Ha láttad már az Eurotúra című filmet, talán felmerült benned, hogy te is így fogsz utazni. Nem vagy ezzel egyedül! Sokan álmodoznak vad kalandokkal teli, spontán utazásról. De maradjunk a tényeknél: nem biztos, hogy egy valódi utazást a legjobb egy film alapján megtervezni.

De utazni még akkor is megéri, ha nem minden alakul a tervek szerint, ha kiszámíthatatlan dolgokkal találjuk magunkat szembe, ha kész káosz lesz az egészből. A következő vélemények olyan emberektől származnak, akik ezt első kézből tapasztalták.

  • Imádom, amikor váratlan dolgok történnek nyilvános helyen, amiken idegenek nevetnek, és olyan pillantásokat váltanak, hogy “Láttad ezt?” És még inkább, amikor ez akkor történik, amikor olyan helyen utazol, ahol nem beszélik az anyanyelvedet. Ilyenkor úgy érzed, hogy “részt veszel”, nem pedig csak megfigyelsz.
    Pozsony; a barátommal sorban állunk fagylaltért, és meghalljuk (vagyis ő hallja; én nem beszélek szlovákul), hogy egy gyereknek ingyen gombócot kínálnak, ha tölcsér nélkül is elfogadja. A sor röhögésben tört ki, ahogy ez a huncut 10 éves gyerek diadalmasan, egy marék fagyival a kezében kisurrant az üzletből. A gyerekek mindenhol gyerekek! © TheNahh / Reddit
  • Az utazási élményeim közül sok nem volt éppen örömteli. Fiatalként azt szerettem legjobban az utazásban, hogy sokat tanulhattam. Rengeteg kellemes élmény volt, de az, hogy jobban megérthettem a világot és a saját helyemet benne, felbecsülhetetlen. Most, középkorúként már kevesebbet tanulok és jobban érzem magam. © mbfunke / Reddit
  • Az utazástól nem leszel automatikusan nyitott a világra. © Kind_Mirror_8339 / Reddit
  • Néha a legjobb módszer ahhoz, hogy megnézz egy helyet, ha buszos utat foglalsz, ahol a mikrofonos pasi elmondja, mit látsz. © KommieKoala / Reddit

  • A Mona Lisa megtekintésének legjobb módja, ha az első belépőjegyeket szerzed meg a Louvre-ba (azt hiszem, reggel 9-es időpont). Amint bejutsz, rögtön menj a Mona Lisához. Nem lesz túlzsúfolva, hiszen az emberek csak most kezdenek jönni a múzeumba, ezért egészen közel kerülhetsz hozzá. Miután láttad, a múzeum többi részét már a saját tempódban, nyugodtan járhatod végig. © Soccermad23 / Reddit
  • Van valami vicces abban, mikor a Trevi-kútról vagy a Mona Lisáról beszélnek, és azt mondják, láttam, akkor is, ha a tömeg fojtogató volt és az egész nem volt jó élmény. © Ismeretlen szerző / Reddit

  • Nem mentünk fel az Eiffel-torony tetejébe, mert nem akartunk erre 6 órát várni. © GibsysAces / Reddit
  • Semmi olyat nem nézek meg, amihez hosszú sort kell kivárnom. Nem pazarlom el az egész napot, mikor annyi más látnivaló van. © infinitebest / Reddit
  • Nagy szerepe van a rossz tervezésnek is. Egy tapasztalatlan utazó szombat délelőtt 11-kor megy el a Trevi-kúthoz, és csalódott lesz, hogy több száz ember lesz ott. Én kedd reggel 8-kor mentem oda. Kb. 30 ember volt ott, még le is tudtam ülni a lépcsőre, és kényelmesen kávéztam egyet. © Ismeretlen szerző / Reddit
  • Nem baj, ha elmész megnézni a turista látnivalókat. Régen büszke voltam arra, hogy mindig a kevésbé ismert útvonalakat és látnivalókat kerestem. De ahogy öregszem, már nem érzem úgy, hogy bárkit le kellene nyűgöznöm.
    Megvan annak az oka, hogy a turista látnivalók népszerűek. Ha az adott országban, városban fejlett a turisztikai infrastruktúra (hotelek, városnéző programok stb.), nyugodtan ki lehet használni őket. Már nem vagyok főiskolás, ha megengedhetem magamnak a kényelmes utazást, azt fogom választani. © CountChoculasGhost / Reddit
  • Izlandon extrém körülmények közt vezettem. Nem volt hely lehúzódni, így haladtam tovább. Sírva fakadtam, számomra ez nagyon stresszes helyzet volt. Visszafelé autóztam Reykjavíkba. A bérelt autót azonnal visszavittem, és helyette inkább befizettem egy buszos útra. A következő 2 napot teljesen stresszmentesen töltöttem a szervezett utazással. Persze, jó lett volna a saját tempóban haladni, de nagy kő esett le a vállamról és maximálisan megérte. © thehaenyeo / Reddit
  • Azt mondták, hagyjam ki Stonehenge-t, de végül kiderült, hogy ez az egyik kedvenc látnivalónk. Hadd döntsem el én, hogy megnézek-e olyasmit, ami nagyon zsúfolt. © JustGenericName / Reddit

  • Mikor fiatalabb koromban utazgattam, mindig arra vágytam, hogy legyen okom az utazásra. Például egy fontos találkozó, munkaügy, ilyesmi. Fontos okot akartam ahhoz, hogy elmenjek új helyekre. Mostanra már rájöttem, hogy a legjobb ok az utazásra az öröm. Imádok turista lenni. © 121gigawhatevs / Reddit
  • Nagyon vicces, én ennek teljesen az ellenkezője vagyok. Mikor fiatal voltam, ok nélkül mentem mindenhova. Most már úgy vagyok vele, hogy nagyobb okra van szükségem az utazáshoz, például tanulni valamit vagy átélni egy különleges élményt. Azt hiszem, ez azért változott, mert érettebb lettem, de mindenkinél másként működik. © Quepabloque / Reddit
  • Mindig kizárólag munka miatt utaztam. Ez ritkán volt nagy élmény, inkább stressz, rengeteget aludtam és sok időt töltöttem ágyban. Egyszer Cannes-ban töltöttem néhány napot. Egész idő alatt a Netflixet néztem az ágyból, mert annyira kimerültem már. © his_purple_majesty / Reddit
  • Főiskola után apám beutazta a világot, műholdkövető kamerákat állított fel. Peru, India, Dél-Afrika stb. Később üzleti utakra ment, találkozókra, konferenciákra, és nagyon szerette. Miután nyugdíjba ment, nem akart többé utazni. Azt mondta, csak akkor szeret utazni, ha oka van rá. Ez is érthető. Ha üzleti úton vagy, kapsz egy helyi vezetőt, aki megmutat neked mindent, és elvisz olyan helyekre, ahova kevés turista jut el. Ráadásul a költségeidet is fedezik. © CoolBev / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét