A családi dinamika igencsak trükkös tud lenni, főleg, ha az anyósékról van szó. Sok pár számára okoz feszültséget az anyósékkal fennálló konfliktus. Ha az egyik házastárs úgy érzi, hogy párja és annak irányító szülei közé került, nagyon fontos megtalálni az egészséges egyensúlyt.

Tatiana és férje teljesen eltérő társadalmi háttérrel rendelkeznek, ez feszültséget okoz a kapcsolatukban.

A 27 éves Tatiana olyan helyzetben találta magát, hogy választania kellett szerelme és egy meglehetősen gáláns anyagi ajánlat között.

“Anyám egyedül nevelt fel engem, miután apám meghalt. Hónapról hónapra éltünk, de sosem panaszkodtunk. Az anyagi gondok ellenére ügyesen felnevelt és iskoláztatott, még főiskolára is mehettem. Ott ismertem meg a későbbi férjemet, Olivert.

Oliver teljesen más társadalmi rétegből származik. A családjának több vállalkozása is van, és befolyásosak a városban. A férjem családja a kezdetektől nem helyeselte a kapcsolatunkat. Azt gondolták, hogy mivel szegénységből és alsóbb társadalmi osztályból jöttem, nem vagyok elég jó a fiuknak.”

Az anyós nem fogadta be Tatianát a családba, és bátor lépésre szánta el magát.

“Ilyen nyomás alatt inkább titokban kezdtük szervezni az esküvőnket. 3 hónappal az esküvő után az anyósom kérte, hogy találkozzunk egy fontos ügy miatt. Rögtön rossz érzésem lett, hiszen négyszemközt akart velem lenni, erre pedig korábban sosem volt példa.

Amint leültünk az étteremben az asztalhoz, egyből belevágott a közepébe: ‘Készek vagyunk 100.000 dollárt fizetni neked, hogy elhagyd a fiunkat.’

Megdöbbentett ez az ajánlat. Nagyon sértett és bántott. Nem akartam elhinni, hogy ilyesmire képes, hogy megkérdőjelezi az Oliver iránti elkötelezettségemet. Ültem szemben azzal a nővel, akinek be kellett volna fogadnia a családjukba, és egyszerre éreztem dühöt, kétkedést, de leginkább késztetést arra, hogy megleckéztessem végre. Ezért elfogadtam az ajánlatot.”

Tatiana elhatározta, hogy úgy megleckézteti anyósát, hogy azt sosem fogja elfelejteni.

“Mikor megérkezett a megbeszélt helyre és hozta a pénzt, hívtam a rendőrséget, és elmondtam, hogy meg akarnak vesztegetni. A járőrök gyorsan kiérkeztek, és csendben figyelték, hogyan bontakozik ki a szituáció. Amint közbeléptek, az anyósom szinte sokkot kapott, de a rendőrök elmagyarázták neki, milyen súlyos jogi következményei vannak annak, ha megvesztegetéssel akarják elérni, hogy valaki elhagyja a házastársát.

Váratlanul megjelent a férjem, és iszonyú dühös lett, amikor látta, hogy az anyját a rendőrök faggatják. Én higgadt maradtam, és elmagyaráztam neki, hogy az anyja pénzt ajánlott nekem azért, hogy elhagyjam őt, így akarta tönkretenni a házasságunkat. Ez nagyon megdöbbentette.”

Tatiana nem tud szabadulni a bűntudattól amiatt, amit tett.

“A feszültség közepette az anyósom megpróbálta megmagyarázni a tettét, azt állította, ő csak a legjobbat akarta a fiának. A kifogásai azonban mit sem értek. A rendőrök felvették a vallomást minden érintettől, a férjemmel pedig egyszerre éreztünk csalódottságot és kételyt.

Utána az anyósom elment a rendőrökkel. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy mivel próbálkozott. Oliverrel sokat beszélgettünk ezután a családjáról és hogy ők hogyan viszonyulnak hozzám. Ezzel még közelebb kerültünk egymáshoz. Elhatároztuk, hogy világos határokat szabunk a családjának, és elsősorban a kapcsolatunkra fogunk koncentrálni.

De van valami, amitől nem tudok szabadulni. Vajon nem bántam túl keményen az anyósommal? Ők mégiscsak a férjem családja, és a születendő gyerekeink érdekében is szeretnék jó kapcsolatban lenni velük.”

Néhány tipp erre a nehéz helyzetre.

  • Keress támogatást: A családi tanácsadó vagy terapeuta semleges környezetet biztosít a fennálló konfliktusok megoldásához és a családon belüli kommunikáció javításához. Olyan stratégiákat tud javasolni, melyekkel könnyebben tudjátok kezelni az érzelmeket és a kapcsolatokat.
  • Határok felállítása: Alapvetően fontos, hogy határokat szabjatok Oliver családjának, melyekkel saját magatokat védhetitek meg. Nyíltan beszéljetek az elvárásaitokról, és fejezzétek ki az iránti vágyatokat, hogy tiszteljenek titeket.
  • A bizalom és a kommunikáció újjáépítése: Az eset után a kommunikációt és a bizalmat helyrehozni az anyósodékkal időigényes folyamat lesz. Légy türelmes, adj időt magadnak és nekik is, hogy fokozatosan jobban megismerjétek egymást.
  • Engedd, hogy a férjed önállóan kezelje a szüleivel való kapcsolatát: Ez a konfliktus talán összetettebb, mint amilyennek tűnik. Miközben te azt hiszed, hogy a probléma fő oka a te kapcsolatod az anyósodékkal, lehet, hogy ezt a konfliktust a férjednek kell kezelnie. A szülei folyamatosan kontrollt gyakorolnak az élete és a döntései felett. Érdemes lenne terapeutához fordulnia, akivel feltárnák a mélyebben rejlő okokat is a konfliktusok megoldása érdekében.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét