Míg egyes tudósok azon vitatkoznak, hogy melyik mutató a fontosabb, az intelligencia hányados vagy az érzelmi intelligencia, addig mások átfogó kutatásokat végeznek, hogy megértsék, hogy egyes tényezők, beleértve a viselkedést és a megjelenést is, miként hatnak az egyén intellektuális képességeire. Elég meglepő következtetéseket vontak le. Kiderült, hogy a magasság, a súly, az ujjak hosszúsága és még a szemszín is mutathatja az intelligencia szintjét.
Összegyűjtöttünk olyan jeleket, melyek segítségével könnyebben felismerheted az intelligens embereket. Figyeld meg magad, lehet, hogy benned is egy zseni veszett el! Ha azonban ezek a jelek köszönőviszonyban sincsenek a te személyiségeddel, ne aggódj, minden szabály alól vannak kivételek!

12. Inkább töltöd az idődet egyedül, semmint zajos baráti társasággal

Az okos embereknek nincs szükségük egy csomó barátra ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A Norman Li és Satoshi Kanazawa által lefolytatott, “Ahogyan az intelligencia, a népsűrűség és a barátság hat a modern boldogságra” nevet viselő vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy az intelligens emberek szeretnek egyedül lenni, a társasági élet pedig inkább fárasztja őket, mintsem örömet okozna számukra.

Az intelligens emberek ismérve az is, hogy hangosan beszélnek magukban. Ez a fejlett intelligencia jele, nem pedig az őrültségé.

11. Már korán megtanultál olvasni

Az a tény, hogy egyes gyerekek már nagyon korán megtanulnak olvasni, önmagában nem teszi intelligensebbé őket. Stuart J. Richie, Timothy C. Bates és Robert Plomin brit tudósok szerint maga az olvasás az, amitől ezek a gyerekek intelligensebbé válnak.

Eléggé nyilvánvaló ez a következtetés: minél korábban tanulja meg a gyerek az ábécét, annál több könyvet tud elolvasni és annál inkább szélesedik a látóköre. Természetesen ez csak abban az esetben igaz, ha nem mindig ugyanannak a szerzőnek az ugyanolyan műfajú könyveit olvassák, hanem változatosan válogatják össze olvasmányaikat.

10. Idősebb testvér vagy

Az Edinburgh Egyetem tudósai bebizonyították, hogy az idősebb testvéreknek mindig van egy kicsi, de statisztikailag számottevő előnyük az IQ terén. Az intelligencia hányadosuk általában 3 ponttal magasabb.

Kiderült, hogy ez a különbség nem biológiai vagy genetikai tényezőkre vezethető vissza, hanem a szülők és a gyerek közötti pszichológiai kölcsönhatásra.
Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy Dimitrij Mengylejev a legfiatalabb volt 17 testvér közül, ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy feltalálja a periódusos rendszert és ezzel ott hagyja kézjegyét a történelemben.

9. A magasságod átlag feletti

Anna Case és Christina Paxson végeztek egy kutatást, aminek eredménye szerint a magasabb gyerekek gyakran több pontot értek el az IQ teszten még felnőtt korukban is. Például Steve Jobs 188 cm magas volt.

Ez a tendencia már egészen kicsi gyermekkorban is észrevehető: egy gyors növésű 3 éves jobban szerepel a különböző teszteken mint alacsonyabb kortársai.

8. Jártál zeneiskolába

Glenn Schellenberg tanulmánya szerint azok a gyerekek, akik két különböző zenei oktatásban is részesültek (pl. billentyűs hangszeren játszani és énekelni is tanultak) 9 hónapon át, magasabb IQ-val rendelkeznek, mint azok, akik csak színjátszókörbe jártak vagy nem jártak semmilyen oktatásra.

Glenn Schellenberg szerint a magas IQ a legfőbb oka annak, hogy ezek a gyerekek a zenetanulás mellett döntenek.

