A divat mindig feszegeti a kreativitás és a józan ész határait. Vannak valóban lenyűgöző és vannak olyan fájdalmas trendek is, melyek egyenesen sokkolnak. Most következnek a történelem legdöbbenetesebb divathóbortjai!
1. Óriási kalapok
Az 1960-as években a nagy, merész kalapok voltak divatban. A nők széles karimájú, magas tetejű kalapokat viseltek, amik igen feltűnőek voltak, különösen, ha a korszak ikonikus, tupírozott frizurájával párosították. Ezek nem akármilyen kalapok voltak: kifejezték viselőjük egyéniségét és drámai hatást kölcsönöztek a megjelenésnek.
Ezzel egy időben megváltozott a kalapviselés módja. A túlméretezett kalapokat különleges alkalmakkor továbbra is előszeretettel viselték, a hétköznapokban a kalapok viselése egyre ritkábbá vált, a fedetlen haj egyre nagyobb teret hódított. A ‘60-as évek hatalmas kalapjai a divat és a merészség szórakoztató keverékei voltak, bemutatták a korszak játékos és merész stílusát.
2. Magas talpú cipő
A platform cipő ezen változatát a 15-16-17. században viselték, főleg azért, hogy a cipőjüket és a ruhájukat is megóvják a sártól és a piszoktól. Velencében a kurtizánok és a gazdag nők is imádták ezeket a magas talpú cipőket, és nem csak azért, mert praktikusak voltak.
Minél magasabb volt a platform, a viselője annál magasabb társadalmi osztályból származott. A talpmagasság akár az 50 cm-t is elérhette. A nők gyakran nem foglalkoztak a magasság okozta nehézségekkel, és ez nem kevés humoros helyzetet eredményezett, ahogyan Shakespeare Hamletjében is többször viccelődnek ezen.
Ezek a cipők általában fából vagy parafából készültek, és olyan luxus anyagokkal vonták be őket, mint a bőr, a brokát, ékkövekkel díszített bársony, hogy minél jobban passzoljon a ruhához. Viselni nem volt egyszerű ezeket a lábbeliket. Egy nőnek két szolgálóra volt szüksége ahhoz, hogy biztonságosan tudjon közlekedni bennük. Bár voltak olyanok, akik még táncolni is képesek voltak egy ilyen cipőben.
Feltehetően a spanyol platform cipők inspirálták ezt a trendet. Ezek kúp alakúak és szimmetrikusak voltak, míg a velencei változat díszesebben volt faragva. Mindkét típust erősen dekorálták, hogy a praktikumot az extravaganciával ötvözzék és státuszszimbólumként viseljék őket.
3. A szerető szeme
A szerető szeme egy olyan ékszer volt, ami Angliában az 1700-1800-as években volt divatban. Pontosan az volt, aminek hangzik: egy apró festmény egy szemről. A művészek egy szemet festettek egy apró vászonra vagy elefántcsontra, majd ezt egy medálba, brossba vagy gyűrűbe illesztették. Ez intim volt, drámai és kissé titokzatos, mintha valaki a titkát egy apró ékszerbe rejtette volna.
Az emberek ezeket a darabokat az odaadás jeleként adták egymásnak, különösen olyan párok, akik el voltak tiltva egymástól és titokban kellett tartaniuk a kapcsolatukat. Mivel csak egyetlen szem volt rajta látható, senki sem tudta beazonosítani, hogy kinek a szeme az. Így a szerelmesek közel érezhették magukhoz a párjukat, miközben megőrizhették a titkukat.
4. Fekete fogak
Meglepő módon az Erzsébet-korszakban nagy divat volt fekete fogakat viselni. Mivel a cukor drága volt, a fekete, szuvas fogú emberekről úgy tartották, megengedhetik maguknak a cukrot, tehát gazdagok. A nemesek még egy lépéssel tovább mentek, és a fogaikat ólomból, tojásból és egyéb mérgező anyagokból készült keverékkel kenték be, hogy elérjék ezt a divatos kinézetet. A higiéniának ehhez persze semmi köze nem volt, a státusz hirdetésének annál inkább.
Erzsébet királynő maga is hozzájárult ennek a divatnak a térhódításához. Édességimádata miatt az ő fogai természetesen lettek feketék, de néha régi, avas mézzel kente be az ínyét, hogy még tovább fokozza a hatást. A lényeg az volt, hogy elérjék a “gazdag mosolyt”, akkor is, ha ez azt jelentette, hogy tönkreteszik a fogaikat. Ez a legőrültebb trendek egyike volt.
5. Krinolin
Az 1850-es évekre a krinolin hatalmasra nőtt. Ezeknek a ruháknak a formáját bálnacsontból vagy acélból készült keret adta, így érték el a kerek formát, aminek az átmérője akár 180 cm is lehetett. A krinolint elegáns viseletnek tartották, amivel látványos módon lehetett kérkedni a gazdagsággal.
A viselése azonban nem volt könnyű. Méreténél fogva nagyban megnehezítette a mozgást, a nők gyakran beszorultak a bejáratokba és felborítottak dolgokat. Egy erős széllökés akár fel is fordíthatta a szoknyát, nem kívánatos villantást eredményezve. Ennek ellenére sok nő vállalta a merevített alsószoknyák viselésével járó kellemetlenséget. Ez volt a kor egyik legmeghatározóbb divatja. Olyan nagy és merész, hogy lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.
6. Keményített nyakfodor
Az egyik legfurcsább trend a Tudor-korszak keményített nyakfodorja volt. Ezek a hatalmas, kikeményített szövetből készült gallérok fodros glóriaként keretezték az arcot, és ahogy a divatjuk egyre terjedt, úgy nőtt a méretük is.
Egyes gallérok már olyannyira hatalmasak és merevek voltak, hogy szolgálók segítségére volt szükség, hogy a helyükön tartsák őket. Viselni őket igazi tornagyakorlat volt.
Ahogy a fodrok egyre extrémebbek lettek, elkezdtek mind több problémát okozni. Eltakarták az oldalsó kilátást, szinte lehetetlenné tették a nyak elfordítását, idővel pedig elvezettek az álltámasz feltalálásához is, hogy az emberek fel tudják emelni a fejüket. Ma már szinte komikusnak tűnnek, de akkoriban minél nagyobb volt a gallér, annál magasabb volt a státusz. Ez a trend igazán feszegette a divat határait, már-már botrányos viselet volt.
7. Hajművészet
A hajművészet ékszerei a viktoriánus korban voltak népszerűek, mikor az emberek gyakran hordtak olyan brossokat, karkötőket és nyakláncokat, melyek a szerettük hajtincsével voltak díszítve. Ez lehetett a társuk, a gyermekük, a szülőjük vagy más, hozzájuk közel álló haja. Ezeket a tincseket gondosan fonták és díszesen formázták, egyedi és különleges ékszereket varázsoltak belőlük.
Nagy szerepet játszottak a gyászban is. Az emberek ezzel emlékeztek meg elhunyt szeretteikről, vagy emlékeztek a történelem olyan nagy pillanataira, mint például Viktória királynő 1838-as koronázása. A viktoriánus korban élt emberek számára ez nem csak egy fizikai emléke volt egy adott illetőnek, de életben tartotta a személy emlékét egy olyan dolog formájában, amit nap mint nap lehetett viselni.