Vannak napok, mikor minden rosszul sikerül. De, ha sikerül megörökítenünk őket, ezekből lesznek a legjobb sztorik. Színtiszta, tömény balszerencse, amiről pont abban a pillanatban sikerült fotót készíteni, mikor a sors egyértelműen tréfát űzött valakivel. Évekkel később jókat lehet mosolyogni ezeken a képeken!
1. “Csak egy órát voltunk távol!”

2. “Anya két hónapig nem foglalkozott az autójával, és bepenészedett.”

3. “Ma megkaptam a bizonyítványomat.”

4. “Annyira elegem van belőle.”

5. “Most már biztos, hogy fogok venni egy szűrőt.”

6. “Mire hazajöttem nyaralásból, hangyák telepedtek meg a laptopomban.”

7. “Avokádós pirítóst rendeltem, és ezt kaptam.”

8. “A férjemnek a vajjal szembeni kegyetlensége teljesen vérlázító számomra.”

9. “Az egyik kollégám megkérdezte, megkaptam-e az üzenetét arról, hogy töröljem az egyik vevő rendelését. Kiderült, hogy ez egy üzenet volt.”

10. “Ebben a babos, sertéshúsos konzervben pontosan egy kocka hús volt.”

11. “Kaphatok egy szeletet? – kérdezte a szobatársam, aki nem fizetett ezért a tortáért.”

12. “3 órát másztam felfelé az esőben, hogy ezt lássam.”

13. “Csak egy banánra volt szükségem.”

14. “A barátnőm mondta, hogy nem tudja, jó-e még a tojás. Mondtam neki, hogy tegye vízbe és nézze meg, hogy lebeg-e.”

15. “A strandon voltam. Használtam naptejet, szinte végig árnyékban voltam és nem mentem be a vízbe. Ez az eredmény.”

16. “Rendeltem 3 vázát ugyanarról a weboldalról. 3 különböző dobozban szállították ki.”

17. “Kávét öntöttem erre a kézimunkára. 2 hónap munkája megy a kukába!”

18. “Ülök a reptéren, és rájövök, hogy valami fontos hiányzik. Elfelejtettem cipőt felvenni.”

19. “A barátom az asztalon vasalta ki az ingjét.”

20. “A feleségem hamarosan hazaér, és el kell mondanom neki, hogy a robotporszívó bekapta a fonalat és tönkretette azt a munkát, amin hónapok óta dolgozott és ma akarta befejezni.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.