7. Nem vagy elhízva

Egy 2006-os kutatás szerint szoros összefüggés van a testtömegindex (BMI) és a kognitív képességek között. Akiknél a BMI az átlag felett volt, alacsonyabb IQ-val rendelkeztek a vizsgálat szerint.

Francia tudósok elemezték 2200 válaszadó adatait 5 éven keresztül, és azt a következtetést vonták le, hogy a derék körfogata közvetlen összefüggésben áll az IQ szinttel.
Ennek oka valószínűleg az, hogy a magasabb IQ-val rendelkezők általában többet keresnek, így többet fordítanak a megjelenésükre, az edzésre, az egészséges táplálkozásra is.

6. Nem vagy oda a mozgásért

Egy kísérlet során amerikai tudósok, Todd McElroy és David L. Dickinson arra jöttek rá, hogy azok az emberek, akik előnyben részesítik az intellektuális munkát, kevésbé aktívak, és ez fordítva is igaz, vagyis azok, akiket a tudás kevésbé érdekel, többet edzenek.

A fejlett intelligenciával rendelkező emberek olyan tevékenységeket kedvelnek, melyek kitartást és intenzív mentális erőfeszítéseket igényelnek, ezért szeretik pl. a sakkozást.
Azonban ördögi körbe kerülünk, hiszen az alacsonyabb fokú aktivitás negatív hatást gyakorol az IQ-ra. Tehát az igazság az, hogy meg kell találni az egyensúlyt az egészséges életvitelben.

5. Kék szemű vagy

Joanna Rowe, a Louisiana Egyetem professzora állítja, a kék szemű embereknek magasabb az IQ-juk, mint a sötétebb szemszínűeknek. Sok zseni, pl. Stephen Hawking is kék szemű volt. Ugyanakkor a barna szeműeknek sincs miért aggódniuk, nekik is megvannak a maguk erősségei.

A világosabb szeműek képesek kezelni olyan szituációkat, melyeknél a koncentrálás és a döntéshozatal a fontos, míg a sötét szeműek nagyon jó eredményeket tudnak felmutatni a reakcióidő terén.

4. Túlérzékeny vagy a hangokra

Nyikorgó parketta, chips rágcsálás, de még egy hangos lélegzetvétel is zavaró lehet a magas IQ-val rendelkező emberek számára. A Helsinki Egyetem kutatói erős kapcsolatot mutattak ki a jó probléma megoldó képesség és a túlzott zajérzékenység között.

Tudományos elnevezése is van ennek a jelenségnek, a mizofónia. Akik ebben szenvednek, azoknál kimutatható az agyi aktivitás változása különböző zajok hatására, pl. ha valaki chipset rágcsál mellettük.

3. A gyűrűsujjad hosszabb, mint a mutatóujjad

Karl Pinsk norvég orvos írta le az összefüggést az ujjak hosszúsága és a személyiségjegyek között. Megfigyelése szerint minél hosszabb a gyűrűsujj, annál jobban képes az ember megoldani matematikai feladatokat, ugyanakkor a verbális feladatok kihívást jelenthetnek számára.

A Cambridge Egyetem kutatója, John Coates arra jött rá, hogy az ujjak hosszúsága alapján azt is előre lehet jelezni, hogy ki mennyire lesz sikeres a pénzügyek terén. Állítja, azoknak, akiknek a gyűrűsujjuk hosszabb a mutatóujjuknál, magasabbak a bevételeik.

2. Gyakran vagy feszült és hajlamos vagy a pánikra

Az Izraeli Interdiszciplináris Központ pszichológusai, Tsachi Ein-Dor és Organ-Tal egy tanulmányban bizonyították, hogy az okosabb emberek pesszimistábbak, mivel fejben különböző kellemetlen szituációkat játszanak le maguknak. Azzal érveltek, hogy az intellektuellek folyamatosan a múltbeli eseményeket elemzik és nagyobb figyelmet fordítanak a jövő lehetséges történésein való gondolkodásra.

