Tűnődtél már valaha azon, hogy a középkori uraságok és az úrnők miket csináltak a rideg várakban? Felejtsd el a balladákat és a lovagi tornákat! A masszív kőfalak mögött meglepő szokások és meghökkentő hétköznapi dolgok rejtőztek. A mosdási szertartásoktól a furcsa vendéglátási rituálékig ezek a tények egészen új megvilágításba helyezik a középkori életet.
1. Szinte egész évben utaztak.
A középkori várak családi rezidenciák is voltak, de ritkán szolgáltak állandó lakhelyként. A várúr és a felesége, valamint a szolgáik – akiknek a száma 30-150 között mozgott –, idejük nagy részét azzal töltötték, hogy az egyik váruktól a másikig utaztak, teljes felszereléssel: ágyakkal, ágyneművel, szőnyegekkel, edényekkel, gyertyákkal, ládákkal.
Ezért az év folyamán a legtöbb termet egyszerűen bezárták. A vár központi helyisége a nagyterem volt, ez volt a legmelegebb és legdíszesebb helyiség, itt tartották az ünnepségeket, bálokat, előadásokat. A félreesőbb szobákban baldachinos ágyak és különleges, hordozható kályhák voltak. Ezeknek a szobáknak a falaiban még ma is láthatók a fülkék, ahol a szolgák gyertyákat helyeztek el esténként.
2. Irigylésre méltó szolgák.
A szolgák lakórésze általában a konyha felett volt kialakítva. Ezek szűk, de meleg helyiségek voltak, és jobb levegő volt itt, mint a vár bármely más részében. Az alacsony rangú szolgák nem is álmodhattak saját ágyról, ott aludtak, ahol tudtak.
A napot még pirkadat előtt kezdték, és kb. este 7-kor fejezték be. Nem voltak szabadnapjaik és aprópénzért dolgoztak. A várúr címerével megegyező színű uniformist viseltek, és egész évben biztosítva volt az étkezésük, ezért sokan vágytak arra, hogy a várakban dolgozhassanak.
3. Nem használtak villát.
A szakácsoknak mindenki másnál nehezebb dolguk volt. Akár 150 ember étkezéséről gondoskodni nem tréfadolog, főleg naponta kétszer. Az akkori étlapon olyan ételek szerepeltek, mint a hattyú, páva, pacsirta, fácán és persze marha, disznó, bárány, nyúl, szarvas. Közvetlenül a tűzön sütötték a húsokat, a vadakat többnyire nyárson, a leveseket pedig üstben főzték.
Mindent mustárral és különböző fűszerekkel ízesítettek, de a sót leginkább arra használták, hogy télire tartósítsák vele a húst nagy edényekben. A nemesek a legtöbb ételt kézzel és késsel ették. A villa csak a középkor vége felé jelent meg, de a legtöbben ekkor is csak hóbortként tekintettek rá.
4. Az édesszájúaknak a középkorban volt miből válogatniuk.
A nemesek nem voltak híján az édességeknek sem. Idővel – főleg a keresztes hadjáratok után – a szakácsoknak jóval több alapanyag állt rendelkezésükre, köztük új fűszerek is, melyekkel gazdagíthatták a főztjüket. A vékony, ropogós, vas sütőformákban készített tésztából igazi finomság lett, később ebből született az ostya. A 15. század környékén a kerek formák helyett négyszögletes formákban kezdték őket készíteni.
Érdekesség, hogy az ostyasütő formákat akkoriban gyakran esküvői ajándékként adták. Címerekkel, különböző motívumokkal, állatmintákkal és egyéb szimbólumokkal díszítették őket, melyek kapcsolódtak az adott nemesi családhoz. Személyre szabott és nagyon praktikus ajándékok voltak ezek.
5. A középkori szőnyegeket nádból készítették.
A várakat mindig tisztán tartották, bár ez rengeteg munkát igényelt. A padlókat általában szalmából vagy nádból készült szőnyeggel borították, melyeket fűszernövényekkel kevertek, hogy jobb illatuk legyen.
Ezeket a szőnyegeket sepréssel lehetett tisztán tartani, és ha túlzottan elkoszolódtak, lecserélték őket. Segítettek tisztán tartani a szobákat, és szigetelték is a hideg padlót. Az ablakokat – már ha volt olyan – szénnel és korommal tisztították.
6. Fürdés közben gyakran folyt az üzletelés és a csevegés.
Személyes higiénia tekintetében a nemeseknek több lehetőségük volt a mosdásra, mint a közembereknek. Sok várban volt fürdő, ahova a szolgák még a fürdés megkezdése előtt előkészítették a meleg vizet. A nemesek gyakran vendégeket hívtak egy közös fürdésre, a vizet gyógynövényekkel és virágokkal illatosították.
A higiénia megőrzéséhez a nemeseknek volt más rituáléjuk is. Rendszeresen fésülték a hajukat, primitív fogkefét használtak és evés előtt kezet mostak. A ruháikat időnként cserélték és mosták, sokszor aromás olajokkal és parfümökkel leplezték el a testszagot.
A közemberek azonban nem engedhették meg maguknak a tiszta vizet, ezért a szolgák csak a kezüket és az arcukat mosták meg mindennap. A testüket általában csak nagyobb ünnepségek előtt vagy nyári napokon mosták le a folyóparton.
7. Divatot teremtettek.
A nemesasszonyok számos szépségápolási procedúrát végeztek. Függően attól, hogy éppen mi volt a divat, habkővel vagy a kagyló élével szőrtelenítették a lábukat, a nemkívánatos szőrszálakat csipesszel tépték ki, bár az egyház nem helyeselte ezt a gyakorlatot. A parasztok között éppen ezért nem volt népszerű az ilyesfajta kozmetika.
Meglepő, de még a középkorban is voltak nők, akik festették a hajukat, és férfiak, akik festették a szakállukat. Fennmaradtak dokumentumok a hajfestékek összeállításáról. Úgy tűnik, a nemesség még a várak rideg kőfalai mögött is szeretett volna ragyogóan kinézni.