“Egyetlen életünk van, amit élnünk kell, így a szomszédaink sosem unatkoznak.” Úgy tűnik, vannak, akik véresen komolyan veszik ezeket a szavakat, és mindent ennek a mottónak a szellemében tesznek. Más magyarázat nem létezik arra, amit a következőkben látni fogsz. Rengetegen osztanak meg különböző történeteket a szomszédaikról, ezek közül némelyik inkább rémisztő, mintsem vicces.
A következő fotók bizonyítják, hogy jó szomszédnak lenni olyan tudomány, amiben a legtöbb ember sosem lesz jó.
Hogy szomszédok vagytok, nem jelenti, hogy barátok is vagytok
Miért nem szeretik a szomszédok a drónokat?
“A szomszédomnak ellopták a karácsonyi dekorációját, ezért a Grincsről rakott ki képeket helyette az udvarára.”
“A szomszédom két ajtóval arrébb lőtt egy lyukat a falamba.”
Vajon a szomszédoknak jár kedvezmény?
“Erre nem voltam felkészülve!”
“A szomszédom kint hagyta a szemetét az ajtaja előtt (ami kissé nyitva van), és addig nem fogja kidobni, míg panaszt nem tesznek rá.”
“Lenyírtam a füvet az idős szomszédomnál. A másik szomszédja egy nappal később ezt csinálta. Azt hiszem, nem pontosan a telekhatárig nyírtam le a füvet. Gyűlölöm őket ezért.”
“A szomszédom megkért, hogy etessem a macskáját, míg nincs itthon. Így nézett ki a vizes edénye.”
“Így tesz apám azzal a szomszéddal, aki folyton azt figyeli, hogy ki milyen munkát végez az udvarán.” (Larry, van engedélyem!)
“Mit hallgassanak ma a szomszédaim?”
“A szomszédom azt mondta, rám hívja a rendőröket, ha este 11 óra után tűzijátékozok. Kihívás elfogadva!”
“A szomszédom nem szereti az új teherautómat, ezért azt mondtam neki, hogy úgy fogok parkolni, hogy ne lássa, és egy fával eltakarom. Megtettem!”
“A 75 éves szomszédom kötötte a férjemnek ezt a sapkát.”
“A szomszédom imádja július negyedikét.”
“A szomszédom ezt a csomagot kapta postán.”
“A részeg szomszédom egy szappant dobott át az erkélyemre délután fél 3-kor. Ezt faragtam belőle, és visszadobtam neki.” (Szép dobás, K***!)
“A szomszédom megpróbálta a karácsonyfáját ledobni az erkélyről. Nem tudom, hova célzott.”
A szomszédság nem tesz barátokká – 2. rész
“Azt hiszem, hallottam a szomszédomat füvet nyírni tegnap este fél 10-kor…”
“A szomszédban építkező srácok úgy döntöttek, lerombolják a kerítésünket, amíg nem vagyunk otthon. Helyette semmiféle elválasztót nem építettek a házunk és a gödör közé.”
“A szomszédom és én más elveket vallunk az életről.”
“A szomszédom azt mondta, forgatnának egy filmet. Nem pont erre számítottam…”
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.
Vagy 20 éve vettem egy 10. emeleti panellakást. Nagyon sürgős volt az eladónak: A konyhaablakba kitett egy hatalmas hangfalat és egy 2,5 kW-os (!!!!!!) erősítővel zenét sugárzott. A park túloldaláról életveszélyesen megfenyegették…