Az intelligens emberek jobban fel vannak készülve a lehetséges nehézségekre, emiatt viszont kénytelenek állandó stresszben élni. Emlékszel az okos parasztlányra a Grimm meséből? Vele sem volt egyszerű együtt élni fejlett intelligenciája miatt.

1. Sokat káromkodsz

Különösen hangzik, de a csúnya szavak magas intelligenciáról árulkodnak. Az intelligens emberek mesterei a szótárnak és a legváltozatosabb szókinccsel tudják kifejezni érzelmeiket.

Egészen eddig azt gondoltuk, az obszcén szavakat leginkább az alacsonyan képzett emberek használják, akik nem rendelkeznek nagy szókincssel. Azonban két pszichológus, Timothy és Christine Jay ennek éppen ellenkezőjét bizonyították be: minél magasabban iskolázott valaki, annál gyakrabban káromkodik.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

9 hozzászólás

  1. 12. Sose szerettem a zajos baráti társaságot. +
    11. Nem tanultam meg korábban olvasni, mint mások általában. –
    10. Van egy bátyám, tehát fiatalabb testvér vagyok. –
    9. Magasságom csak 175, ami inkább átlag alatti. –
    8. Jártam zeneiskolába. +
    7. El vagyok hízva. –
    6.Nem vagyok oda a mozgásért. +
    5. Szemem barna. –
    4. Nem vagyok túlérzékeny a hangokra. –
    3. A gyűrősujjam nem hosszabb a mutatóujjamnál. –
    2. Gyakran vagyok feszült, de nem pánikolok. +/-
    1. Annyit káromkodok, mint egy matróz. +
    0. 12-ből 5-nek felelek meg, így talán nem vagyok büdös bunkó, de zseni se 😀 😀 😀

  2. 12. Introvertált személyiségű vagyok. +
    11. Korán kezdtem el olvasni. +
    10. Idősebb testvér vagyok. +
    9. Magas vagyok az életkoromhoz képest. +
    8. Járok zeneiskolába. +
    7. Sovány vagyok, már-már áltag alatti. +
    6. (lásd: 7.) +
    5. Kék szeműnek születtem. +
    4. Eddig érzékeny voltam az ilyenekre és most sem állíthatom, hogy ez az állítás nem igaz rám. +

    3. A gyűrűsujjam hosszabb a mutatóujjamnál. +
    2. Nem tapasztaltam még! ¯\_(ツ)_/¯
    1. Ezt még ki is egészíteném!! +!

    14 éves vagyok 🙂 *intellectual*

  3. Nos lehet, h van benne valami, de nálam 6 igen és 6 nem jött ki. Az IQ-m 136, kell ennél több? Vagy ha több igen lenne, már zseni lennék? 😉

  4. nem vagyok kek szemu. Nem vagyok magas, csak 160cm. 2 noverem van, egy hugom. Szeretem az aktiv sportot, foleg az uszast, es bizony tulsuly is van. 18 evesen 156 lett a teszt eredmenye… akkor meg nem volt tulsuly, es aktiv versenyzo voltam…
    errol ennyit.

  5. – zene iskolába nem jártam,
    – eleve nagy súllyal születtem, bár fiatalkoromban vékony (de legmagasabb voltam az osztályban) voltam, most azért már túlsúlyos vagyok,
    – nem vagyok érzékeny a hangokra.
    – nem pánikolok.. miért is kellene?
    Minden más passzol rám, a gyűrűsujjon meglepődtem, sosem néztem ezt, de most fel kellett fedeznem azt, csak nekem ilyen az ujjam, a környezetemben…
    Igazoltan magas az IQ-m, 1%-on belüli vagyok a hivatalos Mensa-teszt szerint.

  6. ja, ami lemaradt: 26 hónapos koromig szoptatott anyám, mivel öcsém nem votl hajlandó erre… sztem ez a legmeghatározóbb dolog az IQ terén. Akit 6 hónapnál tovább szoptat az édesanyja az sokkal nagyobb eséllyel lesz magas IQ-jú is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét