyogás

Ez a tengerpart lenyűgözően világít! A foszforeszkáló jelenséget Hong Kongban állítólag mezőgazdasági szennyezés hozta létre, ami végzetes lehet a tengeri élővilág és a helyi halászok számára is. Annyi biztos, hogy látványnak gyönyörű, de jobb, ha inkább figyelmeztető jelnek vesszük a feltűnését.

13. Szivárvány hegyek Kínában

Ha gondolkodtál valaha azon, vajon mi inspirálja az embereket festmények készítésére, a kínai Szivárvány hegyeket látnod kell! A Zhangye Danxia Geológiai Parkban találhatók a természetnek ezek a valóban ámulatba ejtő alkotásai. 2009 óta a világörökségek közé tartoznak. Színüket állítólag ásványi anyagok, vas-oxid és más összetevők adják.

12. A görbe erdő

Első pillantásra mintha a Harry Potter filmekből vagy egy tündérmeséből kerültek volna ide ezek a fák. 1930-ban ültették őket, kb. 400 fenyő van itt, melyek észak felé hajlanak. Még mindig titok, hogy mi okozta ezt. Úgy sejtik, emberi kéz beavatkozása miatt hajoltak meg, de ennek okát soha nem fogjuk megtudni.

11. Véres vízesés

Mintha valami rettenetes dolog történt volna az Antarktiszon. 1911-ben az ausztrál geológus, Griffith Taylor fedezte fel a Véres vízesést, ahol a sós tengervizet a vas-oxid festi vörösre. A folyamatot mindannyian jól ismerjük: a vas oxigénnel érintkezve vörösre változik. A rikító éles színt először a vörös algának tulajdonították, később jöttek rá, hogy a vas-oxid okozza.

10. Ijen vulkán

A kék itt egyáltalán nem a hideget jelzi. Az Ijen vulkán kék színű lávájáról vált híressé, ami a természet egyik újabb csodája. Indonéziában, Kelet-Jáván található a vulkánok egy csoportja, melyeknél a láva kék színét a nagyon magas hőmérsékleten, 360 fok felett égő kénes gázok adják. Amikor ezek a gázok a levegőben lévő oxigénnel érintkeznek, kék színűek lesznek. Itt található a világ legnagyobb kénsavas krátertava is, amit a kék láva alakított ki. Éjjel tündököl a legszebben.

9. Pyura chilensis: az élő szikla

A Pyura chilensis, ahogy Chilében hívják, a szemnek furcsa, de az ízlelőbimbóknak annál kellemesebb élményt nyújt. Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért eszik bárki is sziklát, jobb ha tudod, ez valójában nem egy szikla. Ez egy tengeri szivacshoz hasonló élőlény, de nincs agya, és nincsenek érzékszervei sem. Születésekor hímnemű, de nőnemű szerveket fejleszt ki, így magában is képes a szaporodásra. Vére vanádium nevű anyagot tartalmaz, Chilében és Peruban is finom csemegének számít.

8. A víz alatti vízesés

Mauritius festői szépségét még tovább fokozza a víz alatti vízesés, ami ellentmond minden fizikai törvényszerűségnek. Hogyan tud egy vízesés a víz alatt zubogni? A titok nyitja az illúzió. A “vízesést” valójában nem víz, hanem homok alkotja, amit az óceáni áramlatok sodornak lefelé a fennsíkról. Ettől függetlenül káprázatosan néz ki.

7. Vulkánkitörés villámokkal Chilében

Aki ezt élőben látta, megtapasztalhatta, milyen lehet az apokalipszis. Valóban rémisztő látvány volt, hiszen a vulkánkitörést villámok kísérték. Ennek a csodálatos jelenségnek az oka, hogy a magmával felemelkedő hamu részecskék a súrlódás következtében elektromosan feltöltődnek. A villámok általában a hamu felhő alsó részén figyelhetők meg. A villámcsapásokkal kísért vulkánkitörés nagy rémületet okozott. A kormány időben megkezdte az evakuálást.

6. Jéglyuk az Antarktiszon

A rejtélyes lyuk az Antarktiszon 2017 októberében bukkant felszínre, nagy döbbenetet váltva ki még a tudósokból is. A lyuk hatalmas – közel 80.000 km2-es –, mérését egy olyan eszközzel oldották meg, ami képes a jég alatti működésre. A jelenség neve polynya, ami egy jéggel határolt nyílt vízfelület.

5. Hófánk vagy hókerék

Néha nagy fánknak vagy hatalmas hókeréknek tűnik ez a jelenség, mintha a természet játszani szeretne velünk. Ez a ritka meteorológiai jelenség henger alakú és középen üreges. Ennek oka, hogy a középső rétegek alakulnak ki először, így ezek a törékenyebbek, gyengébbek. A szél és a fának való ütközések is könnyedén kidöntik őket a henger belsejéből. Ettől néz ki úgy, mint egy fánk, ami lehet teniszlabda vagy autó méretű is.

4. Vörös eső Keralában

2001-ben a dél-indiai Kerala állam lakói ámulatba estek. Vörös eső zuhogott az égből, és mindenki ruháját rózsaszínre festette. Először azt hitték, meteor okozta, de későbbi vizsgálatok szerint a vörös esőt a Trentepohlia nemzetségbe tartozó zöld algák levegőben lévő spórái okozták. A jelenség később újra feltűnt Srí Lankán és Indiában 2012-ben.

3. Titokzatos hangok Taosban

Kísértetiesen hangzik, de sokan megerősítették, hogy különleges hangokat hallanak az Új-Mexikói Taosban. Egyesek hallják, mások viszont nem. Akik hallják, állítják, hogy éjjel-nappal hallható a furcsa zümmögés, de senki sem tudja, honnan ered. Először az 1990-es években észlelték, azóta is sok pszichológiai és tudományos magyarázat született rá, de egyik sem volt 100%-ban meggyőző.

2. Fehér szivárvány vagy ködív

Népszerű nevén fehér szivárványnak nevezik, de valójában ez egy ködív, amit nagyon apró – 0,05 mm-nél is kisebb – vízcseppek alkotnak. Ennek a szépségnek sok halvány gyűrűje van, amit a diffrakció okoz, és nagyon népszerű a tengerészek körében, akik tengeri kutyának hívják őket.

1. Sivatagi rózsa

Sting nem tévedett, mikor a sivatagi rózsáról énekelt, merthogy valóban létezik. Gipsz- vagy baritkristályok alkotják, amik rengeteg homokszemet rejtenek magukban. Egy ilyen sivatagi rózsa általában 1,3-10 cm átmérőjű. A legnagyobb, amit találtak, 99 cm átmérőjű volt, és több mint 454 kg-ot nyomott.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

3 hozzászólás

  1. Az Antarktiszon a 80.000 km2-es (csaknem Magyarorország méretű) lyuk biztosan tévedés, ha a lyuk az, ami a képen látható. 80.000 m2 már elképzelhető.

  2. Nem tudom mekkora a jéglyuk a valóságban, de nem hinném, hogy 80.000 km2. Magyarország területe 93.000 km2. Talán inkább m2.

  3. A 80000 m2 is soknak tűnik mert akkor az átmérő 25477m azaz több mint 25km és ez szemmel láthatóan nincs akkora szerintem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét