Mit szólnál ahhoz, ha majdnem 100 gyereked lenne? A felnőtteket a természet úgy alkotta meg, hogy odavannak a babákért, a kerek kis pofijukért. Egyeseknél ez olyannyira érvényes, hogy képtelenek ellenállni a csecsemőknek. Biztosan ismersz olyat, akinek 3, 4, esetleg 5 gyereke is van. A most következő családok azonban ennél is nagyobbak. Ismerd meg a világ legtöbb tagot számláló családjait, melyek az egész világot lenyűgözték!

Ziona család

Ziona Indiában született. 17 évesen vette el első feleségét, Zathiangit. Mára 39 feleségével és 94 gyerekével ő a világ egyik legnagyobb családjának feje. Ennyi ember óriási mennyiségű élelmiszert fogyaszt, naponta 90 kiló rizs és 60 kg burgonya fogy el náluk. Egy 100 szobás házban élnek, állattenyésztésből és növénytermesztésből tartják fenn magukat. Ziona az indiai keresztény szekta, a Chana páwl feje is. Szentül hiszi, hogy hamarosan ő fogja irányítani a világot Jézussal együtt.

Bates család

A Tennessee-ben élő evangélikus családban 19 gyermek él. A szülők, Gil és Kelly Jo 22 és 21 évesek voltak, mikor 1987-ben összeházasodtak. Sosem terveztek nagy családot, de mikor az esküvő után egy évvel megszületett az első gyermekük, nem álltak meg, annyira szerettek csecsemőt tartani a kezükben. Utolsó babájuk 2012-ben született meg. Már van 10 unokájuk és hamarosan 4 további unoka is érkezik a családba.

Hann család

A Dundee-ban élő család valószínűleg Skócia legnépesebb családja. Emmának és Roynak 13 gyerekük van 2 és 25 éves között. Roy ápolóként dolgozik, Emma pedig otthon neveli a még velük élő 10 gyereket és szervezi az életüket. Heti fogyasztásuk 24 liter tej, 21 vekni kenyér és 5 nagy doboz gabonapehely.

Radford család

Noel és Sue Radford még gyermekkorukban találkoztak és nem vártak sokat a családalapítással. Az anya csak 14 éves volt, az apa pedig 18, mikor megszületett első gyermekük, Christopher. 21 gyermekükkel ma ők Nagy-Britannia legnagyobb családja, a következő gyermek pedig már úton van. Radfordéknak saját tévéműsoruk is van.
Az angliai Morecambe-ben élnek, egy egykori szanatórium épületében. A szülők saját pékséget működtetnek, a Radford’s Pie Company fedezi a népes család megélhetését.

Duggar család

Jim és Michelle 1980-ban találkoztak Arkansasban. Jim a baptista egyház tagjaként látogatta meg Michelle-t, mikor a lány elhatározta, hogy áttér a vallásra. Ekkor kezdődött a szerelmük. 4 évvel később, mikor Jim 19, Michelle pedig 17 éves volt, összeházasodtak. 19 gyermekük van és már 17 unokájuk is.
A Radford családhoz hasonlóan nekik is volt saját valóságshow-juk.

Bonell család

16 gyerekükkel ők Ausztrália egyik legnagyobb családja. Jeni, aki most 50 éves, először nem is akart gyereket, de férjének más tervei voltak. A Bonell család most a szülőkből és 16 gyerekükből áll, akik 4-29 év közöttiek. Már vannak unokáik is, a család boldogan tölti együtt napjait Queenslandben. Jeni egy interjúban elmondta, hogy ez az egész csak úgy tud működni, hogy mindenki kiveszi a részét a házimunkából és a ház körüli teendőkből.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét