11.258 tudós a világ minden tájáról aláírta a “Figyelmeztetés a Klíma Vészhelyzetre” című jelentést, melyben az áll, hogy bolygónk kiterjedt környezeti krízissel néz szembe, mely miatt sürgős intézkedéseket kell foganatosítani, ha el akarjuk kerülni a kimondhatatlanul súlyos szenvedést. Az országok nem sietnek csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, az erdőket kiirtják, a Föld felszínén a hőmérséklet egyre emelkedik, az előállított élelmiszerek egyharmad része pedig minden évben a kukában végzi. De vannak olyan emberek, akik megpróbálják csökkenteni a bolygót szennyező hulladék mennyiségét.
Nézd meg, mit tesznek mások, hogy te is tehess a Földért!
1. Mosószer és öblítő utántöltő automatákat üzemeltek be nemrég Csehországban, az emberek újratölthetik az üres flakonokat ahelyett, hogy mindig újat vásárolnának
2. Egy üzletben műanyag palackokból készült pólót árulnak, és azt is megmutatják, hogyan készült
3. 2016-ban Franciaországban olyan törvényt hoztak, mely megtiltja a szupermarketeknek az élelmiszerek kidobását, amit pedig nem adnak el, azt kötelességük jótékony célra felajánlani
4. Dániában nyílt egy üzlet, ahol olyan termékeket árulnak 30-50%-kal olcsóbban, melyeknek közeleg a szavatossági idejük lejárata vagy sérült a csomagolásuk (a bevételt jótékony célra fordítják)
5. Így néz ki 164 kg hulladék élelmiszer újrahasznosítva. Ahelyett, hogy a szemétlerakóba vitték volna, a kidobásra szánt élelmiszert, egy helyi hajléktalan segítő szolgálatnak ajánlották fel. Több mint 400 adag étel jutott belőle a rászorulóknak…
6. A KitKat Japánban megváltoztatta a csomagolást: nejlon helyett papírból készítik
7. Az Adidas évente 11 millió tornacipőt gyárt újrahasznosított műanyagból, mindegyik párhoz 11 műanyag palackot használnak fel
8. Évente 55 millió használt kávékapszula kerül a szemétbe. A Velosophy startup vállalkozás a Nespresso kávékapszulák újrahasznosításával kerékpárokat gyárt
9. Egy diák állt elő azzal a zseniális ötlettel, hogy olyan olcsó és ellenálló műanyagot lehet készíteni vízből és burgonyakeményítőből, ami 2 hónap alatt lebomlik – edények készítéséhez és csomagolásokhoz is kitűnően felhasználható
10. Egyes zöldségüzletekben banánlevelet használnak csomagolásként a műanyag helyett
11. Ebből az automatából újratöltheted a saját palackjaidat vízzel
12. “A szőlőt ebben az üzletben papírba csomagolva lehet megvásárolni, nem pedig műanyag tégelyben.”
13. Ebben a moziban helyi gazdaságoknak gyűjtik a megmaradt popcornt
14. Európai üzletekben a hagyományos matricák helyett lézerrel készítenek feliratot a zöldségekre és gyümölcsökre
15. Sampon szappanból készült tégelyben – az utolsó cseppig felhasználható
16. Egy belga üzletben saját kezűleg vághatsz le annyi szappant és szilárd sampont, amennyit venni szeretnél, így nincs szükség a műanyag flakonokra
17. Egy finn cég, a Sulapac faforgácsból és ragasztóból készít olyan anyagot, amiből kis tégelyek készíthetők kozmetikumok számára – tartós és biológiailag lebomló
18. Semmi szükség az előre gyártott konfettire! Lehullott falevelekből a gyerekekkel együtt is elkészíthetitek!
19. “A világunk folyamatosan változik. Mindig ilyen táskákat viszek magammal, mikor vásárolni megyek. 1 évvel ezelőtt az emberek még furcsán néztek rám, ma pedig már megkérdezik, hogy hol vettem őket.”
BÓNUSZ: Új divat a Tel-avivi irodákban, hogy Greta Thunberg fotóját teszik a műanyag evőeszközök mellé
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.